Stay here Tonight 42.rész - Suttogás

42.rész

Suttogás 

♦ Abby ♦

Egy hét. Egy egész hét telt el az óta a nap óta mióta, Joon a mindenható porig alázott mindent és mindenkit. Azóta a nap óta mindennap fekete nap, mindenki gyászol. Ki barátját, ki testvérét, mindenki elvesztett valakit, aki számára fontos volt. Mindenki szívében mérhetetlen nagy űr tátong, még az enyémben is, hiszen a társaimat egyben a barátaimat vesztettem el, akikben mérhetetlenül megbíztam és mindig ott voltak mellettem, most pedig sehol sincsenek, hallottak. Még mindig érzem, az éget bőr szagát, talán örökre bele ivódott a szaglószervembe. Minden egyes alkalommal, mikor kilépek, a ház erkélyére magam előtt látom a tetemeket, hallom a segélykiáltásokat, halálhörgéseket. Látom magam előtt, hogy társaim még az utolsó lélegzetvételükben is küzdenek. Akkor aznap este megfogadtam, hogy megbosszulom társaim halálát. Kínok között fogom meggyilkolni Joont és végleg eltüntetni a föld felszínéről ezután pedig Drakulát intézem el végérvényesen. S talán végre béke honolna a kis világunkban.

Mindennap korán kellek és futni indulok, egy hatalmas kört teszek az erdő körül. Edzek, hogy jó erőben legyek a baleset óta a karom is lassacskán rendbe jön már a nyílhasználata is fájdalommentesen megy. A kardforgást is elsajátítottam Leeteuk segítségével, elég gyorsan. Rengeteg segítséget kaptam tőle annak ellenére, hogy nem igazán örvendezett a bosszú hadjáratom hallatán. Megértettem őt, Ő a vezető csak vigyázni akar rám, de úgy érzem, hogy itt az ideje annak, hogy végre a saját lábamra álljak. Megerősödtem.

Lihegve léptem fel a teraszra miután visszatértem a szokásos távom után, épp akkor lépet ki az ajtón Sungmin. Rám sem nézett csak zsebre tett kézzel, rideg arccal elsétált mellettem. Az óta a nap óta egy szót sem szólt hozzám. Megálltam majd hátra fordultam, s figyeltem, ahogy alakja távolodik. Szívem összeszorult és éreztem, ahogy a sírás fojtogat. Tudtam, hogy dühös rám, de minden percben azért reménykedtem, hogy újra átöleljen és megcsókoljon. Szinte minden percben akárhányszor ránéztem és szemem találkozott a rideg, semmitmondó tekintetével rá kellett jönnöm, hogy ami egyszer egy kis időre az enyém volt valójában nem is volt az enyém. Ahhoz túl szép volt ez egész, de bármennyire is próbáltam kiverni a fejemből Ő volt, s lesz életemben az első, akit igazán, tiszta szívemből tudtam szeretni. Én a kőszívű Abby aki könyörtelenül, hideg vérrel képes volt gyilkolni egy szemrebbenés nélkül. Figyeltem még alakja el nem tűnt majd egy sóhaj kíséretében elindultam a fürdő felé, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt. Miután lezuhanyoztam a konyhában üldögéltem egyedül egy bögre kávé kíséretében. Leeteuk lépett a konyhába komásan miközben elmormolt nekem egy jó reggeltet hasonló, leült a velem szemben lévő székre. Felálltam és neki is töltöttem egy bögre kávét majd elé raktam.

- Köszönöm. – mondta rekedtes hangon, válaszul csak rámosolyogtam majd visszaültem a helyemre. Belekortyolt az italába és hagytam, hogy egy kicsit felébredjen. Tudatni szeretném vele mi a tervem és kellene a beleegyezése, amit egyáltalán nem lesz könnyű megszerezni. Látni akartam Joon és Leeteuk volt az egyetlen, aki tudta, hogy hol van.

- Leeteuk. – szólaltam meg hosszas csend után.

- Hmm? – pillantott rám.

- Vigyél el Joonhoz. – néztem rá komolyan.

Kis hatásszünet után, nagyokat pislogva meredt rám.

- Ahh..túl fáradt vagyok, szerintem rosszul  hallottam valamit. – nyög fel és összeborzolja a haját kínjában..

- Nem, teljesen jól halottad. – mondtam komolyan. – Vigyél el Joonhoz…

- Még is miért? – kérdezte.

- Látni akarom! Meg akarom nézni, hogy szenved. – feleltem.. – És elmondani neki, hogy jól használja ki az időt, mert talán hamarosan alulról fogja szagolni az ibolyát!

- Te teljesen meg vagy őrülve? – csattant fel idegesen.

- Nem. - vágtam rá nyugodtan.

- Pedig nekem nagyon úgy néz ki, hogy valami elkattant nálad. – mondta. Felsóhajtottam, nehezebb lesz, mint gondoltam.

- Figyelj, csak meg akarom nézni és kész ennyi. Te pedig ott leszel velem. – dőltem hátra.

- Na ezt most verd ki a fejedből! – csattant fel.

- Az Istenit Leeteuk! – csattanok fel mikor már nekem is elfogy a türelmem. – Azt kértem gyere velem, eszem ágában sincs oda menni, de látni akarom!

- Nem hiszem el. – rázta meg a fejét. – Pedig azt hittem kezdesz észhez térni egy kicsit megváltoztál, de tévedtem. –sóhajtott fel.

- Sosem tudhatod, mikor mi jár a fejemben. –hajoltam közel hozzá.

- De egy valaki igen. – húzódott egy fél mosoly az arcára. Tudtam jól kire célozz.

- Már Ő sem. – jelent meg az én arcomon is egy félmosoly. – Ebben az egy hétben nem csak az erőlétemet fejlesztettem, hanem a képességeimet is. Sungmint teljesen kizártam a fejemből, ahogy Ő is engem. – dőltem hátra egy büszke mosollyal az arcomon. – Csak azt hallja, amit biztosan akarom, hogy halljon. – tettem hozzá, Leeteuk meglepetten pislogott rám. – Jobb vagyok, mint azt hinnéd!

- Egy hét alatt képes voltál mind ezt végig vinni?

- Akarat nagyúr! – mosolyodtam el. Leeteuk felsóhajt, gondolkodóba esik.

- Egyáltalán nem tartom jó ötletnek, hogy Joonhoz elmenj.. Nyugtatókat kap, de még így is mérhetetlen nagy erő tombol benne. – sóhajtott fel.

- Nem érdekel, látni akarom! – mondtam komolyan. Leeteuk felsóhajt majd gondolkodóban esik, látszik rajta, hogy jól megfontolja, és többször átrágja, hogy mit is feleljen, de ha nemleges választ kapnék nem szabadulni meg tőlem egy könnyen, míg nem meg nem gondolná magát.

- Legyen. – szólalt meg hosszas néma csend után. – De csak holnap.. – teszi hozzá.

- Rendben. – mosolyogtam rá. – Köszönöm..

- Ezt lehet köszönni? Inkább elsüllyednék szégyenemben, hogy vezető létemre ilyet teszek! – sóhajtott fel.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. – álltam fel.

- Hát persze, most kérlek, menj a dolgodra! – mondtam mire gondolkodás nélkül felálltam.

- Úgy is edzeni készültem. – mondtam bár eszem ágában sem volt edzeni, menni, de távozni akartam és megittam a bögrémben lévő pár korty kávét, meghajoltam, majd távoztam. Nem akartam tovább húzni az időt még a végén meggondolta volna magát azt pedig nem akartam. Meglepő, hogy nem sokat kellett győzködnöm, de örültem, hogy holnap legalább megtudhatom, mi van azzal a szemétládával. Nagyot szívtam, a friss levegőből majd lassú léptekkel indultam meg a ház oldala mentén a mező felé ahol edzeni szoktam. A ház mögül egy ismerős alak lépett ki, de nem törődtem, csak menten tovább. Ki akartam, kerülni, mire hirtelen megragadta a karomat, megállásra késztetve. Szúrós szemekkel néztem rá de egy pillanatra sem hatotta meg ki  akartam rántani a karomat a szorításból, de sokkal erősebbnek bizonyult. Szemeibe néztem, amik csak úgy lángoltak a dühtől, ugyanúgy, mint azon a bizonyos napon.

- Nem mehetsz oda! – jelentette ki hosszas vérre menő szemezés után.

- Hirtelen mennyire érdekel, hogy mit csinálok. – vettem neki oda gúnyosan.

- Most sem érdekel, de a társad vagyok és tennem kell a kötelességemet. – feleli ridegen, szavai szinte hideg zuhanyként érnek.

- Ha eddig nem tetted, akkor ezután se tedd! – rántottam ki a karom a szorításból. Oly annyira dühős voltam rá, hogy legszívesebben megfojtottam volna, pedig szeretem.

- Befejezted a makacskodást? – kérdezi.

- Nincs dolgod? – kérdeztem. – Kurvára unlak, szóval mehetnél a dolgodra. – néztem rá dühösen.

- Nem érted igaz? – kérdezte, miközben le se vette a szemét rólam. Tekintete hirtelen megváltozott és az én dühöm is elszállt. – Nem érted, hogy aznap azért tettem azt, amit tettem, hogy megvédjelek tőle, de te azért is visszajöttél, szerinted meg tudtam volna bocsájtani magamnak, ha valami történik veled? Mi van, ha ott, akkor valami rosszul sül el és te meghalsz? Szerinted meg tudtam volna bocsájtani magamnak?

- Ezért kerültél mind végig?

- Haragudtam rád, magamra és mindenkire. – sóhajtott fel.

- Hát akkor haragudj tovább, szűkségem volt rád, de te ellöktél magadtól és játszottad a macsót! – fintorogtam majd tovább állni készültem mikor újra megragadta a karomat és maga felé rántott.

- Engedj el! – sziszegtem.

- Holnap veled megyek! – jelentette ki minden nyugodtsággal, mire a vérnyomásom az egekbe szökött.

- Nem akarlak meglátni holnap sehol sem! – fúrtam dühös tekintettem az övébe, hogy jól érezze mennyire is haragszom rá a leggyerekesebb viselkedés, amit valaha tehettem, de úgy éreztem kezembe kell vennem a helyzetet és ne úgy viselkedjek, mint egy naiv kisgyerek, aki pár szó hallatán visszatáncol. Felsóhajtott, majd lassan elengedte a karomat. Nagy léptekkel indultam meg az eredeti célom felé, de fél úton megtorpantam majd hátra fordultam. Tekintetünk találkozott, de egyikünk sem lepődött meg, mintha számítottunk volna egymásra.

Sungmin…szeretlek! – suttogtam, majd újra hátat fordítok neki.