Stay here Tonight 37.rész - Imprinting

37.rész

Imprinting

♦Nicole♦

- Nem vagyok, ember tudhatnád! – mosolyodott el a lány. – Na menj, már sötétedik! – bökött a fejével a városhoz vezető útirányba.

Bólintottam egyet, majd elindultam. Néhány lépés után magam mögé néztem, de ő már sehol sem volt. Egy pillanatra megtorpantam és ijedten néztem körbe.

- És még mindig nem tudom a nevét. – motyogtam az orrom alatt.

Minden kis apró zajra összerezzentem, hiszen tudtam, hogy figyelnek engem. Nem voltam annyira hülye, hogy ne tudjam, hogy nem engednének ki úgy a házból, hogy ne küldjenek senkit utánam. Biztonságba kellett volna, inkább érezzem magam, amiért vámpírok vigyázták rám, de igazából az utóbbi időben kezdtem elborzadni tőlük.

Félelmem már addig fajult, hogy képzelődni kezdtem. Szinte biztos voltam benne, hogy valaki mögöttem lépked, vagy, hogy éppen néz, esetleg suttog valamit. A fejemhez kaptam, hogy befogjam a fülem és lehajtott fejjel siettem tovább.

- Nicole! – hallottam egy ismerős hangot, mire megtorpantam. Lassan felnéztem, majd elvettem a kezem a füleimtől.

Kyuhyun zsebre dugott kezekkel állt nem messze tőlem az út szélén, miközben kissé aggódó arckifejezéssel nézett.

Szinte könnyekbe törtem ki a megkönnyebbüléstől. Odarohantam hozzá, majd szorosan átöleltem, mire ő óvatosan körémfonta karjait és fejét az enyémnek döntötte.

- Szerintem követnek. – motyogtam.

- Tudom. – suttogta. – Ne haragudj, hogy késtem.

- Semmi. – ráztam a fejem. – Találkoztam azzal a lánnyal.

- Kivel? – tolt el kissé magától, majd lenézett rám. – Abby?

- Nem tudom, hogy hívják. Ott volt amikor Joon…

- Igen, az Abby lesz. – mosolyodott el.

Egy pillanatra felnéztem rá, majd fejem újra a mellkasának döntöttem.

- Folyton attól félek, hogy Joon bármelyik pillanatba megjelenhet, és mindent porrá éget. Veled együtt.

- Ő nincs itt. – simogatta a hátam.

- Hányan vannak? – suttogtam.

- Ketten.

- Ismered őket?

- Nem. Ne remegj már ennyire, nem fognak idejönni, amíg itt vagyok! – szólt rám.

- Nem tudom, meddig bírom még ezt… Mit kéne tennem? – engedtem el és léptem egyet hátrébb.

Kyuhyun sóhajtott egyet, majd mélyen a szemembe nézett. Elkapta a karom, majd hirtelen magához rántott és szorosan átölelt.

- Három nap múlva elmegyek érted. – suttogta.

- Kyuhyun! – emeltem fel a hangom.

- Majd én, megmentelek. Te csak várj rám.

- Miért teszed ezt? Miért figyelsz rám már az első perctől kezdve, hogy találkoztunk?

- Tudod mi az az „imprinting”?

- Nem. Mi az?

- Ha végre velem leszel, elmondom.

- Kyuhyun…

- Menned kell. – tolt el lassan magától.

- Rendben. – engedtem el a karját. – De ne kövess.

- Miért? – emelte fel a hangját.

- Csak ne. – mosolyogtam rá, majd hátat fordítottam.

Léptem párat, majd nagy levegőt vettem és lassan elindultam hazafelé.

Lassan kinyitottam az ajtót majd mikor besétáltam a nappaliba csak Seungho-t, Mir-t és Thunder-t láttam.

- A többiek? – pislogtam.

- Nem tartozik rád. – bökte oda Seungho flegmán.

Keresztülsétáltam a nappalin, majd mire a szobám ajtaja elé értem, hallottam, ahogy bevágódik a bejárati ajtó.

- Megvolt Drakula első áldozata. – hallottam G.O hangját.

Kikerekedtem a szemeim és remegni kezdett a kezem. Lassan visszafordultam, majd közelebb mentem a nappalihoz, hogy lássam őket.

- Ki volt az? – kapta fel a fejét Thunder.

- Tiffany. – állt meg G.O a nappali közepén, majd zsebre vágta a kezeit.

- Mi? – kapta fel Mir is a fejét.

Aggódva figyeltem Mir-t aki pont szembe ült velem a kanapén így láthattam az arcát.

- Mi ez az arckifejezés? – nézett rá Seungho.

- Meghalt? – kérdezte Mir G.O-t.

- Csak egy kicsit. – húzta a száját G.O.

Mir lehajtotta a fejét, így nem láttam az arcát, de el tudtam képzelni. A többieknek fogalma sem volt Mir érzéseiről. Csak én tudtam róluk…

Mikor már épp rászántam magam, hogy odamegyek Mir-hez a bejárati ajtó ismét kinyílt. Az ajtó felé kaptam a tekintetem, amin egy ismeretlen férfi sétált be.

- Yunho. – állt fel Seungho a kanapéról.

- Yunho? – suttogtam magam elé.

A férfi meghajolt Seungho előtt, majd miután kiegyenesedett beszélni kezdett.

- Nem történt semmilyen támadás.

- Remek. Azért ne veszítsd szem elől. Egy pillanatra sem! – mondta Seungho, majd nyugodtan visszaült a kanapéra.

- Viszont találkozott valakivel. – folytatta mire Seungho újra rákapta a tekintetét.

A szemeim kikerekedtek és azonnal világosság vált, hogy ő az egyike azoknak, akik követtek.

- Kivel? – lett mérges Seungho haja.

- Seongdong-gu déli farkas falkajának az egyik tagjával. – válaszolt.

- Kyuhyun. – mondta Thunder, majd Seungho-ra nézett.

- Értem. Elmehetsz. – intett Seungho Yunho-nak mire az újra meghajolt, majd mikor kinyitotta a bejárati ajtót megállt és újra meghajolt. Joon sétált be az ajtón, majd Yunho távozott rajta. A szívem azonnal hevesebben kezdett dobogni a rémülettől. Gyorsan a szobámhoz siettem, óvatosan kinyitottam az ajtaját, majd lassan becsuktam magam után, hogy ne halljanak belőle semmit.

Levegő után kapkodva léptem el az ajtómtól.

- Vajon hallotta? – suttogtam idegesen miközben ide-oda kapkodtam a tekintetem.

A szobám ajtajának nyikorgó hangjára lettem figyelmes. Belém szorult a levegő, és rémülten fordultam lassan felé.

- Jól vagy? – lépett be Joon.

- Fáradt vagyok. – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem igazán sikerült.

- Csak nem a túl sok sétától? – mosolyodott el.

- De… - mosolyogtam vissza.

- És? Merre jártál? – csukta be maga után az ajtót, majd elsétált mellettem és az ablakhoz ment.

- Erre-arra. – fordultam utána.

- Erre-arra? Pontosabban? – bámult ki az ablakon.

- Nem tudom. Csak mentem. Miért faggatózol?

- Hiányoztál.

- Oh. – nem igazán tudtam mit mondhatnék erre.

- Én nem hiányoztam? – fordult felém, majd lassan elindult.

- D-de. – ijedtem meg. – Persze.

- Miért érzem azt, hogy hazudsz? – szomorodott el az arca.

- Csak képzelődsz. – mosolyogtam zavartan.

Megállt előttem, majd kezét az arcomra tette. Érintésétől kirázott a hideg.

- Képzelődnék? – döntötte kissé oldalra a fejét miközben keze egyre lejjebb haladt.

- Joon… - remegett a hangom a félelemtől.

- Döntöttem. – vette le rólam a kezét.

- Miben? – néztem rá lepetten, miután egy kisebb sóhaj hagyta el a számat.

- Teljesítem a kérésed. – mosolyodott el.

Szemei vörösen kezdtek izzani és a száján kifolyt egy kis vér, ahogy nőttek az agyarai.

- Joon… – léptem hátra egyet.

Elém lépett, kezét a derekamra tette és olyan erősen szorított magához, hogy moccanni se tudtam.

- Joon! – kiabáltam kétségbeesetten.

Lassan a nyakamhoz hajolt, én meg elborzadva fordítottam el a fejem. Meleg lehelete égette a bőröm, majd hófehér agyarai hirtelen a nyakamba fúródtak. Éles fájdalom hasított végig az egész testemben és egy fájdalmas kiáltás hagyta el a számat. Éreztem, ahogy a forró vérem végig folyik a mellkasomon. Szédülni kezdtem és erős hányinger kapott el. Olyan érzés volt mintha egy láthatatlan kéz a mellkasomban matatna. Keserves könnyek gördültek végig az arcomon, a levegőm pedig elfogyott. Hiába próbáltam nem kaptam levegőt. Fulladozni kezdtem. Mikor a fájdalom már elviselhetetlenné vált, Joon lassan elhajolt a nyakamtól. 

A testemből minden erő elveszett és a pánik miatt hiába kapkodtam levegő után, nem értem el vele semmit. Ha Joon elengedett volna erőtlenül rogytam volna a földre, mint egy rongybaba. Lassan felvett, majd óvatosan letett az ágyamra. A mellkasomba éles fájdalom hasított végig, de nem bírtam kiáltani a levegőhiány miatt.

Joon lassan fölém hajolt, a szemeim pedig lassan elkezdtek lecsukódni.

- Csendben várd a halált. – hallottam Joon hangját, majd végleg megszűnt körülöttem minden.