41.rész
Ösztönök
♦Nicole♦
Lassú, megfontolt lépéseim
alatt, halkan recsegtek a száraz levelek. Miközben haladtam a sűrű erdőben, a
főút felé, kezem néha megpihentettem egy-egy érdes fa törzsén. Vonzottak az
illatok, hajtott a kíváncsiság. Olyanná váltam, mint egy állat, mely nem tud
ellenállni az ösztöneinek. Különböző illatok szállingóztak a kora reggeli
levegőben. Olyanok, melyeket eddig nem éreztem. Csak ekkor kezdtem el igazán
felfogni, hogy mivel is jár az, ami történt velem. A természetfeletti hallás,
látás, szaglás, pont, mint egy szörnyetegnél. Mikor kiértem a főút szélére
megtorpantam és mély levegőket vettem. Azon gondolkoztam, hogy hogyan állítsam
meg az egyik autót, majd szedjem ki belőle a sofőrt és tépjem apró darabokra,
mindezt anélkül, hogy lebuknék.
Emberi mivoltom,
kétségbeesetten forgolódott sírjában, látva, mivé lettem. Milyen vágyaim
lettek, mire gondolok, s miket teszek. Meg kellett birkóznom a ténnyel: Nem az
vagyok ki voltam.
Számíthattam volna rá, hogy
Joon bármire képes, hogy maga mellett tartson. Bármire. Nem fogok sírni vagy
pánikolni, azért ami történt. Elfogadom, és meg tanulok vele élni. Én
elfogadhatom, de más nem fogja…
- Nem bírom tovább. –
suttogom magam elé, miközben körmeimet mélyen a mellettem álló fa törzsébe
vájom s készülök kirontania fák közül, mikor Kyuhyun előttem terem s kezét a vállamra
teszi.
- Engedj. – mordultam rá,
majd megpróbáltam félre lökni, de nem sikerült.
- Nicole. – szólított a
nevem mire ránéztem. – Nyugodj le. – tette kezét az arcomra, mire lehunytam a
szemeimet s mélyet szippantottam a friss levegőből.
- Kyuhyun… - sóhajtottam.
- Hm?
- Éhes vagyok. – néztem rá,
s szinte éreztem, ahogy szemeim vörössé válnak a vágytól.
- Tudom. – veszi el a
kezét, majd a főút felé néz. – De nem ölhetsz meg senkit.
- Nem bírom ki… - remegtek
a kezeim.
A vér utáni vágy marta a torkom, s égető lüktetést okozott egész testemben. S
ez percről percre elviselhetetlenebb és kínzóbb lett.
- De igen. Nem hagyom, hogy
bárkit is megölj. – fordult felém, majd csuklóját a szájához emelte s bele
harapott.
Szemeim kikerekedtek a lepettségtől, de nem sokkal később, ahogy a vér szaga
elért hozzám, megbolondított. Kábító illata elködösítette az agyam, s az egész
testem bizseregni kezdett tőle, miközben erősen vágyakozott utána.
- Tessék. – nyújtotta felé
a karját, melyről csöpögött friss vére.
Közelebb léptem hozzá, de
megtorpantam s elfordítottam a fejem.
- Nem. – nyeltem egy
nagyot.
- Gyerünk! Nem lesz semmi
bajom! – emelte fel a hangját, majd odalépett hozzám, s másik karját a derekam
köré fonta, hogy ne tudjak távolodni tőle.
- Kyuhyun! – szóltam rá, s próbáltam
ellökni magamtól, miközben próbáltam nem rá nézni, nehogy elkapjon a hév.
- Azt akarod, hogy azt tegyem,
mint Joon?! – kiabált, mire lepetten néztem rá. – Legyen. – mondta elszántan,
majd megsebesített karját újra a szájához emelte, s lenyalta róla a kifolyt
vérét.
Elborzadva meredtem rá.
Mikor keze eltűnt az arca elől, csak azt láttam, ahogy vörös vére végig folyik az
állán s gyönyörűen csillog a száján.
- Ezt nem hiszem el. –
mordultam rá idegesen, majd elkaptam a csuklóját, s fogaimat a sebébe
mélyesztettem.
Elég volt a véres csókokból. – gondoltam magamban, miközben mohon szívtam
magamba Kyuhyun éltető vérét.
Minél többet ittam annál
mohóbb lettem. Egyre több és több kellett. Agyam elsötétül, képtelen voltam
gondolkozni. Csak a vér volt az, amire gondolni tudtam, és, hogy meg kell
szereznem magamnak mindet, az utolsó cseppig.
- Nicole… - mondta
bágyadtan, de nem reagáltam. Nem voltam rá képes. A vér édes íze, s érzéki
suttogása, valahogy hívogatóbb volt. – Nicole, kezdd ez kicsit sok lenni… -
mondta halkan.
Hallottam a hangját,
felfogtam szavait, de agyaraim nem akarták elengedni a karját.
- Hallod Nicole? – kérdezte
fáradtan, majd éreztem, ahogy teste zuhanni kezd a föld felé.
Agyaraim hirtelen
elengedték a karját, s rémülten néztem, ahogy erőtlenül térdre rogy, majd a
földre támaszkodik. A fejéhez kapott, miközben mély levegőket vett.
- Kyuhyun… - remegett a
hangom. – Ne haragudj. – térdeltem le előtte, mire rám nézett s elmosolyodott.
- Milyen volt?
Elpirultam, s elfordítottam
a fejem. Vére még mindig ott piroslott ajkaimon.
- Milyen lett volna? Jó
volt.
- Tényleg? – kérdezte, majd
kezét az arcomra tette és maga felé fordította. Szégyenkezve néztem a szemeibe
mielőtt ajkai az enyémekhez tapadtak volna.
- Hm. – húzódott el, majd a
szemeimbe nézett. – Nekem nem ízlik. – mosolygott gonoszan.
Kínosan éreztem magam.
- Visszamegyek. – álltam
fel, majd sietősen elindultam a kis faház felé, mire Kyuhyun utánam kiáltott.
- Hé, Nic! – lepetten
fordultam vissza, miközben azon gondolkoztam, hogy honnan jött hirtelen ez a
becézés. – Szeretlek. – mosolygott, majd lassan hátat fordított.
Akaratlanul elmosolyodtam,
majd visszafordultam s tovább haladtam a kis faház felé.
- Én is. – suttogtam magam
elé.
