38.rész
Az árulók
♦Abby♦
A csodás pillanatot egyszer
valami úgy is tönkreteszi. Túl tökéletes minden…
Ellöktem magamtól Sungmint
majd előrántottam a kardomat és támadó pozícióba álltam. Az egyik vámpír, akit
nem régen érzékeltem a közelben most itt állt előttem pár méterre. Biztosra
vettem, hogy kettő volt itt, előttem még is egy állt.
- Oh, Ne haragudjatok, hogy
megzavartam a romantikus pillanatot. – mondta gúnyosan és mertem volna fogadni,
hogy egy mosoly is párosult mellé.
- Mit keresel itt? – sziszegtem
idegesen.
- Parancsot teljesítek! –
válaszolta egyhangúan.
- Miféle parancsot? Tudod
nagyon jól, hogy semmi keresni valód itt! – förmedtem rá, mire halkan felnevetett.
- Te nem parancsolhatsz
nekem, akik az árulókkal szövetkeznek, azokat semmibe kell néznem!
- Miféle árulok, Changmin?
Itt, aki áruló az te vagy és Yunho, nem pedig Mi! Jobb, ha az agyadba vésed! –
emeltem fel a hangom. A düh kezdett eluralkodni rajtam, főleg, hogy ki nem
állhattam a nyálas képű, kétszínű hülye gyereket.
- Én áruló? –nevetett fel
úgy hogy az egész erdő bele zengett. A várnyomásom az egekbe szökött.
- Ne játssz az életeddel,
te kölyök! – förmedtem rá.
- Az hiszed, félek tőled? –
hangja, mint mindig a legkomolyabban csengett.
Amióta ismertem, mindig ilyen volt, de aki jobban ismerte az tudta, hogy
ez mind csak álca. Gyenge volt, de ezt még saját maga sem merte bevallani pedig
ezért van, ott ahol most. Gyűlöltem őt, pedig aki ismert tudta, hogy nem mindig
volt ez így…
- Jobb lenne! – sziszegtem
dühösen.
- Jobb lesz, ha távozol!
Nem nézzük jól szemmel, ha itt vagy! – szólalt meg mellettem álló Sungmin.
- Kussolj te kutya! –
förmedt rá, mire Sungmin szemei vörösre váltottak és egy hangos morgás hagyta
el a száját. Mire egyet pislogtam már egy életnagyságú farkas nézett farkas
szemet Changmin bárunkkal.
- Kellett ez neked?
- A játék még csak most
kezdődik! – érződött a hangjából, hogy a mosoly levakarhatatlan az arcáról.
Hogy is magyarázta Leeteuk
a társunkkal való kommunikációt?
„Minél
jobban rá hangolódsz, társad lelki hullámaira annál előbb léphetsz vele
kapcsolatba. Pusztán gondolattal tudsz vele kommunikálni. Ritkán fordul elő,
nem mindenki tud kommunikálni a társával a gondolatok segítségével. Miután a
lelki összekapcsoltak ezek után már könnyedén üzenhet a másiknak a harc közben” – hangozott fejemben bölcs leaderünk okossága.
Ez mind szép és jó, de időm
semmi. Ki tudja, mennyi időt venne el ez lélek össze izélős cucc. De ha nem
próbálom meg Sungmin szét fogja tépni Changmint azt pedig bármennyire is jó
lenne eltávolítani a Föld felszínről egyelőre nem, tehetem meg.
Mit tegyek?
Az idő, mintha megfagyott
volna körülöttünk csak a fák susogását lehetett hallani. Changmint arca komollyá
vált szemei felizzottak. Ő készen állt arra, ami bennünk még csak gondolatban
merült fel. Harcolni akart, megmutatni mire képes egyedül. Bár mi ketten
voltunk és ismertük az erejét, de hosszú idő telt el a csapatból való távozása
óta. Erősebb lett, ki tudja mennyire.
Itt volt az idő cselekedni
kellett, ellöktem magam földtől kardomat a levegőben tartva ugrottam felé.
Állj! – üvöltöttem belül, mikor láttam, hogy Sungmin rá akarja vetni magát
Changminra.
Egy szót sem ejtettem ki a
számon, ami még inkább meglepett, hogy Sungmin azonnal meg is állt. Nem volt
időm meglepődni, mert mire észbe kaptam Changmin már ütni készült, elhajoltam
tőle mire kezemben lévő karddal elsuhintottam a feje felett.
Mi volt ez? – kérdezte értetlenül Sungmin.
Nincs időnk ezen meglepődni! Segíts! – utasítottam. Egy pillanatra nem figyeltem és
egy jól irányzottat kaptam a szemem alá, amitől a földre is kerültem. Nem elég,
hogy gyorsabb lett, de még erősebb is. Sungmin rávetette magát és majdnem
széttépte.
Sungmin sokkal erősebb
volt, ez már Joon-nal való küzdelme során is megmutatkozott.
Hagyd életben! Azt akarom, hogy jelentsen
azoknak a szemeteknek! –
utasítottam Sungmin-t. Ha hagyom, talán meg is öli azt pedig nem akartam.
Felálltam és úgy éreztem újra magam, mint egy mosott rongy. Úgy nézz, ki sosem
leszek már a régi. Sungmin Changmin felett állt, egyenesen az arcába lihegve.
Képtelen volt mozogni, Sungmin tett róla.
- Nem illik a gyengébbel
kikezdeni. – sétáltam oda mellé majd leguggoltam.
- Mindenki azt kapja, amit
érdemel! – nyögte. Arcát vér borította, sebhelyek borították, Sungmin percek
alatt padlóra tette. Farkasom rá mordult és még közelebb hajolt hozzá.
Ne bántsd! Kezdek hozzá szokni ehhez a
kommunikáláshoz. - mondtam neki.
Én nem szóval, fogd be!
Akkor enged el!
Kérésemre leszállt róla
majd újra ember alakba állt mellettem. A földön heverő vámpír ivadék kapva az
alkalmon gyorsan álló helyzetbe tornázta magát.
- Remélem ez volt az utolsó
találkozásunk! – vettetem felé dühös pillantásokat.
- Nem mondj ilyeneket,
evvel csak azt mutatod ki, hogy gyenge vagy! – mosolyodott el.
- Fogd be a pofád! –
ragadtam meg a kabátja nyakát, dühösen néztem rá.
- Kutyáddal könnyen vagy!
- Egykoron te is kutya
voltál, áruló. – sziszegtem dühösen.
- Hagyd abba! – szólt rám
Sungmin.
- Látod? Most is védelmedre
kelt. – mosolyodott el gonoszul. Egyre jobban kezdett elborulni az agyam,
bármelyik percben olyat tettem volna, amit más csak rémálmaimban láthat. Képes
lennék itt helyben apró darabokra tépni.. – Talán… ha őt bántom, elérem, hogy
engem bánts?
Düh végül eluralkodott
rajtam, elmém elborult és ütni kezdem, miközben egyre több ocsmány szót
üvöltöttem a képébe. Évek óta készültem erre, de a megállapodás szerint együnk
sem bánthatja a másikat. Arra eszméltem, hogy Sungmin megpróbál leszedni róla,
végül csak sikerült neki lerángatni róla. Levegő után kapkodva meredtem a
földön fetrengő Changmin-ra, lassan elmémből is kezdett eltűnik a fekete
köd. Lassan kezdett el jutni a tudatomig
mit is tettem, őszintén megvallva egy pillanatát sem bántam meg.
- Tűnj el! – mutatott
dühösen az egyik irányba Sungmin de képtelen voltam le venni a szemem az éppen
feltápászkodó Changmin-ról.
Most meg kaptad te szemét…
- Menj már! – kiabált rám
Sungmin ami visszatérített a valóságba. Lassan fordultam meg és indultam a
faház felé. Lépteim nehézkesek váltak, légzésem akadozni kezdett, szédültem
csak ide-oda kóvályogtam egyik fától a másikig. Nedves dolgot éreztem végig
folyni a számon majd végig a nyakamon. Kezemet orromhoz emeltem, végig folyt
rajta a vér. Kezdtem érteni, hogy miért kezdtem el rosszul érezni magam.
Testem, mint egy tehetetlen fal levél hullt le földre. Minden erőm elszállt,
képtelen voltam mozogni. Pilláim egyre nehezebbé váltak, már erőm sem volt
nyitva tartani. Lehunytam szemem, végül megszűnt körülöttem minden…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése