2013. augusztus 30., péntek

Stay here Tonight 28.rész - Ha vámpír van, vérfarkas is van

28.rész
Ha vámpír van, vérfarkas is van





Nicole
Nem is értem miért vagyok meglepődve. Ha vámpír van, akkor vérfarkas is...
- Nem értem miért vagy így meglepődve amikor a vámpírok létezéséről már tudsz. – mondta Kyuhyun.
Felkaptam a fejem és döbbentem néztem rá.
Honnan tudta mire gondolok?!
- T-Ti vérfarkasok...tudtok az emberek gondolataiban olvasni? – néztem rá gyanúsan.

- Nem. Miért kérded? – vonta fel az egyik szemöldökét.
- Á, semmi-semmi. – intettem le.
- De...miért mondtad el, hogy mi vagy? Nem titokban kéne tartsd?
Elmosolyodott, majd zsebre vágta a kezeit.

- Először is ha már valaki megkérdezi tőlem, hogy vámpír vagyok-e ott már nincs mit titkolni. Ráadásul csak úgy árad belőled a vámpírok szaga.
Hát ez nagyon izgi.
- Joon-al vagy?
- Igen.
- A barátnője vagy?
- Igen. T-Talán van valami ellenvetésed? – próbáltam magabiztos lenni és csípőre tettem a kezeimet.
- Dehogy. –mosolygott. – Hallottam, hogy Joon-nak van valakije, de... nem gondoltam, hogy az egy ember. – mért végig.
- Remélem már nem sokáig. – mosolyogtam.
- Ezt, hogy érted? – lepődött meg.
- Ne is foglalkozz velem. Mintha itt se lennék. – mondta egyhangúan.
- Érdekes vagy. – mosolyodott el.
Tetszik a mosolya. Sok mindent tükröz: ravaszságot, fenyegetést, kedvességet, őszinteséget és egy kis gonoszságot.

- Akkor... – gondolkodtam el. – Te és Joon ellenségek vagytok?
- Eszed akár a borotva. – gúnyolódott mosolyogva.
- Haha. – grimaszoltam. – Akkor viszont gondolom  megérted ha azt mondom, hogy nem helyes az, hogy veled beszélgetek.
- Ha nem lettem volna már lehet nem lenne kivel beszélgetned.
- Lényegtelen. – vágtam rá.
Szerényen elnevette magát majd felém nyújtotta az egyik kezét.
- Örülök, hogy megismertelek. – mosolygott.
- Tudom. – motyogtam majd megfogtam a kezét.
- Remélem még találkozunk. – mondta majd elengedte a kezem. Hátat fordított és elindult.
Ezt még nagyon megfogom bánni!
- Kyuhyun! – kiabáltam utána mire visszafordult.
Odasiettem hozzá majd kinyújtottam a kezem.
- A telefonod. – mondtam.
- Mi van vele? – lepődött meg.
- Add már ide!
Kivette a telefonját a zsebéből majd oda adta én meg gyorsan bepötyögtem a számom.
- Tessék. – adtam vissza.
Elmosolyodott majd felemelte a kezét amibe a telefon volt.
- Majd hívlak. – mondta majd elment.
Egy darabig csak álltam és néztem őt míg el nem tűnt a szemem elől.

- Király. – sóhajtottam majd megfordultam.
Ledermedtem és levegőt is elfelejtettem venni.
- E-ez nem az, aminek látszik. – jelentettem ki.
- Bajban vagy. – mondta ki Joon.
- Joon...- vettem nagy levegőt de félbeszakított.
- Még is mit keresel itt?! – háborodott fel.
- Nem gyerek vagyok akit szobafogságra ítélhetsz!
- De. Abba a világba amibe én vagyok te csak egy gyereknek számítasz. Még annak se!
- Akkor segíts, hogy felnőjek!
- Nem változtatlak át már mondtam! – kiabált eszeveszetten.
- De miért?!
- Befognád?! Ha csak ezt tudod hajtogatni inkább ki se nyisd a szád!
- Megőrültél?! Miért vagy így kiakadva?!
- Te tényleg ilyen hülye vagy?
- Hülye?! – lepődtem meg. – Rendben Joon. Te nem azt akarnád a helyembe amit én is?
- Nem! – vágta rá.
- Ne hazudj!
- Hazudik a halál! Meg egyébként is! Miért voltál Kyuhyun-al?!
- Miért is? – gondolkodtam el. – Ja igen, megmentett engem bocs, hogy nem küldtem el melegebb éghajlatra és pofoztam fel!
- Ha nem jöttél volna ide, nem kellett volna megmenteni!
- Ha elhoztál volna magaddal nem támadott volna meg senki!

- Most azt mondod, hogy az én hibám az ami történt?!
Nagy levegőt vettem majd próbáltam lenyugodni.
- Na jó. Tudod mit? Én most elmegyek erre, te meg arra és majd otthon találkozunk hátha addigra lenyugszol.- magyaráztam majd elindultam abba az irányba amerre mutattam.
- Most még is hova mész? – jött utánam majd megragadta a karom.
- Tudja a halál, eressz! – kaptam ki a karom a szorításából, majd tovább mentem.
- Szia! – mondtam mérgesen, majd mentem az orrom után.
Gratulálok Nicole. Megint alkottál.
Beültem az egyik közeli kocsmába és csak úgy vedeltem mindenféle italt aminek éppen tetszett a neve. Az asztalon könyököltem és mint aki alig él, bámultam az asztalt.
Miért nem akar átváltoztatni? Olyan gonosz! Ráadásul mindig felkapja a vizet, ha szóba hozom. Megőrülök tőle.
- Leülhetek? – kérdezte valaki.
Nem válaszoltam semmit. Úgy csináltam mint aki nem is hallotta. Nagyon nem is kellett semmit színlelem  hiszen egy hajszál választott el attól, hogy elaludjak. Végül az illető a néma kussolásomat igennek vette és leült az asztalhoz.
- Nem telt el sok idő azóta, hogy utoljára találkoztunk. – mondta.
- Jaah... – dünnyögtem majd mikor el is jutottak végre a szavai a tudatomig felkaptam a fejem és ránéztem.
- Ahj.- sóhajtottam. – Ne most. – mondtam  majd belekortyoltam a sörömbe.
- Miért ne?
- Mert így is megkavartad eléggé a port. – tettem le az italom az asztalra, majd felkönyököltem és a fejemet támasztottam.
- Sajnálom.
- Mindegy. – dünnyögtem.
- Gyere haza viszlek. – állt fel majd odajött hozzám és megragadta a karom és felhúzott a székről.
- Az kéne még! – mondtam kómásan miközben forgott velem a világ.
- Ha Joon megint meglát minket, tuti kiborul. Majd... – csuklottam egyet. – majd én haza megyek magamtól.
- Szép elképzelés. – mosolygott.
- Na gyere. – fordított nekem hátat majd letérdelt.
- Most meg mit akarsz? – kérdeztem miközben ide-oda dőltem.
- Ugorj fel.
- N-nem lehet. – kezdett egyre halkabb lenni a hangom. Már nem bírom sokáig...
- Ne kéresd már magad. – ragadta meg a karom majd a vállára tette és felkapott.
- Joon meg fog ölni... – ütögettem a hátát.

És innentől képszakadás...

2 megjegyzés: