Stay here Tonight 33.rész - Tűz és jég

33.rész

Tűz és jég

♦Nicole♦

- Ezek az idióták… - morgott Joon miközben a csuklómat szorítva húzott maga után. Alig bírtam vele tartani a lépést.

- Joon ez fáj! – próbáltam kiszabadítani a kezem a szorításából.

- Nem felejtheted el! – fordult vissza hirtelen és nézett velem szembe.

- Joon…

- Hozzám tartozol. Nem Mirhez vagy bárki máshoz és főleg nem Kyuhyunhoz!

- Joon engedj el. – néztem rá mérgesen.

- Hagyjátok abba! – lépett oda hozzánk Seungho miután végre utolért minket.

- Engedd el! – nézett Joonra akinek szinte lángolt a tekintete a dühtől.

- Azt mondtam engedd el! – üvöltött rá Seungho.

- Aishh! – lökte el mérgesen a kezem Joon.

- Térj észhez! Elfogadtam a lányt a kedvedért, de a féltékenységed átlép egy bizonyos határt!

- Na jó én mentem. – jelentettem ki, majd elsétáltam mellettük, de Joon utánam rohant és újra megragadta a csuklóm.

- Még mit nem!  Szerinted miért nem hagytalak egyedül otthon?!

- Mert nem bízol bennem! – lettem én is egyre mérgesebb.

- Azért mert féltem, hogy az a barom elmegy érted! – kiabált vissza. – Szóval maradj csöndbe, kövess és ne merészeld elengedni a kezem! – vett nagy levegőket a mondata közben.

Nem akartam folytatni ezt az értelmetlen vitát így inkább nyeltem egyet és hagytam, hogy Joon húzzon maga után miközben a többiek csöndbe jöttek utánunk. A csönd nyomasztó volt és egyre jobban kiáltásra késztetett. Néha hátrapillantottam a többiekre, de ők csak némán kullogtak utánunk, zsebre vágott kézzel. Jéghideg pillantásokat vetettek rám, amitől félelem járt át. Csöndbe voltak és nem szóltak semmit. Egyikük se mert ellenszegülni a mérges Joonnak. Még Seungho sem.

- Joon… - szólaltam meg halkan miután már nagyon fájt a csuklóm az erős szorításától.

- Csönd. – válaszolt hidegen.

- Menjünk haza… - kérleltem.

- Azt mondtam maradj csöndbe!

- Joon. – hasított a levegőbe egy hideg és fenyegető hang ami még Joont is megállásra kényszerítette.

Hangja visszhangzott a fejembe megremegtetve a lelkem. Észre se vettem, de hitelen szorítani kezdtem Joon kezét.

Azért mert vele akartam maradni?

Vagy inkább azért, hogy próbáljak ellenállni a hang hívásának?

- Gyere. – indult el újra Joon.

- Engedd el. – süvített újra a széllel a fenyegető hangja.

Joon újra megállt, majd ránézett. 

Zsebre tett kézzel háttal az egyik fának dőlve nézett minket.

- Menj haza és hagyj minket békén.

- Nem tervezek egyedül hazamenni. – nem csak a hangja, a tekintete is jéghideg volt.

- Nicole, gyere. – nyújtotta ki felém a karját.

- Meg ne mozdulj! – utasított Joon és olyan szorosan fogta a kezem, hogy felszisszentem a fájdalomtól.

- Gyere. – szólt lágy hangon.

- Nem! – válaszolt helyettem Joon.

- Jó.  Mosolyodott el Kyuhyun, majd leengedte a kezét, s lehajtotta a fejét.

Ijesztő csend lepte el a környéket. Hideg szellő simogatta meg az arcom de forró tűz égette a kezem.

Újra megszólalt a lágy csilingelő hang. Fenyegetése késként hatolt bele a szívembe.

- Akkor elveszem erőszakkal.

Ez volt az utolsó figyelmeztetés.

A forró tűz ami addig a kezem égette eltűnt és fagyasztó jég hűsítette a helyét.

Jéghideg szemek néztek le rám. Még mindig úgy csillogtak mint a gyémánt…

Két lépés választott már el Joontól. Mély levegőket vett és dühösen nézett rám, de visszafogta magát.

Akkor még képes volt rá…

- Kyuhyun! – szólt Seungho. – Engedd el a lányt.

Kyuhyun gúnyosan elmosolyodott, majd ránézett.

- Jó volt újra látni titeket. – mondta, majd közelebb húzott magához.

Hirtelen valami elsuhant a fejem mellett. Mire feleszméltem már, egy nyílvessző állt ki Joon vállából.

- Kyuhyun hallottam egy női hangot a hátunk mögül.

Mindketten odafordultunk.

- Tűnés! – biccentett a fejével oldalra mire Kyuhyun magához ölelt így nem láttam semmit arról ami körülöttünk történik. Erősen szorítottam a pólóját és mély levegőket vettem. Nem tudtam, hogy örülnöm kéne, vagy féljek, hogy hibát követek el. Mikor lassan elengedtem és hátrébb léptem tőle, vettem észre, hogy egy számomra idegen helyen vagyunk, egy kisebbe erdő közepén.

- Hogyan? – forgolódtam.

- Nem vagyunk olyan messze, mint gondolod. Sőt…

- Vigyél vissza! – fordultam újra vele szembe.

- Hé, nyugi már! – tette a kezét a vállamra.

- Te ezt nem értheted! – löktem el a kezét magamtól. – Vissza kell mennünk!

- Beléd meg mi ütött? Azt hittem örülni fogsz, ha megmentelek tőle és velem lehetsz… - pislogott értetlenül.

- Az a lány… - kapkodtam levegő után.

- Mi van vele?

- Nem fogja megérni a reggelt, ha nem viszel vissza most rögtön!

- Ő nem egy egyszerű ember. – nevetett. – Tudja mit csinál és nincs egyedül.

- Kyuhyun!

- Semmi erőfeszítésébe nem telik megölnie egy vámpírt. – mosolygott.

- Ez nem ilyen egyszerű!

Kyuhyun abbahagyta a mosolygást látva, hogy milyen komolyan próbálom meggyőzni. Talán még meg is ijedt egy kicsit.

- Van fogalmad róla, hogy Joon mennyire tombolhat, amiért elszakítottál tőle? – kérdeztem nyugodtan.

- Nem elszakítottalak! Megmentettelek!

Próbáltam lenyugtatni magam ezért lehajtottam a fejem és nagy levegőket vettem. Valójában egy részem ugrált az örömtől, hogy újra láthatom, de tudtam, hogy ez az érzés nem helyes. Egy pillanatra elakadt a  lélegeztem amikor megláttam a földön az egyik lehullott levelet kissé vörösen pislákolni. Mintha magától el akart volna égni…

Összeszűkített szemekkel néztem majd mikor az a kis levél már tényleg egy kisebb lánggal égni kezdett felkaptam a fejem és Kyuhyunra néztem.

- Én szeretem őt! – mondtam hangosan.

Kyuhyun csak állt egy darabig és hideg pillantásokat vetett rám.

- Hazudsz.

- Nem!

- Nicole! – lépett oda hozzám és ölelt magához.

Abban a pillanatban háromszor elátkoztam az eget amiért nem volt erőm ellökni magamtól.

- Én elvihetlek innen. – suttogta.

Összeszorult a torkom és egy kósza könnycsepp futott végig az arcomon.

- Már késő… - suttogtam és alig hogy ezt kimondtam körülöttünk hatalmas lángfal keletkezett.

Nagy levegőt vettem majd próbáltam ellökni magamtól.

- Engedj el! – kiabáltam kétségbeesetten.

- Nem hagyom, hogy bántson… - motyogta, mire lefagytam. Gyorsan letöröltem a könnyeim, majd megfogtam a karját és lassan óvatosan próbáltam azokat eltolni magamtól.

- Engem nem fog bántani. – mondtam, mire lassan kezdett elengedni. – De téged igen. – Kirázott a hideg amikor találkozott a tekintetünk ezért lehajtottam a fejem. – Engedj el.

Azonnal levette rólam a kezeit és hátrébb lépett.

- Joon. – vettem nagy levegőt majd felemeltem a fejem és körbe néztem, de mindenhol csak lángokat láttam. – Menjünk haza. – erőltettem mosolyt az arcomra. 

Stay here Tonight 32.rész - Titkos kapcsolat

32.rész

Titkos kapcsolat

♦Abby♦

- Jobban vagy már? – kérdezte Leeteuk miközben leült mellém az asztalhoz. Ránéztem, majd bólintottam. Igazából a szívem még mindig összeszorul, akárhányszor Tiffany eszembe jut. Rám mosolygott, majd felállt és kezét a vállamra tette. – Légy erős mi melletted vagyunk! – mosolygott rám, majd elment. Felsóhajtottam, majd felmentem a szobámba összeszedni a cuccaimat, ami az esti őrjárathoz szükséges volt.

- Kész vagy? – nyitott be Sungmin a szobámba. Felé fordultam, majd bólintottam. Eltettem pár nyílvesszőt még, majd el akartam indulni le felé. Furcsán nézett rám, mire értetlenül pislogtam rá.

- Mi van?

- Mostanában nem fogsz szólni senkihez egy szót sem? – kérdezte.

- Nincs erőm beszélgetni senkivel. – zártam le ennyivel, majd egy laza manőverrel kikerültem és lementem a többiekhez, akik már az udvaron vártak.  Ma Kyuhyun, Leeteuk, Sungmin és Én megyünk őrjáratozni.

- Henry-ék merre mennek ma? – kérdeztem miközben Leeteuk felé fordultam. Ő a vezér Ő is adja ki a parancsot és minden utasítást.

- Ők ma az erdőkbe mennek, mi pedig a városban nézünk körül. – magyarázta.

- Miért pont városba? – kérdeztem lepetten.

- Nem vagy abban az állapotban, hogy nyílt terepre menjünk! – mondta komolyan. – Kyuhyun mi lemaradunk egy kicsit Abby-éktől, hogy így biztosítsuk a terepet. – fordult Kyuhyun felé, aki egy bólintással jelezte, hogy vette azt, amire a vezető utasította.

- Ya!

- Hmmm? – fordult felém Leeteuk. Értetlenül pislogott rám.

- Nem vagyok már gyerek! El tudom végezni a feladatomat!

- Tudom. – mosolyodott el. – De nem ma! – mondta, majd jelzett Kyuhyun-nak, akivel gyorsan elhúzták onnan a csíkot. Pufogtam egyet, majd Sungmin-nal az oldalamon utánuk mentünk.

Az őrjáratozás elég nyugisan telt. Szerencsére semmi a szokottól eltérő dolgot nem tapasztaltunk így nyugodtabban róttuk a város utcáit. A Leader és Kyuhyun lemaradva hátunk mögött jöttek, biztosítva a terepet mögöttünk.  Sungmin és Én pedig elől mentünk.

- Még mindig elviselhetetlen vagyok? – kérdezte halkan.

- Ha csöndben vagy elég elviselhető vagy! – mondtam komolyan, majd egy apró neszre lettem figyelmes ami közelünkben lévő bokorból jött. Lassan hátra nyúltam mire egy macska szalad ki. – Aish.. büdös dögök! – mérgelődtem.

- Nem kéne azonnal az íjadhoz nyúlni!

- Nem kéne azonnal, mindenbe bele kotyogni! – néztem rá szúrós szemekkel, majd nagy léptekkel indultam meg előre.

- Társak vagyunk! Össze kell tartanunk! – sétált mellém. Hirtelen megálltam, majd felé fordultam.

- Az lehet! De, ne szólj bele a dolgaimba! – mondtam, majd újra elindultam.

- Figyelj! –ragadta meg a csuklómat, majd maga felé fordított. A minket körül ölelő sötétség miatt alig láttam arcát, de abban biztos voltam, hogy Ő tisztán látja az enyémet. Hiszen Vérfarkas..

- Elengednél?

- Nem! – mondta komolyan. Ki akartam rántani kezemet a szorításból, de ismét sokkal erősebbnek bizonyult. – Figyelj, Én, nem akarlak semmiben sem megakadályozni, de tudnod kell, hogy azért is vagyok a társad, hogy megvédjelek és segítselek! Szóval, ha már társak vagyunk, elvárom, hogy egy minimális tisztelet adj. Ha már Én is azt teszem!

- Leeteuk, már megint rosszul választottál! – motyogtam, majd kirántottam a kezem a szorításból. Nagy léptekkel indultam el, hogy minél messzebbre kerüljek tőle. Sosem, szerettem, ha valaki megmondja, mit tegyek. Szerettem, azt tenni, amit én akarok. Szerettem minden úgy csinálni, ahogy én akartam anélkül, hogy valaki osztogassa nekem az észt. Talán ezért nem akadt számomra megfelelő társ, mert ilyen vagyok.

- Nem Leeteuk választott! – mondta és biztos voltam benne, hogy egy fél mosoly húzódott arcán, miközben elhaladt mellettem. Megtorpantam és meredtem az egyre távolodó alakja felé. Mi az, hogy nem Leeteuk választotta? De akkor..?

- Ya! – futottam utána, majd megragadtam a karját így megállásra késztettem. – Mit értesz az alatt, hogy nem Ő választott?

Teljesen összezavarodtam. Nem válaszolt csak mosolygott, most nagyon is jól láttam, hiszen egy lámpa alatt álltunk meg. Felnézett az égre miközben még mindig szüntelenül mosolygott.

- Sors. – hajolt hirtelen közel hozzám és a fülembe suttogta. A hideg is kirázott, ahogy lehelete végig cirógatta nyakamat. Hirtelen halk beszélgetés csapta meg a fülemet, amit Sungmin is azonnal észrevett. Elhajolt tőlem majd a hang irányába fordult. Követve a példáját én is arra fordultam. Hangok egyre erősödtek majd hirtelen egy alak rajzolódott ki a sötétbe majd egyre több.

- Vámpírok.. –suttogtam magam elé majd meg akartam indulni de Sungmin elém tartotta az egyik kezét.

- Várj. – suttogta. Dühösen néztem fel rá, de végül úgy döntöttem jobb, ha hallgatok rá. Kezem készen állt arra pillanatra mikor támadni kell.  Másodpercek töredéke elég arra, hogy az nyílveszőm a célpont szívébe fúródjon.

- Még is mire? – kérdeztem, majd az alakok az utcai lámpa alatt egyre jobban kirajzolódtak és akkor felismertem őket. – Azok a szemetek! – szorult ökölbe a kezem.

- Ott megállni! – szólt rájuk egy mély hang a sötétségből mire mindenki megtorpant és ijedten nézetek körbe. Pár perccel később Leeteuk sétált ki a sötétségből majd Őt követve Kyuhyun. – Mi járatban erre felé? – kérdezte nyugodtan Leeteuk miközben kezét zsebébe csúsztatta.

- Csak sétálunk! – vágta rá az egyik. Oda akartam menni de Sungmin még mindig előttem tartotta kezét. – Miért talán nem szabad? – kérdezte ugyan az a személy, aki az előbb. Lassan szemem végig vándorolt rajtuk, majd a szemem megakadt valakin. Egy pillanatig csak néztem őt, majd villámcsapásként ért a felismerés, hogy Ő egy Ember. Ösztönösen futottam oda hozzájuk miközben hallottam, ahogy Sungmin utánam kiált, hogy mégis mi fészkes francot csinálok, de hangja csak elsuhant a fülem mellett.  Átvágtam magam rajtuk és megragadtam a lány kezét. Maga után húztam, majd hirtelen megállt. Értetetlenül néztem hátra miközben Ő is értetetlenül pislogott rám.

- Meg akarsz halni te idióta? – emeltem fel hangom. A lány csak megszeppenve nézett rám, de egy szót sem szólt.

- Ő az enyém! – szólalt meg valaki, majd a hang tulajdonosára néztem.

- Mi az, hogy tiéd? – néztem rá értetlenül, majd tekintettem levándorolt a kezére, amivel a lány kezét fogta. 

- Ő, hozzám tartozik! – rántotta magához a lányt. Úgy bánt vele, mint egy rongybabával.

- Te ezt hagyod? – néztem rá a lányra miközben a mellette álló idiótára mutattam. A lány csak pislogott, de egy szót, sem mert szólni. – Én, a helyedben már jól tökön rúgtam volna és elhúztam volna a csíkot innen. Nem egy embernek való egy halomnyi vámpír társasága az éjszaka leple alatt!

- Majd te fogod meg mondani neki mit tegyen mi? – lépett elő a fiatalabbik.

- Mir. – fordultam felé mosolyogva.  – Lehet, hogy te vagy a legfiatalabb, de jobb, ha visszaveszel magadból és sor végére kullogsz! – vetettem rá szúrós pillantásokat.

- Te nekem ne dirigálj! – jött közelebb hozzám.

- Mert különben mi lesz? – hajoltam a képébe. Elnevettem magam, majd elhajoltam tőle. – Semmi esélyed, szóval hallgass rám még megteheted! – mondtam.

- Az a szemét! – indult meg dühösen magával sorodva engem, de hála a gyors reflexemnek megragadtam nyakánál a pólót és visszahúztam. Magam mellé húztam, de még mindig nem engedtem el a pólója nyakát. Dühösen nézett előre miközben fújtatott. Arra néztem amerre Ő, hogy meg tudjam ki is váltotta ki belőle ezt a reakciót. A célpont nem más volt, mint Kyuhyun aki nyugodtan állt miközben kezét zsebeiben tartotta.

- Még is mi bajod van? – csattantam fel miközben visszanéztem Mir-re, aki látszólag még midig ugyan olyan dühös volt.  Addig ficánkolt és csapkodott még el nem érte, hogy elengedjem majd felém fordult. Meg akart ütni, de elkaptam kezét, majd behúztam neki jobbost, amitől elterült a földön. A vezetőjük, akinek nem rémlett a neve és azonnal előttem termet. Mellém pedig Sungmin lépett oda.

- Nyugodj meg nem bántottam volna. – néztem rá a vezetőre, aki dühösen nézett hol rám, hol pedig Sungmin-ra. Éhezett arra, hogy megöljön minket. 

- Tűnjetek innen! – emelte fel a hangját Sungmin miközben fejével az egyik irányba biccentett.

- Várjatok! – kiáltottam el magam, mire mindenki megtorpant és felém fordult. – Joon, engedd el a lányt! – mutattam rá mire még jobban magához húzta. Ekkora valami furcsát vettem észre a lányon vagy is inkább folyamatosan nézett valakit. Arra sandítottam és megláttam Kyuhyun-t ahogy Ő is félve néha-néha a lány felé pillantott.

- Mondtam már, hogy Ő az enyém! - emelte fel a hangját Joon mire újra rá néztem.

- Eszednél vagy? Majd hagyom, hogy szépen megcsapold! – indultam meg felé, de vezérük utamat álltam.

- Mit nem értesz azon, hogy Ő a miének? – mordult rám. Sungmin azonnal ott termet mellettem, de kezemmel útját álltam.

- Teszek rá, hogy mit mondasz!

- Megkérdezted már tőle Ő mit akar? – jött a kérdés Joon-tól.

- Te mit akarsz? – néztem el vezető válla felett jelezve kinek címezem a kérdést. A lány csak ide-oda kapta a tekintetét és meg sem bírt szólni. Néha félve Kyuhyun-ra nézett, ami miatt számomra egyre gyanúsabb lett a lány is meg Kyuhyun is. Honnan ismerik ezek egymást?

- Abby. – jött egy hang a távolból. Felsóhajtottam, majd szem forgatva felé fordultam.

- Mi van? – mordultam rá.

- Menjünk! – biccentett a fejével Leeteuk. – Rengeteg dolgunk van még. Nincs időnk ilyen kis suhancokra! – mondta majd elsétált.

- Igaza van! –suttogta Sungmin.

- A francba már! – mérgelődtem.  – Most megúsztattok, de legközelebb nem fogjátok! – néztem végig rajtuk, majd Kyuhyunnal és Sungminnal az oldalamon ott hagytam őket. Leeteuk de mindig tudod, mikor kell közbe avatkozni. Szegény szerencsétlen lánnyal mit fognak ezek művelni. Még, hogy hozzájuk tartotózik. Mi az a csaj valami holmi, ami egymás között ide-oda adnak?

- Nem hagyhattuk volna ott az a lányt! – sóhajtottam fel, mire Kyuhyun sietősebbre vette lépteit. Észbe kaptam, majd utána rohantam.

- Te ismered az lányt? – ragadtam meg a karját, amivel megállásra kényszerítettem.

- Nem! –vágta rá.

- Ezt még is, hogy érted? – 

- Nekem nem úgy tűnt!kérdezte fapofával. Ha erről az arcról bárki le tud olvasni valamiféle érzelmet, esküszöm, megtapsolom még pezsgőt is bontok.

- Láttam, ahogy téged nézett te pedig őt. – mondtam, mire kirántotta a kezét a szorításomból.

- Biztos látott már valahol. – mondta, majd halál nyugodtsággal elsétált. Ez nekem nagyon gyanús. Láttam, hogy egymást nézték. Láttam, mindent. Megfordultam és elindultam arra felé amerre Joon-ék mentek.

- Abby! –kiabált utánam Sungmin. – Még is hova mész?

- Pontot teszek ennek a dolognak a végére. – mondtam, majd gyorsítottam a lépteimen. Persze, majd szó nélkül hagyom az egészet. Tudni, akarom mi Kyuhyun és a lány közötti kapcsolat. Több van itt, mint azt sejteni lehet…