22.rész
Véres betűk
Véres betűk
♦Tiffany♦
Úgy igazán még sosem
gondoltam bele, hogy milyen lesz megtörni az átkot. Így a célegyenesben egyre izgatottabb
lettem. Mennyiben fogja megváltoztatni a mostani életünket? Eddig volt egy cél
amiért mindannyiunknak megérte küzdeni, de mi lesz azután. Miután a tűzbe
csöppentek Nicole könnyei a lángok kékre változtak. Elképesztő volt.
Bambulásomból Taeyang üvöltése zökkentett ki. Odakaptam a tekintetem és láttam,
hogy a földön térdel, és csukott szemmel szorítja a kezét a nyakához. Sorban a
többiek is a földre rogytak. Hirtelen azt sem tudtam kihez rohannak,
mintha a lábaim a földbe gyökereztek
volna csak álltak a lépcső mellett. Joon a gyors regenerálódásnak hála
valamelyest rendbe jött és felkapta az eszméletét vesztett Nicole-t, aki a tűz
mellett hevert, majd elviharzott vele. Odarohantam GD-hez. Szörnyű volt így
látni őt. Magatehetetlenül feküdt a földön és szenvedett. A látvány hatására
könny szökött a szemembe.
- Ne sírj. – nyögte rekedt
hangon majd eleresztett egy gyenge mosolyt.
- Olyan rossz, hogy nem tehetek
semmit. – néztem rá könnyes szemekkel.
- Nem is kell, csak maradj itt velem. – mondta.
- Nem megyek sehova. –
mosolyogtam rá.
Körbe néztem, láttam, hogy a többiek sincsenek túl jó állapotban. Mikor már
kezdtek kicsit jobban lenni elmentem és hoztam nekik vizet, biztos szomjasak
lesznek. Miután visszaértem Daesung már egész jól volt, a fal mellett ült, de
még mindig izzadt és levegő után kapkodott. Odamentem hozzá, odaadtam neki a
vizet, majd a nyakára tévedt a tekintetem és észrevettem valami furcsát.
- Fordíts el a fejed egy kicsit
ballra légyszi. – kértem.
- Heh? – nézett rám furcsán.
- Ne kérdezd, hanem csináld! – förmedtem rá mire úgy tett, ahogy kértem.
- Fekete lett. - állapítottam meg.
- Micsoda? – kérdezte.
- A billog. – forgattam a szemeimet.
- Hm…tehát tényleg sikerült. –
mosolygott.
- Igen, úgy néz ki. – mosolyodtam el én is.
Időközben a többiek is
jobban lettek és csatlakoztak hozzánk.
- Akkor most ez komoly? –
kérdezte Seungri ujjongva.
- Ja, el se hiszem, hogy sikerült. – mondta Taeyang.
- Akkor tudjátok, hogy mi jön most. – eresztett el Seungri egy ördögi
vigyort.
Mi hol egymásra, hol rá
néztünk értetlen fejjel.
- Próbáljuk ki az erőnket. – válaszolta meg a fel nem tett kérdésünket.
Eszeveszett módon rohantak ki a nem messze lévő gyakorló pályának
kinevezett mezőre. Természetesen GD ment elől, a legnagyobb gyerek. Mókás volt
nézni őket. Olyan távolinak tűnt a pár órával ezelőtti állapot, mikor, mind az
öten, fájdalmak közepette haveretek a földön és alig bírtak megmozdulni.
Bármi baj van, összetartanak és segítik egymást. Ha rossz kedvem van,
mindig fel tudnak vidítani a hülyeségeikkel. Időközben én is kiértem a mezőre,
mintha öt kisgyereket láttam volna játszani. Vajon, hogy lesz tovább? Innentől
kezdve csak az lesz a legnagyobb gondunk, hogy éppen ki az erősebb? Miután
besötétedett bementünk a házba és nem hittünk a szemünknek. A falra egy szöveg
volt írva: ,, Visszatértem!”. Ennyi állt rajta. Mind a hatan ledöbbenve néztük
a vérrel felirt betűket.
- Ez most valami vicc? – kérdezte TOP.
- Tuti az MBLAQ-esek voltak! – csattant fel Seungri. – Csak a frászt
akarják ránk hozni.
- Ilyennel ők sem viccelnének. – gondolkodott el GD.
- Mi van ha mégis? – firtatta tovább Seungri.
- Szerintem ne foglalkozzunk vele, nem éri meg fölöslegesen stresszelni
ezen. – mondta a legidősebb.
- Igazad van. – nézett rá Taeyang.
TOP-nak megvolt a tekintélye, hiszen ő a legidősebb. Nem mertek vele
ellenkezni. Miután mindannyian jól kiveséztük ezt a témát elmentünk aludni.
Ránk fért a pihenés egy ilyen hosszú és fárasztó nap után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése