Stay here Tonight 39.rész - A vér szaga

39. rész

A vér szaga

♦Nicole♦

Arra ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a fejem. Még mielőtt kinyitottam volna a szemeimet, a fejemhez nyúltam.

- Mi a fene történt? – motyogtam fájdalmasan, majd kinyitottam a szemeimet, és körbe néztem.

Lassan felültem, majd a nyakamhoz kaptam, de a seb, amit kerestem, nem volt sehol.

- Álmodtam volna? – tűnődtem.

Mikor felkeltem az ágyról, hirtelen megszédültem, és idegesítő hangok visszahangzottak a fejemben. Megtorpantam, majd a falnak támaszkodtam, és próbáltam összeszedni magam. A látásom néha elhomályosodott, néha meg élesebb volt, mint egy sasé.

- Mi történik velem?! – kiabáltam, miközben a fejemet fogtam.

- Hát felébredtél. – csapta hátra Joon az ajtómat. – Három nap után már igazán illő volt.

- Három nap? – kaptam fel a fejem.

„Három nap múlva elmegyek érted.” – visszhangzottak Kyuhyun szavai a fejemben.

- Mit műveltél velem?! – fordultam Joon felé idegesen.

Mikor ránéztem végig futott a hideg a hátamon.

- Válaszolj!

- Hozzátok. – mondta Joon, mire Mir egy félholtra vert fiút ráncigált be a szobába, majd ellökte magától, az meg erőtlenül hullt a földre.

- Mégis mit műveltetek vele?! – mentem oda hozzá, majd letérdeltem mellé.

Szegény srác, vérben ázott és már csak egy hajszál választotta el a haláltól. 

És akkor olyat éreztem, amit addig még soha. Éreztem, a vér illatát. Kívántam. Nem tudtam levenni a tekintetem a vérről, ami végigfolyt a fején, és belepte a ruháit. A hangok sikítani kezdtek a fejemben, és egyre jobban kínoztak. Felugrottam a földről, majd a szoba legtávolabbi pontjába hátráltam és a fejemet fogtam.

- Mit tettél velem? – kérdezte kínok között.

- Ha nem eszel, meghalsz. – jelentette ki.

- Egy seggfej vagy. – sóhajtott Mir, majd az ajtó felé fordult. – Most boldog vagy? – nézett Joon-ra megvetően, majd kisétált az ajtón.

- Nem lehet… - remegett a hangom. – Én nem akartam ezt! – kiabáltam, miközben Joon-ra néztem mérgesen.

- Dehogynem. Pont ezt akartad. Tudod, amikor még szerettél. – lett egyre ijesztőbb a tekintete.

Hátamat a falnak döntve, csúsztam le a földig, majd próbáltam nem a vérző fiúra nézni, miközben az egész testem remegett a vágytól és a kíntól.

- Vidd ki innen. – könyörögtem.

Joon odasétált a fiúhoz, majd a nyakánál fogva felemelte. Rémisztő látvány volt, ahogy kezei közt egy már majdnem élettelen test tehetetlen lóg.

- Szörnyeteg… - suttogtam, mire keze meglendült, és a fiú mellettem a falnak csapódott, majd tehetetlenül esett a földre, hosszú vércsíkot hagyva maga után a falon. Rémülten néztem a fiúra, aki meg se tudott mozdulni.

- Miért csinálod ezt?! – néztem Joon-ra.

- Nem hagyom, hogy meghalj. – morogta az orra alatt, majd hirtelen a fiú előtt termett, fogait pedig a fiú nyakába mélyesztette.

- Mit művelsz?! – kiabáltam.

A fiú sikítani próbált, de egy hang se jött ki a torkán, végül pedig teljesen kiszállt belőle az élet. Nyakát teljesen szétmarcangolták, és egy hatalmas vértócsa keletkezett körülötte. Joon lassan felállt, majd felém fordult. Szájából folyt a vér, szemei pedig vérvörösen izzottak. Elfordultam tőle, majd újra a fejemhez kaptam. Túl sok volt a vér. Nem bírtam elviselni, nem bírtam neki ellenállni.

- Gyere. – rántott fel a karomnál fogva a földről, majd magához szorított, ajkait pedig az enyémekre tapasztotta. A vér, ami a száján piroslott, átkerült az enyémre, én meg élvezettel tettem magamévá. Egy csepp elég volt és teljesen kifordultam önmagamból. A vad csók után, a fiú nyaka volt a következő. Mire észbe kaphattam volna, már agyaraim a nyakába fúródtak és élvezettel szívtam magamba a halott fiú vérét. Szemeim vörösen kezdtek izzani, és az idegesítő hangok a fejemben elhallgattak. Lassan elengedtem a fiút a karjaim közül, mire az úgy hullott a földre, mint egy rongybaba.

- Mi.. miért? – dadogtam, majd a számhoz nyúltam, és mikor a kezemre néztem láttam, hogy vér folyik végig rajta.

Aztán hirtelen kiabálások zaja hallatszott a nappaliból. Törések zúzások zaja, mire Joon kirohant a szobából. Hallottam, ahogy az ablakom betörik, majd apró szilánkjai a földre hullnak. Rémülten fordultam a hang irányába, és láttam, ahogy Kyuhyun áll a szilánkok között, rémült tekintettel.

- Kyuhyun… én… - lett könnyes a szemem és kezdett remegni az egész testem.

- Joon. – nézett mérgesen maga elé.

- Várj! – nyúltam felé, de egyik pillanatról a másikra eltűnt. – Kyuhyun…

Felálltam, majd kirohantam a szobámból, de megtorpantam, amikor előttem a falnak vágódott az egyik szék. Véres harc zajlott a szemeim előtt, én meg rémülten kapkodtam a tekintetemet.

- Abby! – kiabáltam mikor megláttam őt Seungho-val harcolni.

- Te meg…? – nézett rám kiábrándulva, mire a számhoz kaptam.

Vér borított mindenhol. Most már biztos ő is rájött.

- Vigyázz! – kiáltottam mikor megláttam, hogy elbambult és Seungho közelít felé.

Seungho felé kapta a fejét, de nem volt ereje megfékezni, ezért erőtlenül a földre rogyott. Épp elindultam felé, mikor egy hatalmas farkas termett előtte, védve őt, majd Seungho-nak ugrott. Odarohantam Abby-hez, majd felsegítettem a földről.

- Ugye nem? - nézett rám értetlenül.

- Kyuhyun! Kyuhyun, hol van? – kérdeztem rémülten.

Épp, hogy feltettem a kérdést, mikor az ablakot áttörve repült be Joon teste a házba utána pedig egy fekete farkas ugrott be. Joon ruhái össze voltak szaggatva és több helyen is vérzett. Tele volt sebekkel ennek ellenére, megállíthatatlan volt. Rögtön felállt, majd hatalmas lángokkal vette körbe a fekete farkast.

- Kyuhyun… - néztem keresztül a lángokon.

- Sungmin! – kiáltotta Abby, mire a másik farkas Joon-ra vetette magát. A lángok ugyan eltűntek, de sebeket hagytak maguk után.

- Kyuhyun, vidd el innen! – lökött el magától Abby, mire lepetten néztem rá.

- Hé, és veled mi lesz? – kérdeztem, majd éreztem, ahogy két kar körém fonódik, a táj pedig összemosódott körülöttünk. Becsuktam a szememet, majd mikor a harc zaja lassan elhalkult, kinyitottam a szemem. Egy egyszerű kis faház közepén találtam magam.

- Mi ez a hely? – kérdeztem, majd Kyuhyun karjai lassan elengedtek.

Megfordultam, hogy ránézzek, mire ő hátrébb lépett.

- Sajnálom… - remegett a hangom, és bocsánatért könyörögtem egy olyan dolog miatt, amit nem is én tettem.

Karján és vállán sebek díszelegtek.

- Kyuhyun… - nyúltam felé, hogy jobban szemügyre vegyem, de hátrébb lépett, hogy ne érhessen el.

Megtorpantam és kétségbeesetten néztem rá.

- Miért csinálod ezt? – lett könnyes a szemem.

Vége. Itt a vége az egésznek. Vámpír lettem. Joon elintézte, hogy ne lehessek vele. Ennyi volt… Véget ért mielőtt elkezdődhetett volna.

- Sajnálom. – folytak végig a könnyek az arcomon. – Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. Azt hittem, hogy miután elmegyek veled, végre boldog lehetek, de… - töröltem le a vért az arcomról. – Nem így alakult. Megértettem. – néztem rá. – Nem akarsz látni többé. Nem lehet. De tudod… - vettem nagy levegőt miközben megállíthatatlanul potyogtak a könnyeim. – Felejtsd el. Sajnálok mindent. – fordultam el, majd kezdtem törölgetni a könnyeimet.

Felkészültem a búcsúra. Még mielőtt kimondhattam volna az érzéseimet, Joon tönkre tett mindent. Nem tudok elmenekülni tőle. Nem lehetek boldog…

- Csak ígérd meg, hogy nem mész vissza hozzá. – mondta Kyuhyun mire lepetten kaptam fel a fejem.

Mögém állt, majd óvatosan átölelt, homlokát pedig a vállamra hajtotta.

- Maradj velem.

- Kyuhyun… - néztem rá, mire felemelte fejét és rám nézett.

- Kérlek. – nézett mélyen a szemeimbe.

Szembefordultam vele, majd kezem óvatosan az arcára tettem, mire behunyta szemeit.

Szavai fájdalmasak voltak és egyszerre gyönyörűek. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, hogy mivel jár az, amit most teszünk, de vállaltunk minden kockázatot. Mindent kockára tettünk egymásért.

Magához ölelt, majd lágy csókot lehelt véres ajkaimra, amikor nem láthatta, se vámpír, se vérfarkas.