Stay here Tonight 30.rész - Ébredés

30.rész

Ébredés

♦Nicole♦

- Áú… - nyöszörögtem fájdalmasan. 

Lassan felemeltem a kezem és a sajgó fejemre tettem.

- Hát felébredtél? – hallottam Joon dühös hangját.

- Ahh… ne kiabálj. – ültem fel lassan, de alig láttam valamit a vakító fénytől ami az ablakon jött be.

- Emlékszel rá, hogy mi történt tegnap? – jött közelebb miközben a kezében egy kést forgatott unalmában.

- Mi? Nem. Tedd már azt el, ijesztő vagy vele. – mondtam bágyadtan, majd fel akartam állni, de a kezét a vállamra tette és visszanyomott az ágyra.

- Beszélgessünk egy kicsit. – mondta kissé fenyegetően.

- Joon. – sóhajtottam, majd felnéztem rá mérgesen. – Fáradt vagyok, fáj a fejem, szomjas vagyok, olyan vagyok, mint a mosott szar. Állj félre és hagyj békén, most nincs kedvem a hülyeségeidhez. – akartam felállni, de megint visszanyomott az ágyra.

- Hát tényleg nem veszel komolyan? – kérdezte dühösen, majd a kést a torkomhoz tartotta. – Most már menni fog?

- Meg vagy húzatva? – néztem rá furcsán, majd ellöktem a kezét, amibe a kés volt és felálltam.

- Miért voltál megint vele? – kiabált utánam, mire megtorpantam.

- Mi van? – fordultam meg és néztem rá nyűgösen.

- Direkt szórakozol velem? Vagy próbára akarsz engem tenni?

A hangja feldúlt volt. Kénytelen voltam innentől már komolyan kezelni a dolgokat.

- Miért szórakoznék?

- Meg mondtam, hogy maradj itthon, erre nem elég, hogy megszöktél, de még pluszba egy olyannal is töltötted az estét, akivel nem lett volna szabad!

- Joon! – szóltam rá. – Miért akarod ennyire irányítani az életem?! Nem mondhatod meg nekem, hogy mit csináljak! Nem vagyok a kiskutyád, akit bezárhatsz, ha elmész, akinek parancsolgathatsz és… - akadtam el mikor a mondata második fele is eljutott a tudatomig. – Mit is mondtál? – néztem rá furcsán. – Kivel voltam?

- Kyuhyun! – ordította mire összerezzentem.

- Nem történt semmi olyan, amire gondolsz! – kiabáltam. – Mindenbe sokat képzelsz bele! Elegem van!

- Neked van eleged?

- Igen! Gonosz vagy velem! Nem ilyen voltál! Ennyire féltékeny lennél?! Nem állhatok rajtad kívül szóba senkivel?! Az idegeimre mész!  Be akarsz engem börtönözni a saját kis világodba, de én ezt nem akarom! Miért csin… - fagyott belém a szó, amikor a keze meglendült és a kés elsuhant a fejem mellett majd beleállt a falba. A szívem kétszer olyan gyorsan kezdett verni és idegesen kapkodtam levegő után, de próbáltam nyugodt maradni.

Nem sikerült.

Megijedtem és ezt Joon is észrevette rajtam. Arca ellágyult és a tekintete megbánó lett.

- Nicole… - indult meg felém.

- Ne gyere közelebb. – mondtam halkan remegő hangon.

- Tudod, hogy nem…

- Nem bírom itt tovább. – rohantam ki a szobából, majd sietősen próbáltam kijutni a házból.

- Nicole! – kiabált utánam, de nem válaszoltam.

Kirohantam a bejárati ajtón, majd alig tettem pár lépést az utcán nekirohantam valakinek.

- Sajnálom. – mondtam rögtön majd akartam tovább rohanni, de megragadta a karom.

- Hé, mi ez a sietség? Mi történt? – húzott vissza a karomnál fogva Mir.

- S-Semmi. – dadogtam lehajtott fejjel. Nem akartam, hogy lássa, hogy sírok.

- Veszekedtetek? – kérdezte egy kis hatásszünet után.

- Mir, én most… - akartam elsétálni, de megint visszarántott.

- Eredetileg Joon-al akartam beszélni, de nincs mit tenni… - karolta át a vállaim. – Na gyere.

- Mir nekem ehhez most nincs túl sok kedvem… - motyogtam, de úgy tett, mint aki nem is hallotta.

Elvitt az egyik kávézóba, és boldogan mesélt nekem mindenféléről, de valahogy nem tudtam elmosolyodni. Szerintem fel se fogtam azokat, amiket mondott.

- Nicole. – szólított mire felkaptam a fejem és abba hagytam a kávémba lévő kanál szórakozásával. – Beszélnetek kéne. – komolyodott el.

- Ahj, Mir… - sóhajtottam.

- Figyelj. – dőlt hátra. – Nem tudom, hogy sikerült, de valami olyat tettél vele amire szinte senki nem lett volna képes.

Üres tekintettel bámultam hol az asztalt, hol néha-néha felpillantottam rá, vagy máshova. Az agyam be se fogadta a szavakat, amiket mondott.

- Téged választott, és szeret, épp ezért, ha úgy érzi, hogy elvehetnek téged tőle, beindulnak az ösztönei. Olyan vagy mint… mint… - kereste a szavakat Mir. – Mintha a zsákmánya lennél. Nem akarja senkinek sem odaadni a prédát, amit elejtett. Vagy is szerintem…

- Ettől nem lettem boldogabb. – néztem rá.

- Na jó akkor nézzük máshonnan a dolgokat. – könyökölt fel az asztalra.

Add már fel… - dünnyögtem magamban.

- Biztos vagyok benne, hogy több szempontból is különleges vagy, hiszen nem elég, hogy elérted, hogy Joon beléd szeresen, de még az átkot is te tudtad megtörni… - és itt se hang se kép.

Felemeltem a fejem és a tekintetem megakadt egy ismerős alakon aki épp a pult előtt állt és rendelt valamit. Az arcom kicsit élettel telibb lett, és kíváncsian néztem, miközben meg se hallottam Mir szavait, pedig lelkesen magyarázott. Mikor a célszemély is észrevette, hogy figyelem, elmosolyodott.

Elpirultam.

- Mir. – szakítottam félbe.

- Hm? – vett nagy levegőt a beszéde közben.

- Kimegyek a mosdóba. – mondtam mosolyogva, majd felálltam az asztaltól és elindultam Kyuhyun felé.

Mikor odaértem már épp szólásra nyitottam a szám, de megelőzött.

- Egyszer véletlen. Kétszer egy különös véletlen. Háromszor már sors. – mosolygott.

- Mit keresel itt? – viszonoztam a mosolyt.

- Ez a barátom kávézója.

- Oh…- lepődtem meg. Visszafordultam és Mir-re néztem, majd sóhajtottam egyet.

- Lépjünk le. – mondtam.

- Miért? – lepődött meg Kyuhyun.

- Csak. – vontam meg a vállam.

- Hát akkor gyere. – indult meg az ajtó felé ami mellett Mir ült.

- Ne arra! – kaptam el a karját majd visszarántottam.

- Mi? Miért?

- Mir. – suttogtam a nevét majd rámutattam. Kyuhyun ránézett majd mikor alaposan szemügyre vette visszafordult.

- Nincs egy másik kijárat?

- Itt? Hogy a fenébe ne lenne? – mosolyodott el. – Kövess. – fogta meg a kezem én meg boldogan követtem.

A pult felé vettük az irányt, amikor valaki a kezét a vállamra tette. Megtorpantam és visszafordultam, mire Kyuhyun is.

- Miért okozol folyton csalódást? – kérdezte Mir, kemény, érzelemmentes arckifejezéssel.

- M-Mir… - dadogtam a nevét.

Elfordultam tőle és Kyuhyun-ra néztem.

- Menj. – mondtam halkan, majd intettem neki.

Mir megfogta a karom és elkezdett maga után húzni. Vissza…

Vissza Joon-hoz. 

Egy szót se szóltam. Engedelmeskedtem. Túl sok bajt okoztam már. Nem ellenkezhetek többet.

- Egy pillanat. – tette Kyuhyun a kezét Mir vállára. Mir megállt, majd szembefordult vele, de a karomat nem engedte el.

- Mit akarsz? – kérdezte Mir türelmetlenül.

Alig várta, hogy minél messzebbre kerüljön Tőle, egy vérfarkastól.

- Úgy ráncigálod a lányt, mint egy rongybabát. – jelentette ki hideg arckifejezéssel. Teljesen nyugodt volt. Legalább is annak tűnt.

- Törődj a saját dolgoddal. – válaszolt Mir ugyanolyan nyugodtan.

Hiába tűntek nyugodtnak a légkör nagyon nyomasztó volt.

- Menjünk. – kezdtem el óvatosan az ajtó felé lökni Mir-t.

Mir egy utolsó pillantást vetett Kyuhyun-ra, majd elindult az ajtó felé engem húzva maga után.

Mielőtt kiléptünk volna az ajtón, visszapillantottam Kyuhyun-ra aki teljesen nyugodtan, zsebre vágott kézzel állt, és figyelte, ahogy elmegyek.

Azok a csillogó szemek,

Folyton folyvást a lelkem fürkészik, valami után kutatva.