23.rész
Drakula fiai
♦Nicole♦
Megfagyott a levegő a
szobában és szinte érezhető volt a feszültség. Nyelni sem mertem úgy meg voltam
rémülve, főleg attól, hogy nem értem mi van.
- Egy pillanatra majdnem
elhittem. – nevetett fel Mir.
- Komolyan mondtam. –
válaszolt halál nyugodtan Joon.
- Miről van szó? – néztem
fel rá.
- Nyugi kutyus, majd
elmondom. – mosolygott rám.
Elpirultam majd elfordultam
és zavartan pislogtam a szoba másik felére.
- Utána járok a dolognak. –
mondta Seungho majd felállt a fotelből.
- Veled menjek? – kérdezte
Thunder.
- Gyere. – mondta Seungho
majd kimentek a szobából.
Sóhajtottam egyet majd végignéztem
mindenkin. Annyira idegesít, hogy nem tudom mire van szó…
- Nicole. – mondta a nevem
Joon mire felé fordultam. Megfogta a kezem és kivezetett a szobából.
- Mondd, el mi folyik itt.
– mondtam halkan, amikor elég messze értünk a szobától.
Megállt és rám nézett.
- Ígérd meg, hogy nem
akadsz ki jó? – mosolygott kínosan.
- Jó-jó de mondd már! –
sürgettem.
- Tudod, mondtad, hogy egy
hülye kis hangocska mondta a fejedben azt, hogy „visszatértem”. – mosolygott
még mindig kínosan.
- Igen. – válaszoltam
értelmetlenül
- Na az a drága apucika volt…
- Az apád? – lepődtem meg
majd rámutattam.
- Nem. Az apánk.
- Apátok?! – akadtam ki.
- És nem csak nekünk.
- Nem csak nektek? – sipákoltam
miközben levegő után kapkodtam.
- Emlékszel Seungri-ra és a
többiekre, akik elvittek?
- Öhhö… - vékonyodott el a
hangom.
- Testvérek vagyunk.
- Te ne szórakozz velem! –
ragadtam meg a pólója nyakát és közelebb húztam magamhoz miközben dühös
szemekkel néztem a szemeibe.
- Mondtam, hogy ne akadj
ki.
- Ki az apátok?! – mondtam fenyegető
hangon de próbáltam visszafogni a dühöm.
- Drakula. – mondta ki
végül.
- Mit kerregsz!? – kezdtem
el rángatni előre hátra idegesen.
- Nyuuu-gii vaa-aa-an. –
hullámzott a hangja, ahogy előre hátra rángattam.
Elengedtem közbe pedig
kicsit hátrébb löktem. Hirtelen nagy puffanással termett előttem Seungri és rám
meredt zsebre vágott kézzel. Csak unottan néztem vissza rá.
- Jól szórakoztok? – mondta
megvetően.
- Seungri…- sóhajtottam.
- Melyikőtök hülye ötlete
volt irkálni a falunkra, he?! Tudod mennyibe került az a tapéta?! – kiabált.
- Seungri, Seungri,
Seungri… - mondtam fáradtan a nevét mire lepetten nézett rám.
Két kezem közé fogtam az
arcát majd ránéztem.
- Ne most. Most nem
játszunk homokozósdit a játszótéren és nem törünk meg holmi átkocskákat, jó?
Szépen haza mész, és kiéled otthon a gyerekes dühkitöréseid a… - akadt el a
hangom mikor erősen megragadta a csuklóm és felemelte, hogy ne tudjak hozzá
érni. – Áúáúáú! – sipákoltam hangosan.
- Nem érek most rád. –
mondta majd arrébb lökött.
- Mi az, hogy nem érsz
rám!? Hirtelen ennyire jelentéktelen lettem?! Tudtommal hosszú hetekig rám
vadászott egy egész orosz hadsereg!
- Nyugi. – tette az ujját a
homlokomra mire lefagytam. – Most tűnés vissza a játszóházadba. – mosolygott.
- Hagyd… - nyugtatgatta
Joon majd levette Seungri kezét rólam.
Nem értettem mi ez a
hirtelen jött jó pofizás kettejük közt.
- Ti jártatok a házunkba? –
nézett Seungri Joon-ra.
- Természetesen nem. –
mondta komolyan Joon.
- Valaki felírta a falra, hogy-
- Visszatértem. – fejezte
be Joon Seungri mondatát.
- Szóval te voltál! – kiáltott
fel Seungri majd neki rontott Joon-nak.
- Nyugodjatok már le! –
kiabáltam.
Seungri és Joon vadul verekedtek,
de egészen addig nem aggódtam amíg Joon el nem kezdte használni az erejét.
Tűzfalat hozott létre maga előtt amitől Seungri kénytelen volt meghátrálni.
- Joon elég legyen! –
szóltam rá.
Seungri felém fordult majd
gonosz mosolyra húzódott a szája. Hirtelen ott termett előttem majd magához
szorított és Joon felé fordult. A tűznek már nyoma sem volt.
- Mit művelsz? – kérdezte
lepetten Joon.
- Mit szólnál hozzá, ha
átváltoztatnám? – mosolygott gonoszan miközben a nyakam nézegette.
- Ez nem vicces… -
motyogtam.
- Nem lennél rá képes. –
mondta nyugodtan Joon.
- Mégis mire gondolsz? –
lepődött meg kissé Seungri.
- Az egyetlen, aki képes
lenne őt átváltoztatni az én vagyok! – emelte fel a hangját Joon.
- Mindjárt kiderül. –
mondta Seungri majd egy hirtelen mozdulattal beleharapott a nyakamba. Éles
fájdalom hasított végig az egész testemen emlékeztetve az első találkozásomra
Taemin-el. Felkiáltottam, de a hangom hamar elcsuklott. Furcsán éreztem magam.
Mintha a gyomromba motoszkálna valami. Ijesztő volt. Könnyekbe törtem ki az
irtózatos érzés miatt. Joon felém indult, de mielőtt elérhetett volna Seungri
hirtelen elengedett. Valaki arrébb lökött Joon pedig elsuhant mellettem és
nekirontott Seungri-nak.
- Jól vagy? – kérdezte Mir
aki próbált segíteni, hogy állva maradjak.
- Nem… - nyöszörögtem és a
hasamat fogtam.
- Nem történt semmi nyugodj
meg. – simogatta a vállam.
- Mir! – kiáltott Joon mire
Mir felkapta a fejét.
Seungri felé tartott bosszús szemekkel. Mir erősen arrébb lökött, Seungri pedig
leteperte.
- Joon, segíts neki! –
kiáltottam majd Joon felé fordultam, aki csak egy helybe állt és mint egy pantomimes
maga előtt tartott a kezét mintha egy falat tapogatna.
- Nem tudok! Csapdába
ejtett!
- A fenébe! – mérgelődtem
majd Mir-re néztem akit Seungri épp készült leszúrni mikor egy lány bukkant fel
és lekapta Seungri-t Mir-ről. Nekivágta a falnak majd dühösen nézett rá Mir
mellől.
- Mi a halált keresel itt?!
– kérdezte mérgesen Seungri-t Tiffany.
- Te meg mit véded őket?! –
kérdezte felháborodva Seungri miközben feltápászkodott a földről.
- Egy egyre érdekesebb. – vigyorgott
Joon.
- Joon fogd be! – förmedtem
rá mire meglepődött.
- Nem védek senkit, de
megmondtuk, hogy ne csinálj hülyeséget! – kiabált Tiffany.
- Valamit félreértetek! –
szólaltam meg mire Tiffany rám nézett. – Arról a „Visszatértem”-es dologról van
szó, nem?
Tiffany hirtelen megragadta a nyakam és mérgesen nézett rám.
- Maradj ki ebből, rád már
nincs senkinek se szüksége szóval nyugodtan meg is halhatnál!
Egyre erősebben kezdte
szorítani a nyakam és már egyáltalán nem kaptam levegőt.
- Tiffany, fejezd be! –
termett mellettem Mir. Tiffany ránézett majd mintha a tekintete is megváltozott
volna. Lassan elengedett majd Mir-re nézett. Talán Mir ekkora hatással lenne
rá?
- Tiffany! – szólt rá
Seungri.
- Mi van!? – fordult felé
mérgesen a lány.
- Menjünk. – mondta nyugodt
hangon Seungri.
Joon odasétált hozzám majd
kezét a vállamra tette. Végre biztonságba éreztem magam.
- A drága apánk visszajött.
– mondta Joon mire Seungri és Tiffany lepetten ránézett. – Ő volt az, és nem
mi.
Tiffany lehajtotta a fejét
mire akaratlanul és Mir-re tévedt a tekintetem. Hirtelen lendülettel lépett
felé de olyan hirtelen meg is torpant. Tudom, mi jár a fejében, és hogy mit
érezhet…
- Most menjetek. – mondta
mérgesen Joon mire a 2 vámpír eltűnt.
Síri csönd lett mire G.O
kómásan vánszorgott ki a nappaliba a szemét törölgetve.
- Mi volt ez a nagy
hangzavar? – mondta fáradtan majd ásított egyet.
Mir felsóhajtott én meg
Joon-ra néztem.
- Van valami, amit meg kell
beszélnünk.
