31.rész
Bosszú
♦ Abby ♦
Mire észbe kaptam már a Big Bang dorm felé tartottam.
- Megölöm azt a szemetet! – sziszegtem dühösen, majd gyorsabb tempóra
váltottam. Nem voltam egyedül, amitől még dühösebb lettem. A dormhoz érve meg
sem álltam a bejáratnál, csak berúgtam azt, majd dühösen néztem körbe azt
áldozatomat keresve. Széken ülve bús komoran pillantottam meg, mire nagy
lendülettel indultam meg felé, de valaki az utamat állta.
- Nem tanítottak meg kopogni? – állt elém az egyik Big Bang tag.
- Kotródj! – löktem el magamtól majd nagy léptekkel indultam meg GD felé.
Megragadtam a vállát, majd nagy erővel hátra löktem székestől. Valaki odarohant
hozzám mikor GD fölé léptem és erősen megragadta a karomat. Dühösen fordultam
felé, mire egy kicsit megremegett.
- Tűnj el innen, ha nem akarsz meghalni! – ragadtam meg a karját
Taeyang-nak, majd ellöktem magamtól. – Büdös férgek! – néztem rá majd rá néztem
a földön heverő GD-re.
- Miért nem küzdesz? – guggoltam le mellé. Nem válaszolt csak nézett. – Az
kérdeztem miért nem küzdesz? –ragadtam meg a nyakánál az ingjét és közelebb
húztam magamhoz.
- Talán mert megérdemlem a halált.
- Igen?
- Igen. – nyelt egy nagyot. – Nem tartottam be az ígéretemet! Nem tudtam
megvédeni Tiffany-t de…. – akadt el.
- Mi de?
- Drakula sokkal erősebb volt nálam!
- Drakula? – kérdeztem. – Nem érdekel, hogy ki és mi. Neked az életed árán
is meg kellett volna védened őt! – löktem el magamtól, majd behúztam neki
egyet.
- Sajnálom. – nyögött fel, majd letörölte a szájáról a vért.
- Sajnálhatod! Miattad az utolsó ember is eltűnt az életemből, aki fontos
volt nekem, most már az égvilágon senki sem maradt nekem! – csuklott el a
hangom. – Egyedül maradtam! – ragadtam meg újra az inge gallérját.
- Azt hiszed, hogy nekem könnyű?
- Mi van kinyílt a csipád? Félted a szaros kis éltedet? – akadtam ki és
rántottam rajta egy nagyot.
- Én a szerelmemet veszítettem el. Szerinted nekem nem nehéz?
- Szerelmedet? – nevettem el magam. – Akkor megvédted volna bármibe is
került volna. – néztem a szemeimbe. – Én, ha itt lettem volna az életemet is
oda adtam volna csak, hogy megvédjem! –
- Csak fogalmad sincs milyen valójában Drakula!
- Nyugodj, meg utánad ő következik! – mosolyodtam el gonoszul. Újra
elborult az agyam és csak a bosszúvágy hajtott. Bevertem neki egyet mire a
szájából a vér szanaszét fröcskölt. Minden áron végezni akartam vele. Nem is
érdekelt, hogy miért nem küzd a saját életért, mikor Ő is erős csak minden áron
a pokolra akartam, hogy kerüljön. Azt akartam, hogy a szemem láttára haljon
meg. Előkaptam a combomon lévő tokból a kést, majd szíven akartam vele döfni,
de valaki erősen megragadta a karomat.
- Engedd el a kezemet, te barom! – üvöltöttem rá miközben próbáltam
kiszabadulni a szorításból, de Ő sokkal erősebbnek bizonyult. Már most
mindenben megakadályoz.
- Nem ölheted meg! Te is tudod! – mondta nyugodtan. Hogy tud, ilyen halál
nyugodt lenni minden szituációban?
- Francokat nem! – förmedtem rá majd megpróbáltam kiszabadítani a
szorításból a kezem. Megszorította a kezemet, majd felrántott a földről.
- Sungmin! – üvöltöttem rá.
- Visszajövünk, ha lenyugodtak a kedélyek! – nézett le Sungmin a földön
heverő GD-re.
- Vissza ne merjetek jönni. – emelte fel
hangját Taeyang, mire Sungmin szúrós szemekkel nézett rá, amitől
azonnal eldugult és eloldalgott. Sungmin
a karomnál fogva kiráncigált a házból majd maga után húzva indult meg velem
valamerre. Képtelen voltam arra figyelni merre megyünk csak szabadulni akartam.
Egyre jobban kezdem utálni őt pedig még csak pár órája, mondhatom „társamnak”.
- Meg vagy te húzatva? – álltam meg hirtelen mikor már egy kicsit távolabb
kerültünk a háztól.
- Ez nem a megfelelő formája ahhoz, hogy bosszút állj. – fordult felém. –
Ne alacsonyodj le az Ő szintjükre! –nézett a szemembe, amitől egy kicsit
kirázott a hideg.
A fejem majd’ szétrobbant a dühtől.
- Elengednél végre? – néztem rá mérgesen.
- Ha megígéred, hogy nem mész vissza!
- Úgy is követni fogsz, szóval nincs más választásom! – mondtam gúnyosan
majd kirántottam a kezemet a szorításból. Nagy léptekkel indultam meg a város
felé. Igazam lett Sungmin-nal kapcsolatban, egész végig követett. Egy halk
sóhajt hagyta el a számat mikor beléptem egy magas épület bejáratán. Nem
szabadulok tőle, még egy pillanatra sem hagyna egyedül. Felsétáltam a lépcsőn,
majd a tetőn kötöttem ki. Az erős szél egy kicsit erősebben fújt oda fent, de
nem érdekelt. Kicsit beljebb sétáltam, majd megálltam és körülnéztem. Ide fent
minden sokkal nyugodtabbnak tűnik, de ennek köze sincs a valósághoz, ami oda
lent zajlik minden egyes nap. Felnéztem az égre és egy fájdalmas sóhaj hagyta el
a számat.
Nehezebb, mint gondoltam. Egyedül, vagyis majdnem egyedül sokkal
fájdalmasabb, mintha tombolnék.
- Tiffany. – suttogtam miközben az eget kémleltem. Úgy éreztem mintha hozzá
beszélnék. – Bosszút fogok állni! – szorult ökölbe a kezem majd egy könnycsepp
gördült végig az arcomon.
- Inkább hagyd életben az sokkal jobban fog fájni neki! Sokkal nagyobb
büntetés számára. – állt meg mellettem zsebre tett kézzel. Felsóhajtottam.
Egyre jobban idegesít, még a ritka érzelmes pillantom egyikét és képes
elrontani.
- Nem akarsz el tűnni?
- Nem. – mondta. – Jó ide fent a levegő. – szívta be a levegőt.
Komolyan… Most ugorjak le a tetőről vagy később is jó lesz?
- Idegesítő vagy tudsz róla? – fordultam felé hirtelen, mire elmosolyodott.
- Mondták már. –vonta meg a vállát. Megforgattam a szemeimet, majd magam
elé kezdtem bámulni.
- Életem végéig követni fogsz minden hova? – szólaltam meg hosszas csend
után.
- Még a sírba is! – mondta komolyan, majd a végére elnevette magát. Kis
humorzsák.
- Vicces vagy!
- Tudom!
- Mondták már, hogy helyes vagy? – fordultam felé mire egy kicsit
meglepődött.
- Igen! – húzta ki magát büszkén.
- Jól tudnak hazudni. – húztam számat.
- Ya!
- Nyugi.. – mosolyodtam el.
- De legalább végre mosolyogsz. – fordult felém és tekintettünk
találkozott. Egy pillanatra elfelejtettem mi is történt velem, a pár órával
ezelőtt. Az idő lelassult és csak néztünk egymás szemeibe, mit sem törődve
semmivel. Ez a szitu olyan mint egy rossz szerelmes drámában?
