Stay here Tonight 21.rész - Denevér

21.rész

Denevér

♦Nicole♦

Arra ébredtem, hogy hihetetlenül melegem van. Alig kaptam levegőt akkora hőség vett körül. Kinyitottam a szemem majd gyorsan felültem az ágyon. Tűz volt mindenhol. Az egész házat lángok borították, de semmi sem égett el, csak lángolt. Kiugrottam az ágyból és próbáltam kikerülni a tüzet miközben az ajtó felé siettem. Úgy éreztem magam, mint aki üvegszilánkokon sétálgat. Lábujjhegyen lépkedtem forgolódva, kerülgetve a lángokat. Kinyitottam az ajtót és mikor kiléptem rajta láttam, hogy a folyosót és tűz borítja.

- Ez aztán a meleg helyzet. – sóhajtottam majd megtöröltem a homlokom. 

Meggondolatlan voltam és a tűz felé kezdtem lépni. Későn vettem észre és nem tudtam vissza venni a lendületemből. De amikor a lábam földet ért a tűz onnan eltűnt. Pislogni kezdtem majd lassan felemeltem a kezem és a tűz felé kezdtem nyúlni. Ahogy közeledett a kezem a lángok felé azok úgy távolodtak. Elvettem a kezem majd a tenyeremre néztem. Végig rohantam a folyosón majd besiettem a nappaliba ahol Joon állt. Jobb karját maga előtt kinyújtva tartotta behunyt szemekkel. A falnak támaszkodtam lihegve miközben néztem, ahogy a lángok körbe veszik.

- Te meg mit művelsz? – ziháltam.

Lassan kinyitotta a szemét melyek rám meredtek. Elmosolyodott majd előrébb lépett egyet. 

- Gyere. – nyújtotta még mindig a kezét.

- De… - néztem körbe.

- Ne félj. – mondta lágyan.

Lassan, bizonytalanul elindultam, miközben a lábam mellett a lángokat figyeltem. Féltem. Mi van, ha mégis megéget majd? De, mintha taszítottam volna őket. Joon-ra néztem, és ahogy közeledtem felé én is kinyújtottam a kezem. Végül megfogtam a kezét mire elmosolyodtam és sóhajtottam egyet.

- Mit művelsz? – néztem körbe majd rá.

Elengedte a kezem majd a tenyerére nézett és újra rám.

- Megtört az átok. – mosolyodott el. – Visszakaptam a teljes erőm, amit újra teljesen uralni tudok.

Ja, hogy eddig nem is volt meg a teljes ereje?! Hűha…

             - És ennek örömére lángokba borítottad a házat?

- Csak tesztelem, hogy tényleg uralni tudom-e.

- Nem volt vicces arra ébredni, hogy ég a ház. – mosolyogtam kínosan.

- Ezek az én lángjaim, tehát téged nem bánthatnak. Ha azt akarom, belepi az egész tested de megégetni nem fog. Az én lángjaim téged csak védeni tudnak bántani nem, szóval ne félj.  

Hirtelen odaléptem hozzá, belemarkoltam a pólójába majd lábujjhegyre álltam és megcsókoltam. A lángok felcsaptak körülöttünk. Éreztem, ahogy a bőröm simogatják, és a hajammal játszadoznak. Tényleg nem égetett nem fájt. Olyan volt mintha Joon ért volna hozzám. 

Lassan szétváltunk egymástól és a lángok is egyre lejjebb csillapodtak. Mire végleg elengedtem a lángok teljesen eltűntek.

- Mondtam. – vont vállat Joon.

- Jobb biztosra menni. De örömmel közlöm, hogy átmentél a teszten. – mondtam büszkén.

Joon elmosolyodott, amikor hirtelen üvegszilánkok csörömpölését hallottam a konyhából. Mindketten a hang irányba fordultunk. Hirtelen berepült a nappaliba egy denevér. 

- Nappal denevér? – kérdeztem.

- Valami nem stimmel. – mondta Joon miközben le se vette a szemét a nappaliba röpdöső denevérről. 

A fekete denevér leszállt a nappali asztalára és rám nézett.

- M-Miért néz engem? – dadogtam miután már egy ideje csak engem nézett a denevér.

- Ne nézz a szemébe! – kiáltotta Joon miután felém fordult. 

Alig, hogy szólt máris valami éles hang visítani kezdett a fejembe. A földre rogytam és kiabáltam a fájdalomtól miközben a fejemet fogtam. 

- Nicole! – rohant oda hozzám Joon de én csak sikítottam miközben a fejemet szorongattam Azt hittem széthasad a fejem az erős hangtól, amit biztos csak én hallottam.

Visszatértem.

Mondta valaki a fejembe majd hirtelen abba maradt a hang én meg fáradtan dőltem Joon ölébe és elsötétült körülöttem minden.

- Szerintem ő lesz az. – hallottam G.O hangját.

- Kizárt. Az lehetetlen… - hitetlenkedett Thunder.

Lassan kinyitottam a szemem és az MBLAQ főhadiszállásán ébredtem a nappaliba  kanapén. Azonnal felültem és rémülten néztem körbe.

Ha Seungho itt talál nagyon.. nagyon dühös lesz, amit én nagyon… nagyon nem akarok..

Felugrottam a kanapéról és az ajtó felé indultam mikor valaki elkapta a karom és visszarántott.

- Hova ilyen sietősen? – kérdezte Mir.

- Nem szabadna itt lennem. – hadartam suttogva.

- Joon is itt van. – mutatott Mir az egyik szoba felé.

- Akkor viszont lehet, hogy szabad. – gondolkodtam el majd elindultam a szoba a felé.

Lassan benyitottam és mindenki rám nézett.

- Hello… - mondtam félénken.

Joon azonnal odasietett hozzám, megfogta a kezem majd behúzott a szobába.

- Nicole, mi történt? – kérdezte Thunder.

- A denevérre gondol? – néztem Joon-ra aki bólintott.

- Mire vagy kíváncsi? Joon már elmondott mindent nem? – kérdeztem.

- Biztos? – vonta fel a szemöldökét Thunder.

- Hát berepült, engem nézett és fájni kezdett a fejem.

- Akkor mégsem ő az. – dőlt hátra megkönnyebbülve Thunder majd a szájához emelt egy vízzel teli poharat

- Aztán azt hallottam, hogy valaki azt mondja: Visszatértem.

Thunder kiköpte vizét majd köhögni kezdett.

- Mondtam! – vágta rá G.O.

          - Miről maradtam le? – néztem végig mindenki, de ők csak feszülten kerülték a tekintetem.  – Hé! – szóltam rájuk.

- Sosem gondoltam volna, hogy viszont látjuk. – suttogta Mir.

- De kit? Ki az, aki visszatér? – vártam Seungho-tól a választ.

Csönd lett és senki sem felelt. Hiába néztem bárkire nem kaptam választ. Csalódottan hajtottam le a fejem mikor Joon megszólalt:

          - Úgy látszik apuci mérges…

Stay here Tonight 20.rész - Ígéret

20.rész

Ígéret

♦Nicole♦
Irtózatos fejfájásra ébredtem dél körül. Forgott velem a világ mikor felültem Joon ágyában, bár ő nem volt mellettem. A fejemet fogva botorkáltam ki a szobából.

- Már megint elment ez a- morogtam magamban mikor a nappaliba megtorpant.

- Mit keresel itt? – kérdeztem meglepődve Joon-t aki a kanapén ült.

- Tudtommal itt lakom. – válaszolt unottan.

- Sosem szoktál itthon maradni. – ültem le mellé.

Nem válaszolt csak a tv-t bámulta mereven. Talán dühös volt, szomorú vagy fáradt. Nem tudom, de látszott rajta, hogy nincs valami jó kedve.

- Jobban vagy már? – akartam hozzáérni a mellkasához ahol belédöfték a karót, de elkapta a kezem.

- Már jól vagyok. – mondta dühösen.

- Most miért nem engeded, hogy megnézzem? – emeltem fel a hangom.

- Mondom már elmúlt! – förmedt rám.

- Bocs, elfelejtettem, hogy vámpír vagy és te ilyen hiper szuper gyorsan gyógyulsz, ha átszúrnak egy karóval, akkor is. Én kérek elnézését! – álltam fel a kanapéról.

- Most meg miért üvöltözöl? – nézett rám egyhangúan.

- Én… - kapkodtam idegesen levegő után majd csípőre tettem a kezem és elfordítottam a fejem, hogy ne lássa, ahogy dühös szemeim szinte szikrákat szórnak. – Te miért vagy dühös? – néztem rá nyugodtságot színlelve.

- Nem vagyok dühös. – jelentette ki.

- Akkor mi bajod van?

- Semmi.

- Jó. Keress meg, ha kipihented magad és észhez tértél. – mondtam majd kiviharzottam a házból. Nagy határozott léptekkel haladtam, vissza se néztem. Majd visszamegyek, ha egy kicsit lenyugodtak a kedélyek. Semmi kedvem nem volt némaságba ülni egymás mellett miközben azt érzem, hogy duzzog valamin, mint egy gyerek. Akkor nézze  a tv-jét mit bánom én. Reméltem, hogy mire hazaérek, normális lesz. Addig pedig vakon sétálgattam az utcákon. Unalmamba zsebre vágott kézzel kavicsokat rugdostam az utcán. Egy árva kisgyereknek éreztem magam, akinek nincs hova haza mennie. Aztán rájöttem, hogy még megtörténhet ez velem. Ha Seungho nagyon mérges lesz rám el kell mennem, de hová? Nincs hova mennem, nincs senki, akire számíthatnék csak ők vannak nekem. 

- Joon…Nem akarok kóbor kiskutya lenni… - motyogtam az orrom alatt búsan.

Besétáltam egy kevésbé forgalmas, kis elhagyatottnak tűnő utcába majd neki dőltem a falnak és lassan lecsúsztam. Leültem majd az eget kémleltem és vártam, hogy teljen az idő. 

Késő délutánig ücsörögtem, járkáltam, tébláboltam. Végül vettem a bátorságot és elhatároztam, hogy beszélek Seungho-val.

Óvatosan remegő kézzel nyitottam be a házba mikor G.O nézett rám lepetten.

- Hello. – mondtam félénken.

G.O gyorsan körbe nézett  majd csöndbe odasietett hozzám.

- Tűnj el amíg még tudsz. –hajolt oda  hozzám.

- Beszélni szeretnék Seungho-val. – próbáltam magabiztosnak tűnni.

- Könyörgöm, menj el, ha élni akarsz. – toporzékolt idegesen.

- Miért mi-

- Nicole? – jelent meg a semmiből Seungho G.O mögött.

G.O csalódottan lehajtotta a fejét majd nagy levegőt vett.

- Beszéljetek. – fordult meg. – De ne ölj meg senkit. – tette kezét Seungho vállára majd elment.

- 2 percet kapsz, hogy elmondd, amit akarsz, utána vagy eltűnsz vagy-

- Jó értettem! – vágtam a szavába. – Mit kell tennem azért, hogy elfogadj? Vagyis.. valamiért nagyon utálsz engem már  a kezdetektől fogva, de amióta megtudtad, hogy…- akadt el a hangom. – hogy beleszerettem Joon-ba úgy csinálsz, mintha az ellenségetek lennék, és az éltetekre törnék. Miért nem fogadsz el? Nem jövök többet ide, ha ezen múlik, de hadd maradjak vele. – hadartam el majd idegesen levegő után kezdtem kapkodni. 

Seungho csak állt és nézett semmit mondó arckifejezéssel.

- Nem. – válaszolt nyugodt hangon mégis fenyegetően.

- Kérlek. – tettem össze a kezeimet.

- Mondom nem!

- De miért? Mi bajod van velem? – gyűltek könnyek a szemembe.

- Idő kérdése és tönkreteszed a csapatot! Vezetőként az a feladatom, hogy ezt megakadályozzam, és ha ez azzal jár, hogy Joon haragjával kell számolnom, vállalom!

- Nem teszek tönkre semmit!

- Ki mondta, hogy szándékosan teszed?! – förmedt rám mire megszeppentem. – Észre se fogod venni, de a puszta jelenléted szépen lassan tönkretesz mindent. – kezdett lassan újra úrrá lenni a dühén. – Menj. – mutatott az ajtóra.

- Seungho…

- 10!

- Kérlek!

- 9.

- Hadd bizonyítsam be az ellenkezőjét!

- 8. – nézett rám szúrós szemekkel, ahogy teltek a másodpercek.

- Nem megyek el amíg el nem fogadod az érzéseim, akkor inkább hagyom, hogy megölj!

- 7.

- Nincs hová mennem, nincs kihez forduljak, szívességet teszel!

- 6.

- Mit számolgatsz?! Csak essünk, túl rajta úgy se megyek el!

- 5. - vett mély lélegeztet.

- Gyerünk már! – ordítottam toporzékolva.

- Seungho! – jött be Mir a nappaliba.

- 4. – mondta dühösen miközben le sem vette a szemét rólam.

- Hagyd abba, hallod ez nem te vagy! – tette Mir a kezét Seungho vállára.

- 3.

- Fuss. – nézett rám Mir aggódóan.

- Nem megyek el! – kiáltottam miközben már egyre rosszabbul láttam a könnyeimtől.

- 2.

- Könyörgöm, menj! – hadart Mir miközben erősen fogta Seunho vállát.

- 1. – mondta ki a végszót Seungho.

- Siess. – suttogta Mir.

Becsuktam a szemem rögtön ezután, majd Seungho fájdalmas kiáltására nyitottam ki.

- Seungho! – kiáltotta Mir. Seungho térdre rogyott a nyakát szorongatva miközben üvöltött a fájdalomtól.

- Mi történik? – néztem Mir-re.

- Nem…- kezdte majd elakadta mondandójában. Hirtelen a nyakához nyúlt majd a falnak dőlt és nehezen lélegzett. Próbálta visszafojtani a fájdalmas kiáltását.

- Mi ez az egész?! – forgolódtam idegesen.

- A jel. – szuszogta Mir.

Odasiettem hozzá majd nehezen levettem a kezét a nyakáról. Az eddig vörös jel, lassan kezdett elsötétedni. Befeketedett.

- Nem úgy volt, hogy az átok megtörése csak azokra hat ki akik elvégzik a szertartást?! – kiabáltam, de nem válaszoltak. Kezdték elveszíteni a fejüket. 

A másik szobából hallottam, ahogy G.O is felkiált. Nála is elkezdődött.

- Joon. – villant be a kép. 

Kirohantam az ajtón majd meg sem álltam Joon házáig, amit már a saját otthonomnak is tekintettem. 

Feltéptem az ajtót majd berontottam a házba és kapkodva forgolódtam Joon-t keresve.

- Nicole? – hallottam halk akadozott hangját. A nappali felé fordultam és láttam ahogy a földön fekszik és a nyakát fogva. Odasiettem hozzá majd letérdeltem mellé és fejét az ölembe tettem.

- Mióta...

- Nem rég kezdődött. – szakított félbe Joon. Szapora légzése volt, és a nyakát szorongatta. Izzadni kezdett miközben a fájdalommal küzdött. A kezét szorongattam és idegesen dőltem előre hátra. Majd óvatosan felálltam és a konyhába szaladtam majd egy vizes borogatással tértem vissza. Mikor visszaértem Joon nehézkesen felült, de a fájdalmai nem akartak elmúlni. Belekaroltam majd felsegítettem és elbotorkáltunk a kanapéig ahol lefeküdt. Felkaptam a vizes borogatást, amit ledobtam a földre majd a homlokára tettem.

- Te meg mit művelsz? – vette le a homlokáról a rongyot. – Nem vagyok lázas. – mondta nehézkesen.

- Sajnálom. – mondtam halkan majd kivettem a kezéből a rongyot és elindultam a konyha felé, hogy visszavigyen, de elkaptam a karom mire megtorpantam és visszanéztem rá.

- Csak maradj itt, jó? – nézett rám szomorúan miközben hatalmas fájdalmai voltak.

- Nem lehet. – kezdtem el újra könnyezni.

- M-miért? – dadogta halkan.

- Beszéltem Seungho-val…

- Mi? – lepődött meg, de nem volt ereje kifejezni a lepettségét.

- Nem engedi… - vettem ki lassan a kezem az övéből. – El kell menjek… - mondtam miközben alig bírtam megállni, hogy elsírjam magam. 

Joon hirtelen felpattant a kanapéról, odalépett hozzám majd magához ölelt. Meglepettségembe csak pislogtam, és remegtem erős karjai közt.

- Ha elmész, megyek veled. – suttogta.

* Tönkreteszed a csapatot* hallottam Seungho dühös szavait a fejemben.

Igaza volt. Már értem. Maradjak és küzdjek vagy menjek? Szó nélkül el kéne tűnnöm? Így lenne a legjobb?

- Ha elmész, utánad megyek és megkereslek! – szólalt meg Joon miközben szorítása egyre erősebb lett. Már szinte fájt. – Bármerre mész megtalállak!

- Joon…

- Ígérd meg! – emelte fel a hangját. – Ígérd meg, hogy velem maradsz.

Hogy mondhatnám ilyenkor azt, ami helyes? Képtelen vagyok rá…

- Rendben. – mondtam mire szorítása lassan meggyengült és fáradtan ült vissza a kanapéra. Lassan eldőlt és újra a nyakát fogta, miközben próbálta kibírni a fájdalmat, ami kínozza. Már azt sem tudtam elképzelni, hogy honnan szedte azt a sok erőt ilyen fájdalmak mellett, hogy olyan hirtelen felpattanjon a kanapéról és szorosan magához öleljen. A félelme, hogy elmegyek erőt adott neki, ami el is szállt miután megígértem neki, hogy nem hagyom el. 

Lehet hiba volt. 

Stay here Tonight 19.rész - Átok

19.rész

Átok

♦Tiffany♦

Miután Nicole kirohant a házból G.O nekilökte Joon-t a falnak mire hirtelen a lángok eltűntek.

- Nyugodj le rendben?! – szólt rá G.O.

- Eressz. – nézett Joon G.O szemeibe dühösen. Látszott rajta, hogy alig tudta visszafogni magát, hogy ne tomboljon.

- Azt mondtam eressz! – kiáltott újra Joon mire újra megjelentek a hatalmas lángok amik körbevették őt. G.O kénytelen volt meghátrálni majd Seungho-ra nézett. Én gyorsan előkaptam a telefonom majd küldtem GD-nek egy sms-t:

„ A tequila kiömlött a pohárból.”

Amíg szó szerint izzott a levegő a tagok között én csendbe meghúzódtam és vártam a vendégeinket…

Nem is kellett sokáig várnom rájuk. A többiek előbb megérezték azt, hogy Defenderek jönnek. Joon lángjai kialudtak és figyelni kezdett ahogy a többiek is. Nagy ricsajjal törték be az ajtót majd sétáltak be a házba.

Luhan, Kai, Dongwoon, Tablo, Jonghyun és Key jött be az ajtón.

- Végre. – mondtam megkönnyebbülve majd elsétáltam Joon mellett és odamentem hozzájuk.

- Mit művelsz? – kérdezte Seungho.

Kikaptam Kai kezéből a fiolát amibe az ellenszer volt majd szembe fordultam az MBLAQ-el. Gonoszan mosolyogtam rájuk ám amikor Mir-re tévedt a tekintetem bűntudatot éreztem. Szinte mondtam neki, hogy „sajnálom” de mielőtt megtehettem volna megittam az ellenszert ami pár perc múlva hatni kezdett. Visszaváltoztam.

- Tiffany… - mérgelődött G.O.

- Pontosan. – húztam ki magam büszkén.

A többiek döbbent és bosszús tekintete minden pénzt megért.

- Gyerünk. – mondtam a többieknek mire mellettem elsuhanva neki rontottak az MBLAQ-nek. Én csöndbe figyeltem és az alkalomra vártam.

A többieknek nagyon kellett vigyázniuk Seungho villám technikájával. Joon tűz képessége, Mir kriokinézise, Thunder telekinézise és G.O energiasemlegesítése veszedelmes ellenfelekké teszi őket de ahogy nekik úgy a mieinknek is megvan a maga képessége. 

Megvártam míg Jonghyun Joon közelébe tudott férkőzni majd odamentem.

- Én a helyedbe Nicole után mennék. – mosolyogtam rá. Muszáj volt őt is elcsalni, hiszen rá is szükségünk volt.

- Mi? – lepődött meg.

- Seungri már biztos elvitte…- néztem Jonghyun-ra aki ravaszul mosolygott vissza rám.

- Válassz vagy maradsz, vagy elmész. Én elengedlek, de később már nem. – tettem ölbe a kezeimet.

Joon a harcoló társaira nézett majd hirtelen eltűnt.

Elment.

- Szép volt. – nézett rám  Jonghyun.

- Ez csak természetes. – néztem vissza rá. – Foglaljátok le őket míg be nem fejeződik az átok megtörése. Én megyek GD-hez.

- Rendben. – válaszolt majd sietett is Luhan segítségére aki hátrányba szorult Seungho-val szemben.

Villámsebességgel céloztam meg az ajtót hogy eliszkoljak de valaki elkapta a karomat.

- Hova-hova? – kérdezte Mir.

- Mir! Eressz! – kiáltottam.

- Szépen becsaptál. – mosolygott de hallottam  hangjába a csalódottságot amitől rosszul éreztem magam.

- Sajnálom. -  mondtam őszintén.

- Már mindegy. – nézett mélyen a szemeimbe.

- Mir, én…

Kezdtem de hirtelen Dongwoon nekirontott Mir-nek. Mir körül hatalmas hóvihar támadt a hideg szél pedig engem is elért amitől megborzongtam. Dongwoon manipulációs képessége az volt, hogy a használója ellen tudja fordítani a saját erejét. Jégből készült tőrök jelent meg Mir körül amik hirtelen egyszerre szúrták át. Mir fájdalmasan felkiáltott és mérgesen Dongwoon-ra nézett aki mereven figyelte, hogy ne veszítse el az irányítást Mir felett.

- Dongwoon! – szóltam rá mire kizökkent a tőrök pedig jégszilánkokra törtek. – Ne öld meg! – szóltam rá dühösen majd Mir-re néztem. – Még találkozunk. – mosolyogtam rá majd kimentem a házból.

♦Nicole♦

          - Hé! – kiáltottam felháborodva mikor belökött Seungri egyik barátja egy szobába. – Még is mi folyik itt?!

- Reméljük hamarosan a másik is megjön. – nézett a másik az órájára.

- Nyugi, Taeyang előbb úgyis fel kell készülni. Még van egy kis ideje ide érni. – ütögette meg a vállát.

- Hé! – kiabáltam tekintve arra, hogy figyelembe se vesznek.

- Mi van? – kérdezte flegmán Taeyang.

- Mi ez az egész?

- Nem fogok neked magyarázkodni. – grimaszolt. – A te dolgod csak annyi, hogy sírj.

- Mi? – lepődtem meg.

Taeyang gonoszul elmosolyodott majd bevágta az ajtót és kattant a zár. Odasiettem az ajtóhoz és rángatni kezdtem reménytelenül.

- A fenébe. – csúsztam le a földre hátamat az ajtónak döntve.

Fél órával később kiabálásra lettem figyelmes. Felpattantam a földről majd hátrébb mentem és rémültem meredtem az ajtóra.

- Gyerünk befelé! – kiabálta egy ismeretlen hang, majd nem sokkal később hátracsapódott az ajtó és nekem löktek valakit. A földre zuhantam, az esést a könyökömmel próbáltam tompítani. Egy fájdalmas nyögéssel csapódott a hátam a földhöz. Az ajtó becsapódott én meg lassan kinyitottam a szemem.

- Te meg mit keresel itt? – kerekedtek ki a szemeim amint megpillantottam a felettem támaszkodó Joon-t.

- Ez a mentőakció nem jött össze. – mosolygott kínosan.

- Idióta! – pöcköltem meg a fejét mire felszisszent majd leszállt rólam. Felálltam majd az ajtóhoz mentem.

- Hé! – ütöttem az ajtót. – Valaki! – kiabáltam de nem jött válasz.

- Mire készülnek? – fordultam Joon felé.

- Fogalmam sincs… - állt fel ő is a földről.

- Nem is vártam tőled többet. – mosolyodtam el gúnyosan.

- Kuss. – vágta rá azonnal. 

Néma csönd lett a szobában én meg nem visszafordultam az ajtóhoz mert nem mertem  Joon szemébe nézni. Túl gyáva voltam hozzá.

- Akkor most mi lesz? – kérdeztem meg halkan miközben a földet bámultam.

- Mivel? – kérdezett vissza egy kis gondolkodás után.

- Velünk.

- Mire gondolsz?

- Hát most, hogy Seungho és a többiek… - hallgattam el. Nem tudtam jól kifejezni magam és túlságosan zavarban voltam.

- Miért nem fordulsz meg?

- Nincs különösebb oka. – hazudtam.

- Akkor úgy beszélj hozzám, hogy közbe a szemembe nézel. – mondta higgadtan bár némi fenyegetést hallottam a hangjában.

Lassan tétovázva megfordultam és felemeltem a tekintetem.

- Most mondd. – utasított hideg tekintettel.

- Mi lesz velünk? – kérdeztem félénken.

- Mégis mit gondolsz mi? – válaszolt higgadtan.

- Hát…el kell tűnjek az életedből nem? – dadogtam.

- Lehet. – mondta együgyűen.

- É-értem. – mondtam csalódottan miután nem azt a választ kaptam amire vártam.

- Miért képes lennél elmenni?

- Nem hiszem… - hajtottam le a fejem.

- Akkor sem ha én is azt akarom? – hallottam rideg szavait.

Nem tudtam megszólalni csak a fejemet ráztam.

- De miért?

- Talán mert szeretlek. – motyogtam az orrom alatt.

- Hogy mi? – kérdezte.

- Mert szeretlek! – emeltem fel a fejem és kezdtem könnyezni.

- Na végre. – termett előttem vámpír gyorsasággal és magához ölelt amitől megszeppenve rezzentem össze erős karjai között.

- Én is szeretlek. – mondta lágyan.

Erősen a pólójába markoltam biztonságot és megnyugvást keresve. Örökre vele akartam lenni annak ellenére hogy 101 dolog akadályozta ezt.

Az ajtó hirtelen hátracsapódott mire Joon elengedett én meg rémültem fordultam az ajtó felé.

- Kezdjük. – ropogtatta az ujjait egy férfi Taeyang mellett.

- GD… - morogta mérgesen Joon az orra alatt a nevét.

Mielőtt bármit szólhattam volna GD elsuhant mellettem és egy karót szúrt Joon mellkasába.

- Úristen! – kiáltottam fel kétségbeesetten és a számhoz kaptam.

- A lányt vigyétek először! – mondta GD majd Seungri megragadta a karom és ráncigálni kezdett kifelé.

- Várjatok! – vergődtem, hogy kiszabaduljak a szorításából. – Joon! – nyúltam utána a kezemmel de már nem értem el.

Kirángattak a szobából majd egy lépcsőn keresztül a hatalmas pincébe vittek le. A hatalmas pince közepén tűz volt rakva körülötte kövekkel és egy banya állt a tűz mögött valamit mormolva. A vér is megfagyott bennem a rémülettől.

- Mit akartok tenni velem? – néztem Seungri-ra.

- Ráveszünk, hogy megtörd az átkot. – válaszolt higgadtan.

- De hát- kezdtem de Seungri erősen ellökött amitől a földre estem és lehorzsoltam a tenyerem a kemény betonon.

A lángok hirtelen vér vörösre változtak és sikítások hallatszottak. A lángok különböző alakzatokat formáltak és egyre magasabbak lettek miközben a banya a kezeit mozgatta csupán amit a lángok engedelmesen követtek.

- Kezdhetjük. – szólalt meg rekedtes hangon.

Én még mindig a földön feküdtem amióta elestem. Nem mertem felállni. Taeyang odajött hozzám majd az oldalamba rúgott amitől fájdalmasan felnyögtem és könnyek gyűltek a szemembe.

- Ez az. – vigyorgott majd  megragadta a karom és odarángatott a tűzhöz.

- És most sírj! – kiabálta miközben egyre közelebb tolt a forró lángokhoz.

- Nem! – ellenkeztem és fordítottam el a fejem a lángoktól.

Hirtelen éles fájdalom hasított a karomba és felsikítottam. Mikor odanéztem láttam hogy egy hatalmas vágás van a karomon.

- Gyerünk! – ordibált Taeyang.

- Nem! – kiabáltam miközben próbáltam visszafojtani a könnyeimet. Azért sem adom  meg neki azt az örömet, hogy megváltsam egy átoktól.

- Seungri! – szólt a barátjának Taeyang mire az vámpír sebességgel felrohant a lépcsőn. 

Kétségbeesetten vergődtem Taeyang karjai között kiutat keresve. Nem sokkal később Joon-t láttam ahogy ráncigálják le a lépcsőn ő meg hevesen küzd ellenük de már legyengítették. Az erejét se tudta már használni. Oda ráncigálták a tűzhöz velem szembe ő pedig rám nézett aggódóan.

-  Mit akartok vele? – nézett dühösen Joon Seungri-ra.

- A helyedbe inkább magam miatt aggódnék. -  mondta higgadtan GD majd megforgatott a kezében egy karót és egy hirtelen mozdulattal Joon hasába szúrta mire Joon felkiáltott.

- Joon! – kiáltottam és már alig bírtam a könnyeimmel.

A vére a földre csöpögött és nehezen lélegzett.

- Gyerünk! – szorította meg a karom Taeyang mire én csak becsuktam a szemem és ráztam a fejem, nemet mondva.

- Akkor még egy kicsit ösztönzünk. – hallottam egy női hangot. Kinyitottam a szemem és láttam egy hosszú fekete hajú nőt állni GD mellett.

- Szia szívem. – mosolygott rám de én csak értetlenül néztem vissza rá. – Már meg sem ismersz? Én vagyok az, Emily. – tette ölbe a kezeit büszkén.

- Lehetetlen… - motyogtam az orrom alatt kiábrándulva.

Kivette a véres karót GD kezéből majd Joon mellkasába szúrta. Seungri elengedte Joon-t mire ő a földre rogyott és nehézkesen kitépte a mellkasából a karót.

- Elég! – kiabáltam és végig folytak a könnyeim az arcomon. Sírni kezdtem, már szinte zokogtam. Mikor kinyitottam a szemem a saját könnycseppjeim lebegtek előttem majd beleestek a tűzbe ami abban a pillanatba hatalmasra nőtt. GD felvette a földről a véres karót majd bedobta a tűzbe. A tűz világos kékre változott és olyan volt mintha megvadult volna.

- Sikerült. – szólalt meg a banya majd mikor ránéztem füst jelent meg körülötte és eltűnt.

Nem sokkal ezután Taeyang üvölteni kezdett és a nyakához kapott ahol a jel van. Pár perc múlva a többiek is üvöltve a nyakukhoz kaptak. Taeyang ellökött magától én pedig zuhanni kezdtem a tűz felé. Az utolsó emlékem arról az éjszakáról az ahogy Joon a mellkasát szorongatva rohan felém kétségbeesetten.