Stay here Tonight 26.rész - Gyönyörű csillogó szemek

26.rész

Gyönyörű csillogó szemek

♦Nicole♦

- Már megint mentek? – álltam Joon elé, aki épp a kijárat felé tartott.

- Muszáj. – sóhajtott.

- Hadd menjek. – kérleltem.

- Nem. Szó sem lehet róla! – emelte fel a hangját.

- Gonosz vagy velem, mondtam már?

- Nem érdekel!

- Miért nem mehetek? – tettem csípőre a kezeimet.

- Mert nagy felelőtlenség lenne a részemről ilyen veszélynek kitenni téged! – magyarázott.

- Múltkor se történt semmi. Sőt! Csak jó dolog történt. – utaltam a vallomására.

- Na igen! – csettintett. – Mi van ha megint valaki szerelmet vall neked? – mondta felháborodva.

- Még is ki?! – emeltem fel a hangom dühösen.

- Ki tudja… - nézett rám gyanakvóan.

- Joon! – ütöttem vállba.

- Maradsz és kész. – került ki majd kinyitotta az ajtót.

- Ha átváltoztatnál nem kéne féltened. – jegyeztem meg.

- Szia, Nicole, majd jövök. – lépett ki az ajtón, figyelmen kívül hagyva a megjegyzésem.

          - Köcsög. – morogtam mérgemben, majd miután becsukta maga után az ajtót kattant is a zár.

Be lettem börtönözve.

Vártam tíz percet, majd az ablakokat kezdtem tanulmányozni. Gonosz mosoly húzódott a számra mikor kinyitottam az egyiket és megállapítottam, hogy kisebb nagyobb nehézségekkel, ugyan de ki tudok az egyiken mászni.

          - Hajrá. – csaptam össze a tenyereimet, majd elkezdtem kivarázsolni magam a fal másik oldalára. Szépen kiültem az ablakba már csak egy ugrás választott el a célomtól.

Nagy levegőt vettem majd leugrottam és a kisebb puffanást egy szerény visszafogott sikítással fűszerezve érkeztem földet. 

Feltápászkodtam a földről majd leporoltam magam, és büszkén kihúztam magam.

- Engem akartál itt tartani? Nem jött össze. – mosolyogtam elégedetten majd elindultam a célom felé, ahova Joon és a többiek is mentek.

Rettegj Black Rose, érkezem!

Mikor beléptem a zajos klubba furcsa érzés fogott el. Eszembe jutatta, amikor először voltam itt. Akkor változott meg gyökerestől minden…

- Hol lehetsz te Isten csapása? – mosolyodtam el majd a hatalmas tömegbe keresni kezdtem Joon alakját.

Ha csak elképzeltem az arcát mikor meglát akaratlanul elmosolyodtam. Elindultam a sok ember között közbe pedig ide-oda dőlingéltem a zene ritmusára. Végül már annyira magával ragadott a zene, hogy fel is hagytam Joon keresésével és táncolni kezdtem. Valamiért nagyon jó kedvem volt, amit még magam is furcsálltam, de nem érdekelt. Gyorsan élvezem, a pillanatot még mielőtt elmúlik ez a felhőtlen hangulatom. Úgy is tudom, hogy hamarosan lesz valami, ami elront újra mindent.  Mosolyogva táncoltam a tömegben, mikor valaki megragadta a kezem és húzni kezdett maga után. Alig tudtam tartani vele a lépést olyan gyorsan ment. Nem ismertem fel őt, miközben az emberek között gyúródva haladtunk. Kivitt az épületből majd maga elé fordított én meg a térdeimre támaszkodtam és levegő után kapkodtam.

- Azért nem gondoltam, hogy ennyire dühös leszel… - mosolyogtam majd felegyenesedtem és a csuklómat fogtam ahol megszorított.

- Nem vagyok dühös. – válaszolt.

          - Per… - akadtam el mikor eljutott a tudatomig, hogy nem az a hang válaszolt nekem, amire számítottam. Felkaptam a fejem és a vér is megfagyott bennem.

- Ismerjük egymást? – remegett a hangom.

- Nem. – vont vállat az előttem álló srác. – De itt az ideje megismerkednünk. – mosolyodott el.

Valami nem szuperál. Ez nekem gyanús.

- M-miért kéne megismerkednünk? – léptem hátrébb.

- Taemin szerint finom a véred. – jelent meg egy ravasz mosoly az arcán.

- T-Taemin? – ijedtem meg.

- Na jó ebbe nem veszek részt. – motyogtam ijedten majd megfordultam, hogy elszaladjak, de hirtelen előttem termett.

- Nem foglak megölni. Talán… - gondolkodott el.

- Mit akarsz tőlem? Már megtörtem az átkot, mit akartok még?

- Ez már személyes elintézni való kislány. Csak érdekel milyen a véred. – mondta egy félszeg mosollyal majd megragadta a vállam.

- Ne! – kiáltottam fel mikor láttam, hogy hegyes fogai egyre közelebb érnek a nyakamhoz. Elakartam lökni magamtól mielőtt nem késő de valaki megragadott hátulról. Magához húzott, megfordított, majd ütés hangját hallottam. Félénken kinyitottam a szemem mire ő elengedett engem.

- Épp időben érkeztél… - fordultam meg és azzal a lendülettel le is fagytam.

Ma senki sem az akinek hiszem…

          - Rég találkoztunk Key. – mondta a megmentőm majd oldalba rúgta.

- Te meg ki a fene vagy? – tört ki belőlem miután felszedtem az állam a földről.

- Nem ér rá később? – kiabálta miközben Key-el harcolt.

- Végül is. – vontam vállat majd kényelmesen leültem a földre és vártam.

Az idegen srác behúzott Key-nek egyet majd felém fordult és felháborodva nézett rám.

- Te most csak viccelsz ugye?

- Most, ha állok, jobban érzed magad?! – háborodtam fel.

Gyorsan visszafordult, hogy kivédje Key újabb ütését.

- Nagyon kényelmes vagy. – mondta verekedés közbe.

- Jó akkor felállok! – sóhajtottam idegesen majd felálltam a földről, leporoltam magam és úgy néztem tovább az eseményeket.

- Így jobb. – fordult felém mosolyogva.

Visszamosolyogtam rá elégedetten, majd hirtelen feltűnt, hogy Key nincs sehol.

- Eltűnt. – jelentettem ki majd körbe néztem és nem láttam sehol.

- Ezt a nyugodtságot, amit az előbb mutattál megle… - mondta, majd mikor felé fordultam elakadt. Egy lépés választott el minket, ő meg mint aki szellemet lát úgy meredt rám.

- M-minden rendben? – integettem előtte.

- Nem… - motyogta.

- Mi? – lepődtem meg.

Megrázta a fejét majd elmosolyodott.

- Semmi.

Vajon ő kikhez tartozik?

          - Megnézhetek valamit? – tettem fel a kérdést mire bólintott egyet.

Odaléptem  hozzá majd megfogtam a pólója nyakát és lejjebb kezdtem húzni.

- M-mit csinálsz? – jött zavarba.

- Nyugi nem áll szándékomban levetkőztetni az utca kellős közepén, majd megerőszakolni csak arra vagyok kíváncsi ho… - fagyott belém a szó mikor nem találtam a jelet.

Mi az, hogy nincs rajta jel? Lehetetlen!

- Még is mi… - akadt ki az agyamba a mérő majd elengedtem a pólóját és ránéztem.

A kezét nyújtotta felém mosolyogva mire ránéztem gyanakvóan, majd kis habozás után, de végül kezet fogtam vele.

- Nicole. - mutatkoztam be. – És te…– mondtam elgondolkodva miközben a kezünket néztem majd felnéztem rá.

- Kyuhyun. – nézett le rám gyönyörű csillogó szemekkel.

- Vámpír vagy? – néztem rá gyanakvóan.

- Nem, vérfarkas. 

Van olyan is?! 

Stay here Tonight 25.rész - A vámpír és a vámpírvadász

25.rész

A vámpír és a vámpírvadász 

♦Tiffany♦

Napok óta csak Drakula volt a téma. Tudtam, hogy fontos tenni ellene valamit, de bárhogy okoskodtunk semmire sem jutottunk. Mindenki találgatta, hogy miért is tért vissza Drakula. Ültünk az asztalnál és egymást néztük. Egyikünk sem tudott épp érvekkel elő állni, de még ötletünk sem volt. Éreztem, hogy ebből jó nem fog kisülni, de mélyen reménykedtem benne, hogy csak egy villám látogatásra tért vissza hozzánk aztán megy vissza oda ahonnan jött. Örülnénk neki, de biztosak lehetünk benne, hogy oka van a visszatérésének. Nyomos oka lehet, ami számunkra még mindig homály fedd. Ültünk és bambán bámultuk egymást.

- Reménytelen. –sóhajtott fel Seungri.

- Az. – motyogtam az orrom alatt miközben fejemet támasztottam és elvétve GD-re néztem. Hangos kopogás törte meg a nyomasztó csöndet mire mindenki az ajtó felé nézett. Felvontam az egyik szemöldökömet és egy halk sóhaj hagyta el a számat. Ki az és mit keres itt? Mire rá vettem volna magam, hogy felálljak addigra Daesung megelőzött. Hátra dőltem és vártam, hogy végre megtudjam ki a betolakodónk.

- Örülök, hogy végre felemelted az úri vámpír segged és kinyitottad az ajtót. – halottam egy ismerős hangot mire a szemim kipattantak.

- Te meg mi a fenét keresel itt? – kérdezte tőle Daesung.

- Nem szabad meglátogatnom a húgomat? – hangjából érződött, hogy elmosolyodott. 

- Kutyát minek hoztad magaddal? – kérdezte kicsit flegmán Daesung.

- Azt hiszem, nem tudod, kivel beszél! – emelte fel hangját egy kicsit az ajtóban álló testvérem.

- Daesung! – kiabáltam, rá mert nem bírtam tovább hallgatni. – Letépem a golyóidat, ha nem jössz ide azonnal! – csaptam az asztalra miközben dühös pillantásokat vettetem rá. Összerezzent majd nagyot nyelt és bólintott egyet. – Idióta vadbarom. – motyogtam majd kihúztam magam és az ajtó felé fordultam.

- Fáradj beljebb. – erőltettet magára egy mosolyt Daesung de szemei szikrát szórtak. Vesztedbe rohansz te hülye barom.

- Egy perc is elég, hogy megöljelek! – húzódott gonosz mosoly nővérem arcára.

- Na, elég legyen. – mondtam miközben elindultam a nővérem felé. – Daesung tünés a szobádba. - mutattam az emelet felé miközben le sem vettem a szememet a testvéremről.

- Mi vagy te az anyám? – kérdezte felháborodva.

- Seggbe rúglak, ha nem mész a szobádba! – fordultam felé dühösen. Pufogva indult fel az emeletre majd hangos ajtócsapás jelezte, hogy megérkezett a szobába.

 - Abby. – erőltettem magamra egy mosolyt pedig legszívesebben dühöngtem volna.

- Nem kell megjátszanod magad. – nevetett fel mire az erőltetett mosoly is lefagyott az arcomról. 

- Mit akarsz itt? – kérdeztem komolyan mire elmosolyodott.

- Csak beszélgetni. Vagy a drága szerelmed nem engedi meg?

- Ezt most fejezd be! – szóltam rá. – Mond, amiért jöttél aztán menj el!

- Kérésed számomra parancs! – hajolt meg. – Huzamosabb ideig képtelen lennék egy vámpírral teli házban tartózkodni. – jelent meg egy fél mosoly az arcán. GD-re pillantottam, aki szó nélkül nézte végig a történteket. Ő sem tehetett semmit hiszen Abby egy vámpírvadász volt. Igen a nővérem egy Vámpírvadász. Én is vámpírvadász lettem volna, de ezt senki sem tudja egyedül én és GD-ék és nem is akarom, hogy mások megtudják, de a sorom úgy alakult, hogy közbe szólt a szerelem. Szívem mélyén tudom, hogy Abby nagyon haragszik rám de hát így alakult. Nehezen, de elfogadta a gondolatot, hogy a testvére egy vámpír és ellenségeknek számítunk. Legbelül szerintem még mindig nem tudta elfogadni hiába mutatja magát annyira erősnek.

- Gyere menjünk  fel  ott nyugodtan tudunk  beszélni. – mondtam majd elindultam felfelé ő pedig követett. Benyitottam a szobámba majd beengedtem őt is magunkra csuktam az ajtót. Az ablakhoz sétált majd kifelé kezdet nézni én pedig leültem az ágyra.

- Minek köszönhettem a látogatásodat? – kérdeztem tőle komolyan.

- Reménykedtem benne, hogy te okosabb vagy Drakulával kapcsolatban, mint én. – fordult felém miközben zsebeibe csúsztatta kezeit.

- Drakula? – kerekedtek ki a szemeim. – Te még is honnan tudsz róla?

- Drága pici szívem. – jelent meg egy apró mosoly az arcán. – Vámpírvadász vagyok, minden apró lépésetekről tudok.

- Én kérek elnézést. – mondtam egy kicsit felháborodva.

- Tudsz valamit vagy sem? – komolyodott el. – Tudnom kellene, mert leváltják a társamat.

- Miért? – lepődtem meg.

- Nincs meg az őszhang Yesung és köztem. – magyarázta.

- Ő az a kutya, aki kint van. – pislogtam rá.

- Ő nem kutya drága szívem, hanem Vérfarkas. – nevetett fel, de hamar vissza is komolyodott az arca.

- Nem igazán érdekel, egy kalap alá megy az összes négylábú. – intettem le.

- Gratulálok, hogy te még a lovat is képes vagy kutyának nézni. – tapsolta. – Semmit se változol még így sem. – nevetett fel majd újra az ablak felé fordult.

- Ki lesz az új társad?

- Azt hiszem Sungmin-nak hívják. – sóhajtott fel.

- De várjunk csak. – villámként hasított bennem a felismerés. – Honnan tudod, hogy Drakula visszatért?

- Mondtam már, hogy én mindent tudok!

- Szeretnélek megkérni, hogy ne avatkozz, bele a dolgainkba ezt majd mi elintézzük. – mondtam komolyan. Felnevetett mire értetlenül néztem rá.

- Inkább könyörögnöd kéne, hogy segítsek. – mondta nevetve.

- Nem kérek, segítségedből megoldom. – emeltem fel hangom.

- Ne legyél olyan szerény!

- Abby! – emeltem fel a hangom. – Ezért jöttél ide? – kérdeztem felháborodva.

- Nyugalom. – fordult felém mosolyogva. Éreztem, ahogy a düh elárasztja testemet.

- Ne avatkozz bele a dolgainkba!

- Elfelejted ki is vagyok! Én nem a vámpírokkal vagyok, mint te, én azért vagyok, hogy elpusztítsam őket.

- Akkor se avatkozz bele az egészbe. – néztem rá dühösen.

- Sajnálom, hogy meg akarom védeni a testvéremet. – mondta teljesen érzelemmentes arccal. Hirtelen szóhoz sem jutottam. – Attól még, hogy te vámpír lettél ugyan úgy a testvérem, vagy mint az előtt. – nézett a szemembe. Igaza volt, de képtelen voltam belátni saját magamnak is.

- Menj el! – parancsoltam rá miközben egy pillanatra sem néztem rá.

- Kérésed számomra parancs. – jelent meg egy fél mosoly az arcán. – Vigyázz magadra hugicám. – jött közelebb hozzám majd kezét vállamra tette. Elmosolyodott majd felsóhajtott és kilépett az ajtón.

Fújtattam egyet majd leültem az ágyra és plafont kezdtem bámulni. Igaza volt, de nem kérhettem segítséget tőle.  Ezt nekünk kell megoldanunk. Vámpír nem kérhet segítséget egy vámpírvadásztól hiába testvére az egyiknek…

Stay here Tonight 24.rész - Átváltozás

24.rész

 Átváltozás

♦Nicole♦

Megfogtam Joon kezét majd berángattam az egyik szobába. Bevágtam magunk után az ajtót majd komoly arckifejezéssel meredtem rá.

- M-mivan? – ijedt meg.

- Mi volt ez az előbb? – vágtam rá.

- Mi?

- „Az egyetlen, aki képes lenne, őt átváltoztatni az én vagyok!” – idéztem szavait. – Magyarázd meg. Most!

- Jó-jó nyugi.

- Hallgatlak. – fontam össze magam előtt a karjaim.

- De, mit nem értesz amúgy? Azt jelenti, amit mondtam. Aki képes lehet átváltoztatni az én, vagyok. – ült le elégedetten az egyik fotelbe.

- Akkor miért ijedtél meg mikor Seungri bepróbálkozott?

Hirtelen az arcán végig futott a kétségbeesés.

- Mert… bármi megtörténhet. – mondta idegesen, de próbált magabiztosnak látszani. – Amúgy észrevetted, hogy Tiffany, hallgat Mir-re? – lepődött meg.

- Ne terelj! – emeltem fel a hangom.

- Bocs. – mondta kissé félénken.

- Annyi addig lejött nekem is, hogy sima harapással nem működik, hiszen akkor már átváltoztam volna, nem? – kezdtem el járkálni a szobába majd ránéztem és megálltam.

- Jól szűrted le. – mosolyodott el.

- Akkor, hogy megy ez?

- Miért érdekel? – dőlt előre a fotelbe.

- Vámpírokkal vagyok körülvéve. Azt hiszem, jogom van tudni. – mosolyogtam rá.

- Milyen kíváncsi lettél… - dőlt hátra vigyorogva.

- Mindig is az voltam. Mesélj.

Joon sóhajtott egyet majd az arca komoly lett.

- Addig szépen eljutottál, hogy egyszerű harapással nem történik semmi. De az is szükséges hozzá.

Kíváncsian figyeltem, mire ő hirtelen a hajába túrt és rám nézett.

- Wáá, nem tudom, hogy magyarázzam el.

- Próbáld meg. – mosolyogtam rá.

- Na szóval. – dőlt előre újra a kanapén és mutogatni kezdett a kezeivel. – Csak úgy tudsz valakit átváltoztatni, ha miközben a vérét szívod a lelkeitek… összefonódnak. Nem tudom másképp mondani.

- Összefonódnak? – lepődtem meg.

- Igen valami olyasmi. És ha a két lélek egyesült, a vámpír lelke megrontja az emberét.

- Megrontja? – néztem nagyokat.

- Mondom, hogy nem tudom jobban elmagyarázni!

- Jó, folytasd.

- Ha ez sikerült akkor az az emberváltozó időn belül meghal. Általában megáll a szíve, de lehetnek egyéb okok is. Ha meghalt akkor kezdődik az átváltozás és mikor újra magához tér, már vámpír.

- Azt hiszem nagyjából értem…

- Ezért mondtam, azt, hogy az egyetlen, aki képes lenne, téged átváltoztatni az én vagyok. Bár lehetséges, hogy van olyan rajtam kívül aki képes megszerezni a lelked. Ezért ijedtem meg.

- Ch.. – nevettem el magam.

- Mi olyan vicces?

- Ennyire biztos vagy abba, hogy te meg tudod szerezni a lelkem?

- Eléggé ciki lenne, ha nem. – állt fel a fotelből.

- Miért is? – lepődtem meg.

- Milyen lenne már, hogy nem tudom megszerezni annak a lelkét, akit szeretek. – állt meg előttem.

- Igazad van, ez tényleg ciki. – bólogattam helyeslően.

- Most, hogy már ezt a kis titkot is tudtad, megnyugodtál?

- Nem hiszem, hogy van okom nyugodtnak lenni amikor Dracula bármikor az életetekre törhet.

- Sajnos ez is benne van a pakliban. – vágta zsebre a kezeit.

- Tehát?

- Tehát? – kérdezett vissza értetlenül.

- Mikor változtatsz át? – markoltam bele a pólójába.

- Felejtsd el. – fordult el.

- Miért?

- Ezt az ötletet gyorsan verd ki a fejedből! – fordult újra felém felháborodva.

- De, azt mondtad szeretsz, nem? Akkor nem akarsz örökre velem lenni? – emeltem fel én is a hangom.

- Ezt majd még megvitatjuk később jó? De addig is felejtsd el, hogy átváltoztatlak.

- Ne legyél ilyen! Akkor legalább tudnék vigyázni magamra!

- Majd én vigyázok rád!

- De, Joon! Gondolkozz már! Mindenkinek csak könnyebb lenne.

- Azt mondtam, verd ki a fejedből ezt az eszement ötletet! – kiabálta majd elment mellettem, de az ajtóba megtorpant. – Beszélek Mir-rel. – nyugodott le egy kicsit a hangja. – Valami van közte és Tiffany között.

Felé fordultam majd gondolkodni kezdtem.

- Tudom. – sóhajtottam.