Stay here Tonight 28.rész - Ha vámpír van, vérfarkas is van

28.rész

Ha vámpír van, vérfarkas is van

♦Nicole♦

Nem is értem miért vagyok meglepődve. Ha vámpír van, akkor vérfarkas is...

- Nem értem miért vagy így meglepődve amikor a vámpírok létezéséről már tudsz. – mondta Kyuhyun.

Felkaptam a fejem és döbbentem néztem rá.

Honnan tudta mire gondolok?!

- T-Ti vérfarkasok...tudtok az emberek gondolataiban olvasni? – néztem rá gyanúsan.

- Nem. Miért kérded? – vonta fel az egyik szemöldökét.

- Á, semmi-semmi. – intettem le.

- De...miért mondtad el, hogy mi vagy? Nem titokban kéne tartsd?

Elmosolyodott, majd zsebre vágta a kezeit.

- Először is ha már valaki megkérdezi tőlem, hogy vámpír vagyok-e ott már nincs mit titkolni. Ráadásul csak úgy árad belőled a vámpírok szaga.

Hát ez nagyon izgi.

- Joon-al vagy?

- Igen.

- A barátnője vagy?

- Igen. T-Talán van valami ellenvetésed? – próbáltam magabiztos lenni és csípőre tettem a kezeimet.

- Dehogy. –mosolygott. – Hallottam, hogy Joon-nak van valakije, de... nem gondoltam, hogy az egy ember. – mért végig.

- Remélem már nem sokáig. – mosolyogtam.

- Ezt, hogy érted? – lepődött meg.

- Ne is foglalkozz velem. Mintha itt se lennék. – mondta egyhangúan.

- Érdekes vagy. – mosolyodott el.

Tetszik a mosolya. Sok mindent tükröz: ravaszságot, fenyegetést, kedvességet, őszinteséget és egy kis gonoszságot.

- Akkor... – gondolkodtam el. – Te és Joon ellenségek vagytok?

- Eszed akár a borotva. – gúnyolódott mosolyogva.

- Haha. – grimaszoltam. – Akkor viszont gondolom  megérted ha azt mondom, hogy nem helyes az, hogy veled beszélgetek.

- Ha nem lettem volna már lehet nem lenne kivel beszélgetned.

- Lényegtelen. – vágtam rá.

Szerényen elnevette magát majd felém nyújtotta az egyik kezét.

- Örülök, hogy megismertelek. – mosolygott.

- Tudom. – motyogtam majd megfogtam a kezét.

- Remélem még találkozunk. – mondta majd elengedte a kezem. Hátat fordított és elindult.

Ezt még nagyon megfogom bánni!

- Kyuhyun! – kiabáltam utána mire visszafordult.

Odasiettem hozzá majd kinyújtottam a kezem.

- A telefonod. – mondtam.

- Mi van vele? – lepődött meg.

- Add már ide!

Kivette a telefonját a zsebéből majd oda adta én meg gyorsan bepötyögtem a számom.

- Tessék. – adtam vissza.

Elmosolyodott majd felemelte a kezét amibe a telefon volt.

- Majd hívlak. – mondta majd elment.

Egy darabig csak álltam és néztem őt míg el nem tűnt a szemem elől.

- Király. – sóhajtottam majd megfordultam.

Ledermedtem és levegőt is elfelejtettem venni.

- E-ez nem az, aminek látszik. – jelentettem ki.

- Bajban vagy. – mondta ki Joon.

- Joon...- vettem nagy levegőt de félbeszakított.

- Még is mit keresel itt?! – háborodott fel.

- Nem gyerek vagyok akit szobafogságra ítélhetsz!

- De. Abba a világba amibe én vagyok te csak egy gyereknek számítasz. Még annak se!

- Akkor segíts, hogy felnőjek!

- Nem változtatlak át már mondtam! – kiabált eszeveszetten.

- De miért?!

- Befognád?! Ha csak ezt tudod hajtogatni inkább ki se nyisd a szád!

- Megőrültél?! Miért vagy így kiakadva?!

- Te tényleg ilyen hülye vagy?

- Hülye?! – lepődtem meg. – Rendben Joon. Te nem azt akarnád a helyembe amit én is?

- Nem! – vágta rá.

- Ne hazudj!

- Hazudik a halál! Meg egyébként is! Miért voltál Kyuhyun-al?!

- Miért is? – gondolkodtam el. – Ja igen, megmentett engem bocs, hogy nem küldtem el melegebb éghajlatra és pofoztam fel!

- Ha nem jöttél volna ide, nem kellett volna megmenteni!

- Ha elhoztál volna magaddal nem támadott volna meg senki!

- Most azt mondod, hogy az én hibám az ami történt?!

Nagy levegőt vettem majd próbáltam lenyugodni.

- Na jó. Tudod mit? Én most elmegyek erre, te meg arra és majd otthon találkozunk hátha addigra lenyugszol.- magyaráztam majd elindultam abba az irányba amerre mutattam.

- Most még is hova mész? – jött utánam majd megragadta a karom.

- Tudja a halál, eressz! – kaptam ki a karom a szorításából, majd tovább mentem.

- Szia! – mondtam mérgesen, majd mentem az orrom után.

Gratulálok Nicole. Megint alkottál.

Beültem az egyik közeli kocsmába és csak úgy vedeltem mindenféle italt aminek éppen tetszett a neve. Az asztalon könyököltem és mint aki alig él, bámultam az asztalt.

Miért nem akar átváltoztatni? Olyan gonosz! Ráadásul mindig felkapja a vizet, ha szóba hozom. Megőrülök tőle.

- Leülhetek? – kérdezte valaki.

Nem válaszoltam semmit. Úgy csináltam mint aki nem is hallotta. Nagyon nem is kellett semmit színlelem  hiszen egy hajszál választott el attól, hogy elaludjak. Végül az illető a néma kussolásomat igennek vette és leült az asztalhoz.

- Nem telt el sok idő azóta, hogy utoljára találkoztunk. – mondta.

- Jaah... – dünnyögtem majd mikor el is jutottak végre a szavai a tudatomig felkaptam a fejem és ránéztem.

- Ahj.- sóhajtottam. – Ne most. – mondtam  majd belekortyoltam a sörömbe.

- Miért ne?

- Mert így is megkavartad eléggé a port. – tettem le az italom az asztalra, majd felkönyököltem és a fejemet támasztottam.

- Sajnálom.

- Mindegy. – dünnyögtem.

- Gyere haza viszlek. – állt fel majd odajött hozzám és megragadta a karom és felhúzott a székről.

- Az kéne még! – mondtam kómásan miközben forgott velem a világ.

- Ha Joon megint meglát minket, tuti kiborul. Majd... – csuklottam egyet. – majd én haza megyek magamtól.

- Szép elképzelés. – mosolygott.

- Na gyere. – fordított nekem hátat majd letérdelt.

- Most meg mit akarsz? – kérdeztem miközben ide-oda dőltem.

- Ugorj fel.

- N-nem lehet. – kezdett egyre halkabb lenni a hangom. Már nem bírom sokáig...

- Ne kéresd már magad. – ragadta meg a karom majd a vállára tette és felkapott.

- Joon meg fog ölni... – ütögettem a hátát.

És innentől képszakadás...