2014. április 17., csütörtök

Stay here Tonight 41.rész - Ösztönök

41.rész
Ösztönök 





Nicole
Lassú, megfontolt lépéseim alatt, halkan recsegtek a száraz levelek. Miközben haladtam a sűrű erdőben, a főút felé, kezem néha megpihentettem egy-egy érdes fa törzsén. Vonzottak az illatok, hajtott a kíváncsiság. Olyanná váltam, mint egy állat, mely nem tud ellenállni az ösztöneinek. Különböző illatok szállingóztak a kora reggeli levegőben. Olyanok, melyeket eddig nem éreztem. Csak ekkor kezdtem el igazán felfogni, hogy mivel is jár az, ami történt velem. A természetfeletti hallás, látás, szaglás, pont, mint egy szörnyetegnél. Mikor kiértem a főút szélére megtorpantam és mély levegőket vettem. Azon gondolkoztam, hogy hogyan állítsam meg az egyik autót, majd szedjem ki belőle a sofőrt és tépjem apró darabokra, mindezt anélkül, hogy lebuknék.
Emberi mivoltom, kétségbeesetten forgolódott sírjában, látva, mivé lettem. Milyen vágyaim lettek, mire gondolok, s miket teszek. Meg kellett birkóznom a ténnyel: Nem az vagyok ki voltam.
Számíthattam volna rá, hogy Joon bármire képes, hogy maga mellett tartson. Bármire. Nem fogok sírni vagy pánikolni, azért ami történt. Elfogadom, és meg tanulok vele élni. Én elfogadhatom, de más nem fogja…
- Nem bírom tovább. – suttogom magam elé, miközben körmeimet mélyen a mellettem álló fa törzsébe vájom s készülök kirontania fák közül, mikor Kyuhyun előttem terem s kezét a vállamra teszi.
- Engedj. – mordultam rá, majd megpróbáltam félre lökni, de nem sikerült.
- Nicole. – szólított a nevem mire ránéztem. – Nyugodj le. – tette kezét az arcomra, mire lehunytam a szemeimet s mélyet szippantottam a friss levegőből.
- Kyuhyun… - sóhajtottam.
- Hm?
- Éhes vagyok. – néztem rá, s szinte éreztem, ahogy szemeim vörössé válnak a vágytól.
- Tudom. – veszi el a kezét, majd a főút felé néz. – De nem ölhetsz meg senkit.
- Nem bírom ki… - remegtek a kezeim. 

A vér utáni vágy marta a torkom, s égető lüktetést okozott egész testemben. S ez percről percre elviselhetetlenebb és kínzóbb lett.

- De igen. Nem hagyom, hogy bárkit is megölj. – fordult felém, majd csuklóját a szájához emelte s bele harapott.

Szemeim kikerekedtek a lepettségtől, de nem sokkal később, ahogy a vér szaga elért hozzám, megbolondított. Kábító illata elködösítette az agyam, s az egész testem bizseregni kezdett tőle, miközben erősen vágyakozott utána.

- Tessék. – nyújtotta felé a karját, melyről csöpögött friss vére.
Közelebb léptem hozzá, de megtorpantam s elfordítottam a fejem.
- Nem. – nyeltem egy nagyot.
- Gyerünk! Nem lesz semmi bajom! – emelte fel a hangját, majd odalépett hozzám, s másik karját a derekam köré fonta, hogy ne tudjak távolodni tőle.
- Kyuhyun! – szóltam rá, s próbáltam ellökni magamtól, miközben próbáltam nem rá nézni, nehogy elkapjon a hév.
- Azt akarod, hogy azt tegyem, mint Joon?! – kiabált, mire lepetten néztem rá. – Legyen. – mondta elszántan, majd megsebesített karját újra a szájához emelte, s lenyalta róla a kifolyt vérét.
Elborzadva meredtem rá. Mikor keze eltűnt az arca elől, csak azt láttam, ahogy vörös vére végig folyik az állán s gyönyörűen csillog a száján.
- Ezt nem hiszem el. – mordultam rá idegesen, majd elkaptam a csuklóját, s fogaimat a sebébe mélyesztettem.
Elég volt a véres csókokból. – gondoltam magamban, miközben mohon szívtam magamba Kyuhyun éltető vérét.
Minél többet ittam annál mohóbb lettem. Egyre több és több kellett. Agyam elsötétül, képtelen voltam gondolkozni. Csak a vér volt az, amire gondolni tudtam, és, hogy meg kell szereznem magamnak mindet, az utolsó cseppig.
- Nicole… - mondta bágyadtan, de nem reagáltam. Nem voltam rá képes. A vér édes íze, s érzéki suttogása, valahogy hívogatóbb volt. – Nicole, kezdd ez kicsit sok lenni… - mondta halkan.
Hallottam a hangját, felfogtam szavait, de agyaraim nem akarták elengedni a karját.
- Hallod Nicole? – kérdezte fáradtan, majd éreztem, ahogy teste zuhanni kezd a föld felé.
Agyaraim hirtelen elengedték a karját, s rémülten néztem, ahogy erőtlenül térdre rogy, majd a földre támaszkodik. A fejéhez kapott, miközben mély levegőket vett.
- Kyuhyun… - remegett a hangom. – Ne haragudj. – térdeltem le előtte, mire rám nézett s elmosolyodott.
- Milyen volt?
Elpirultam, s elfordítottam a fejem. Vére még mindig ott piroslott ajkaimon.
- Milyen lett volna? Jó volt.
- Tényleg? – kérdezte, majd kezét az arcomra tette és maga felé fordította. Szégyenkezve néztem a szemeibe mielőtt ajkai az enyémekhez tapadtak volna.
- Hm. – húzódott el, majd a szemeimbe nézett. – Nekem nem ízlik. – mosolygott gonoszan.
Kínosan éreztem magam.
- Visszamegyek. – álltam fel, majd sietősen elindultam a kis faház felé, mire Kyuhyun utánam kiáltott.
- Hé, Nic! – lepetten fordultam vissza, miközben azon gondolkoztam, hogy honnan jött hirtelen ez a becézés. – Szeretlek. – mosolygott, majd lassan hátat fordított.
Akaratlanul elmosolyodtam, majd visszafordultam s tovább haladtam a kis faház felé.

- Én is. – suttogtam magam elé.

2 megjegyzés:

  1. Most talaltam a blogodra. Nagyon tetszik, mert egy igenyes munka. Egyetlen gondom van csak. Mi lesz most Joon-nal? Tagadni se tudnam, az o oldalan allok. Remelem Nicol a vegen vele fog osszejonni.

    Kerlek, hozd gyorsan a kovetkezo fejezetet. KAJAK

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik ^^
      Sajnos most kicsit le vagyunk maradva a részekkel, mivel érettségiztem, meg a vizsgáimra készülök, és ráadásul a blogger sem akar valami jól működni, de igyekszünk ^^

      Törlés