Stay here Tonight 20.rész - Ígéret

20.rész

Ígéret

♦Nicole♦
Irtózatos fejfájásra ébredtem dél körül. Forgott velem a világ mikor felültem Joon ágyában, bár ő nem volt mellettem. A fejemet fogva botorkáltam ki a szobából.

- Már megint elment ez a- morogtam magamban mikor a nappaliba megtorpant.

- Mit keresel itt? – kérdeztem meglepődve Joon-t aki a kanapén ült.

- Tudtommal itt lakom. – válaszolt unottan.

- Sosem szoktál itthon maradni. – ültem le mellé.

Nem válaszolt csak a tv-t bámulta mereven. Talán dühös volt, szomorú vagy fáradt. Nem tudom, de látszott rajta, hogy nincs valami jó kedve.

- Jobban vagy már? – akartam hozzáérni a mellkasához ahol belédöfték a karót, de elkapta a kezem.

- Már jól vagyok. – mondta dühösen.

- Most miért nem engeded, hogy megnézzem? – emeltem fel a hangom.

- Mondom már elmúlt! – förmedt rám.

- Bocs, elfelejtettem, hogy vámpír vagy és te ilyen hiper szuper gyorsan gyógyulsz, ha átszúrnak egy karóval, akkor is. Én kérek elnézését! – álltam fel a kanapéról.

- Most meg miért üvöltözöl? – nézett rám egyhangúan.

- Én… - kapkodtam idegesen levegő után majd csípőre tettem a kezem és elfordítottam a fejem, hogy ne lássa, ahogy dühös szemeim szinte szikrákat szórnak. – Te miért vagy dühös? – néztem rá nyugodtságot színlelve.

- Nem vagyok dühös. – jelentette ki.

- Akkor mi bajod van?

- Semmi.

- Jó. Keress meg, ha kipihented magad és észhez tértél. – mondtam majd kiviharzottam a házból. Nagy határozott léptekkel haladtam, vissza se néztem. Majd visszamegyek, ha egy kicsit lenyugodtak a kedélyek. Semmi kedvem nem volt némaságba ülni egymás mellett miközben azt érzem, hogy duzzog valamin, mint egy gyerek. Akkor nézze  a tv-jét mit bánom én. Reméltem, hogy mire hazaérek, normális lesz. Addig pedig vakon sétálgattam az utcákon. Unalmamba zsebre vágott kézzel kavicsokat rugdostam az utcán. Egy árva kisgyereknek éreztem magam, akinek nincs hova haza mennie. Aztán rájöttem, hogy még megtörténhet ez velem. Ha Seungho nagyon mérges lesz rám el kell mennem, de hová? Nincs hova mennem, nincs senki, akire számíthatnék csak ők vannak nekem. 

- Joon…Nem akarok kóbor kiskutya lenni… - motyogtam az orrom alatt búsan.

Besétáltam egy kevésbé forgalmas, kis elhagyatottnak tűnő utcába majd neki dőltem a falnak és lassan lecsúsztam. Leültem majd az eget kémleltem és vártam, hogy teljen az idő. 

Késő délutánig ücsörögtem, járkáltam, tébláboltam. Végül vettem a bátorságot és elhatároztam, hogy beszélek Seungho-val.

Óvatosan remegő kézzel nyitottam be a házba mikor G.O nézett rám lepetten.

- Hello. – mondtam félénken.

G.O gyorsan körbe nézett  majd csöndbe odasietett hozzám.

- Tűnj el amíg még tudsz. –hajolt oda  hozzám.

- Beszélni szeretnék Seungho-val. – próbáltam magabiztosnak tűnni.

- Könyörgöm, menj el, ha élni akarsz. – toporzékolt idegesen.

- Miért mi-

- Nicole? – jelent meg a semmiből Seungho G.O mögött.

G.O csalódottan lehajtotta a fejét majd nagy levegőt vett.

- Beszéljetek. – fordult meg. – De ne ölj meg senkit. – tette kezét Seungho vállára majd elment.

- 2 percet kapsz, hogy elmondd, amit akarsz, utána vagy eltűnsz vagy-

- Jó értettem! – vágtam a szavába. – Mit kell tennem azért, hogy elfogadj? Vagyis.. valamiért nagyon utálsz engem már  a kezdetektől fogva, de amióta megtudtad, hogy…- akadt el a hangom. – hogy beleszerettem Joon-ba úgy csinálsz, mintha az ellenségetek lennék, és az éltetekre törnék. Miért nem fogadsz el? Nem jövök többet ide, ha ezen múlik, de hadd maradjak vele. – hadartam el majd idegesen levegő után kezdtem kapkodni. 

Seungho csak állt és nézett semmit mondó arckifejezéssel.

- Nem. – válaszolt nyugodt hangon mégis fenyegetően.

- Kérlek. – tettem össze a kezeimet.

- Mondom nem!

- De miért? Mi bajod van velem? – gyűltek könnyek a szemembe.

- Idő kérdése és tönkreteszed a csapatot! Vezetőként az a feladatom, hogy ezt megakadályozzam, és ha ez azzal jár, hogy Joon haragjával kell számolnom, vállalom!

- Nem teszek tönkre semmit!

- Ki mondta, hogy szándékosan teszed?! – förmedt rám mire megszeppentem. – Észre se fogod venni, de a puszta jelenléted szépen lassan tönkretesz mindent. – kezdett lassan újra úrrá lenni a dühén. – Menj. – mutatott az ajtóra.

- Seungho…

- 10!

- Kérlek!

- 9.

- Hadd bizonyítsam be az ellenkezőjét!

- 8. – nézett rám szúrós szemekkel, ahogy teltek a másodpercek.

- Nem megyek el amíg el nem fogadod az érzéseim, akkor inkább hagyom, hogy megölj!

- 7.

- Nincs hová mennem, nincs kihez forduljak, szívességet teszel!

- 6.

- Mit számolgatsz?! Csak essünk, túl rajta úgy se megyek el!

- 5. - vett mély lélegeztet.

- Gyerünk már! – ordítottam toporzékolva.

- Seungho! – jött be Mir a nappaliba.

- 4. – mondta dühösen miközben le sem vette a szemét rólam.

- Hagyd abba, hallod ez nem te vagy! – tette Mir a kezét Seungho vállára.

- 3.

- Fuss. – nézett rám Mir aggódóan.

- Nem megyek el! – kiáltottam miközben már egyre rosszabbul láttam a könnyeimtől.

- 2.

- Könyörgöm, menj! – hadart Mir miközben erősen fogta Seunho vállát.

- 1. – mondta ki a végszót Seungho.

- Siess. – suttogta Mir.

Becsuktam a szemem rögtön ezután, majd Seungho fájdalmas kiáltására nyitottam ki.

- Seungho! – kiáltotta Mir. Seungho térdre rogyott a nyakát szorongatva miközben üvöltött a fájdalomtól.

- Mi történik? – néztem Mir-re.

- Nem…- kezdte majd elakadta mondandójában. Hirtelen a nyakához nyúlt majd a falnak dőlt és nehezen lélegzett. Próbálta visszafojtani a fájdalmas kiáltását.

- Mi ez az egész?! – forgolódtam idegesen.

- A jel. – szuszogta Mir.

Odasiettem hozzá majd nehezen levettem a kezét a nyakáról. Az eddig vörös jel, lassan kezdett elsötétedni. Befeketedett.

- Nem úgy volt, hogy az átok megtörése csak azokra hat ki akik elvégzik a szertartást?! – kiabáltam, de nem válaszoltak. Kezdték elveszíteni a fejüket. 

A másik szobából hallottam, ahogy G.O is felkiált. Nála is elkezdődött.

- Joon. – villant be a kép. 

Kirohantam az ajtón majd meg sem álltam Joon házáig, amit már a saját otthonomnak is tekintettem. 

Feltéptem az ajtót majd berontottam a házba és kapkodva forgolódtam Joon-t keresve.

- Nicole? – hallottam halk akadozott hangját. A nappali felé fordultam és láttam ahogy a földön fekszik és a nyakát fogva. Odasiettem hozzá majd letérdeltem mellé és fejét az ölembe tettem.

- Mióta...

- Nem rég kezdődött. – szakított félbe Joon. Szapora légzése volt, és a nyakát szorongatta. Izzadni kezdett miközben a fájdalommal küzdött. A kezét szorongattam és idegesen dőltem előre hátra. Majd óvatosan felálltam és a konyhába szaladtam majd egy vizes borogatással tértem vissza. Mikor visszaértem Joon nehézkesen felült, de a fájdalmai nem akartak elmúlni. Belekaroltam majd felsegítettem és elbotorkáltunk a kanapéig ahol lefeküdt. Felkaptam a vizes borogatást, amit ledobtam a földre majd a homlokára tettem.

- Te meg mit művelsz? – vette le a homlokáról a rongyot. – Nem vagyok lázas. – mondta nehézkesen.

- Sajnálom. – mondtam halkan majd kivettem a kezéből a rongyot és elindultam a konyha felé, hogy visszavigyen, de elkaptam a karom mire megtorpantam és visszanéztem rá.

- Csak maradj itt, jó? – nézett rám szomorúan miközben hatalmas fájdalmai voltak.

- Nem lehet. – kezdtem el újra könnyezni.

- M-miért? – dadogta halkan.

- Beszéltem Seungho-val…

- Mi? – lepődött meg, de nem volt ereje kifejezni a lepettségét.

- Nem engedi… - vettem ki lassan a kezem az övéből. – El kell menjek… - mondtam miközben alig bírtam megállni, hogy elsírjam magam. 

Joon hirtelen felpattant a kanapéról, odalépett hozzám majd magához ölelt. Meglepettségembe csak pislogtam, és remegtem erős karjai közt.

- Ha elmész, megyek veled. – suttogta.

* Tönkreteszed a csapatot* hallottam Seungho dühös szavait a fejemben.

Igaza volt. Már értem. Maradjak és küzdjek vagy menjek? Szó nélkül el kéne tűnnöm? Így lenne a legjobb?

- Ha elmész, utánad megyek és megkereslek! – szólalt meg Joon miközben szorítása egyre erősebb lett. Már szinte fájt. – Bármerre mész megtalállak!

- Joon…

- Ígérd meg! – emelte fel a hangját. – Ígérd meg, hogy velem maradsz.

Hogy mondhatnám ilyenkor azt, ami helyes? Képtelen vagyok rá…

- Rendben. – mondtam mire szorítása lassan meggyengült és fáradtan ült vissza a kanapéra. Lassan eldőlt és újra a nyakát fogta, miközben próbálta kibírni a fájdalmat, ami kínozza. Már azt sem tudtam elképzelni, hogy honnan szedte azt a sok erőt ilyen fájdalmak mellett, hogy olyan hirtelen felpattanjon a kanapéról és szorosan magához öleljen. A félelme, hogy elmegyek erőt adott neki, ami el is szállt miután megígértem neki, hogy nem hagyom el. 

Lehet hiba volt. 

Stay here Tonight 19.rész - Átok

19.rész

Átok

♦Tiffany♦

Miután Nicole kirohant a házból G.O nekilökte Joon-t a falnak mire hirtelen a lángok eltűntek.

- Nyugodj le rendben?! – szólt rá G.O.

- Eressz. – nézett Joon G.O szemeibe dühösen. Látszott rajta, hogy alig tudta visszafogni magát, hogy ne tomboljon.

- Azt mondtam eressz! – kiáltott újra Joon mire újra megjelentek a hatalmas lángok amik körbevették őt. G.O kénytelen volt meghátrálni majd Seungho-ra nézett. Én gyorsan előkaptam a telefonom majd küldtem GD-nek egy sms-t:

„ A tequila kiömlött a pohárból.”

Amíg szó szerint izzott a levegő a tagok között én csendbe meghúzódtam és vártam a vendégeinket…

Nem is kellett sokáig várnom rájuk. A többiek előbb megérezték azt, hogy Defenderek jönnek. Joon lángjai kialudtak és figyelni kezdett ahogy a többiek is. Nagy ricsajjal törték be az ajtót majd sétáltak be a házba.

Luhan, Kai, Dongwoon, Tablo, Jonghyun és Key jött be az ajtón.

- Végre. – mondtam megkönnyebbülve majd elsétáltam Joon mellett és odamentem hozzájuk.

- Mit művelsz? – kérdezte Seungho.

Kikaptam Kai kezéből a fiolát amibe az ellenszer volt majd szembe fordultam az MBLAQ-el. Gonoszan mosolyogtam rájuk ám amikor Mir-re tévedt a tekintetem bűntudatot éreztem. Szinte mondtam neki, hogy „sajnálom” de mielőtt megtehettem volna megittam az ellenszert ami pár perc múlva hatni kezdett. Visszaváltoztam.

- Tiffany… - mérgelődött G.O.

- Pontosan. – húztam ki magam büszkén.

A többiek döbbent és bosszús tekintete minden pénzt megért.

- Gyerünk. – mondtam a többieknek mire mellettem elsuhanva neki rontottak az MBLAQ-nek. Én csöndbe figyeltem és az alkalomra vártam.

A többieknek nagyon kellett vigyázniuk Seungho villám technikájával. Joon tűz képessége, Mir kriokinézise, Thunder telekinézise és G.O energiasemlegesítése veszedelmes ellenfelekké teszi őket de ahogy nekik úgy a mieinknek is megvan a maga képessége. 

Megvártam míg Jonghyun Joon közelébe tudott férkőzni majd odamentem.

- Én a helyedbe Nicole után mennék. – mosolyogtam rá. Muszáj volt őt is elcsalni, hiszen rá is szükségünk volt.

- Mi? – lepődött meg.

- Seungri már biztos elvitte…- néztem Jonghyun-ra aki ravaszul mosolygott vissza rám.

- Válassz vagy maradsz, vagy elmész. Én elengedlek, de később már nem. – tettem ölbe a kezeimet.

Joon a harcoló társaira nézett majd hirtelen eltűnt.

Elment.

- Szép volt. – nézett rám  Jonghyun.

- Ez csak természetes. – néztem vissza rá. – Foglaljátok le őket míg be nem fejeződik az átok megtörése. Én megyek GD-hez.

- Rendben. – válaszolt majd sietett is Luhan segítségére aki hátrányba szorult Seungho-val szemben.

Villámsebességgel céloztam meg az ajtót hogy eliszkoljak de valaki elkapta a karomat.

- Hova-hova? – kérdezte Mir.

- Mir! Eressz! – kiáltottam.

- Szépen becsaptál. – mosolygott de hallottam  hangjába a csalódottságot amitől rosszul éreztem magam.

- Sajnálom. -  mondtam őszintén.

- Már mindegy. – nézett mélyen a szemeimbe.

- Mir, én…

Kezdtem de hirtelen Dongwoon nekirontott Mir-nek. Mir körül hatalmas hóvihar támadt a hideg szél pedig engem is elért amitől megborzongtam. Dongwoon manipulációs képessége az volt, hogy a használója ellen tudja fordítani a saját erejét. Jégből készült tőrök jelent meg Mir körül amik hirtelen egyszerre szúrták át. Mir fájdalmasan felkiáltott és mérgesen Dongwoon-ra nézett aki mereven figyelte, hogy ne veszítse el az irányítást Mir felett.

- Dongwoon! – szóltam rá mire kizökkent a tőrök pedig jégszilánkokra törtek. – Ne öld meg! – szóltam rá dühösen majd Mir-re néztem. – Még találkozunk. – mosolyogtam rá majd kimentem a házból.

♦Nicole♦

          - Hé! – kiáltottam felháborodva mikor belökött Seungri egyik barátja egy szobába. – Még is mi folyik itt?!

- Reméljük hamarosan a másik is megjön. – nézett a másik az órájára.

- Nyugi, Taeyang előbb úgyis fel kell készülni. Még van egy kis ideje ide érni. – ütögette meg a vállát.

- Hé! – kiabáltam tekintve arra, hogy figyelembe se vesznek.

- Mi van? – kérdezte flegmán Taeyang.

- Mi ez az egész?

- Nem fogok neked magyarázkodni. – grimaszolt. – A te dolgod csak annyi, hogy sírj.

- Mi? – lepődtem meg.

Taeyang gonoszul elmosolyodott majd bevágta az ajtót és kattant a zár. Odasiettem az ajtóhoz és rángatni kezdtem reménytelenül.

- A fenébe. – csúsztam le a földre hátamat az ajtónak döntve.

Fél órával később kiabálásra lettem figyelmes. Felpattantam a földről majd hátrébb mentem és rémültem meredtem az ajtóra.

- Gyerünk befelé! – kiabálta egy ismeretlen hang, majd nem sokkal később hátracsapódott az ajtó és nekem löktek valakit. A földre zuhantam, az esést a könyökömmel próbáltam tompítani. Egy fájdalmas nyögéssel csapódott a hátam a földhöz. Az ajtó becsapódott én meg lassan kinyitottam a szemem.

- Te meg mit keresel itt? – kerekedtek ki a szemeim amint megpillantottam a felettem támaszkodó Joon-t.

- Ez a mentőakció nem jött össze. – mosolygott kínosan.

- Idióta! – pöcköltem meg a fejét mire felszisszent majd leszállt rólam. Felálltam majd az ajtóhoz mentem.

- Hé! – ütöttem az ajtót. – Valaki! – kiabáltam de nem jött válasz.

- Mire készülnek? – fordultam Joon felé.

- Fogalmam sincs… - állt fel ő is a földről.

- Nem is vártam tőled többet. – mosolyodtam el gúnyosan.

- Kuss. – vágta rá azonnal. 

Néma csönd lett a szobában én meg nem visszafordultam az ajtóhoz mert nem mertem  Joon szemébe nézni. Túl gyáva voltam hozzá.

- Akkor most mi lesz? – kérdeztem meg halkan miközben a földet bámultam.

- Mivel? – kérdezett vissza egy kis gondolkodás után.

- Velünk.

- Mire gondolsz?

- Hát most, hogy Seungho és a többiek… - hallgattam el. Nem tudtam jól kifejezni magam és túlságosan zavarban voltam.

- Miért nem fordulsz meg?

- Nincs különösebb oka. – hazudtam.

- Akkor úgy beszélj hozzám, hogy közbe a szemembe nézel. – mondta higgadtan bár némi fenyegetést hallottam a hangjában.

Lassan tétovázva megfordultam és felemeltem a tekintetem.

- Most mondd. – utasított hideg tekintettel.

- Mi lesz velünk? – kérdeztem félénken.

- Mégis mit gondolsz mi? – válaszolt higgadtan.

- Hát…el kell tűnjek az életedből nem? – dadogtam.

- Lehet. – mondta együgyűen.

- É-értem. – mondtam csalódottan miután nem azt a választ kaptam amire vártam.

- Miért képes lennél elmenni?

- Nem hiszem… - hajtottam le a fejem.

- Akkor sem ha én is azt akarom? – hallottam rideg szavait.

Nem tudtam megszólalni csak a fejemet ráztam.

- De miért?

- Talán mert szeretlek. – motyogtam az orrom alatt.

- Hogy mi? – kérdezte.

- Mert szeretlek! – emeltem fel a fejem és kezdtem könnyezni.

- Na végre. – termett előttem vámpír gyorsasággal és magához ölelt amitől megszeppenve rezzentem össze erős karjai között.

- Én is szeretlek. – mondta lágyan.

Erősen a pólójába markoltam biztonságot és megnyugvást keresve. Örökre vele akartam lenni annak ellenére hogy 101 dolog akadályozta ezt.

Az ajtó hirtelen hátracsapódott mire Joon elengedett én meg rémültem fordultam az ajtó felé.

- Kezdjük. – ropogtatta az ujjait egy férfi Taeyang mellett.

- GD… - morogta mérgesen Joon az orra alatt a nevét.

Mielőtt bármit szólhattam volna GD elsuhant mellettem és egy karót szúrt Joon mellkasába.

- Úristen! – kiáltottam fel kétségbeesetten és a számhoz kaptam.

- A lányt vigyétek először! – mondta GD majd Seungri megragadta a karom és ráncigálni kezdett kifelé.

- Várjatok! – vergődtem, hogy kiszabaduljak a szorításából. – Joon! – nyúltam utána a kezemmel de már nem értem el.

Kirángattak a szobából majd egy lépcsőn keresztül a hatalmas pincébe vittek le. A hatalmas pince közepén tűz volt rakva körülötte kövekkel és egy banya állt a tűz mögött valamit mormolva. A vér is megfagyott bennem a rémülettől.

- Mit akartok tenni velem? – néztem Seungri-ra.

- Ráveszünk, hogy megtörd az átkot. – válaszolt higgadtan.

- De hát- kezdtem de Seungri erősen ellökött amitől a földre estem és lehorzsoltam a tenyerem a kemény betonon.

A lángok hirtelen vér vörösre változtak és sikítások hallatszottak. A lángok különböző alakzatokat formáltak és egyre magasabbak lettek miközben a banya a kezeit mozgatta csupán amit a lángok engedelmesen követtek.

- Kezdhetjük. – szólalt meg rekedtes hangon.

Én még mindig a földön feküdtem amióta elestem. Nem mertem felállni. Taeyang odajött hozzám majd az oldalamba rúgott amitől fájdalmasan felnyögtem és könnyek gyűltek a szemembe.

- Ez az. – vigyorgott majd  megragadta a karom és odarángatott a tűzhöz.

- És most sírj! – kiabálta miközben egyre közelebb tolt a forró lángokhoz.

- Nem! – ellenkeztem és fordítottam el a fejem a lángoktól.

Hirtelen éles fájdalom hasított a karomba és felsikítottam. Mikor odanéztem láttam hogy egy hatalmas vágás van a karomon.

- Gyerünk! – ordibált Taeyang.

- Nem! – kiabáltam miközben próbáltam visszafojtani a könnyeimet. Azért sem adom  meg neki azt az örömet, hogy megváltsam egy átoktól.

- Seungri! – szólt a barátjának Taeyang mire az vámpír sebességgel felrohant a lépcsőn. 

Kétségbeesetten vergődtem Taeyang karjai között kiutat keresve. Nem sokkal később Joon-t láttam ahogy ráncigálják le a lépcsőn ő meg hevesen küzd ellenük de már legyengítették. Az erejét se tudta már használni. Oda ráncigálták a tűzhöz velem szembe ő pedig rám nézett aggódóan.

-  Mit akartok vele? – nézett dühösen Joon Seungri-ra.

- A helyedbe inkább magam miatt aggódnék. -  mondta higgadtan GD majd megforgatott a kezében egy karót és egy hirtelen mozdulattal Joon hasába szúrta mire Joon felkiáltott.

- Joon! – kiáltottam és már alig bírtam a könnyeimmel.

A vére a földre csöpögött és nehezen lélegzett.

- Gyerünk! – szorította meg a karom Taeyang mire én csak becsuktam a szemem és ráztam a fejem, nemet mondva.

- Akkor még egy kicsit ösztönzünk. – hallottam egy női hangot. Kinyitottam a szemem és láttam egy hosszú fekete hajú nőt állni GD mellett.

- Szia szívem. – mosolygott rám de én csak értetlenül néztem vissza rá. – Már meg sem ismersz? Én vagyok az, Emily. – tette ölbe a kezeit büszkén.

- Lehetetlen… - motyogtam az orrom alatt kiábrándulva.

Kivette a véres karót GD kezéből majd Joon mellkasába szúrta. Seungri elengedte Joon-t mire ő a földre rogyott és nehézkesen kitépte a mellkasából a karót.

- Elég! – kiabáltam és végig folytak a könnyeim az arcomon. Sírni kezdtem, már szinte zokogtam. Mikor kinyitottam a szemem a saját könnycseppjeim lebegtek előttem majd beleestek a tűzbe ami abban a pillanatba hatalmasra nőtt. GD felvette a földről a véres karót majd bedobta a tűzbe. A tűz világos kékre változott és olyan volt mintha megvadult volna.

- Sikerült. – szólalt meg a banya majd mikor ránéztem füst jelent meg körülötte és eltűnt.

Nem sokkal ezután Taeyang üvölteni kezdett és a nyakához kapott ahol a jel van. Pár perc múlva a többiek is üvöltve a nyakukhoz kaptak. Taeyang ellökött magától én pedig zuhanni kezdtem a tűz felé. Az utolsó emlékem arról az éjszakáról az ahogy Joon a mellkasát szorongatva rohan felém kétségbeesetten. 

Stay here Tonight 18.rész - "Itt a vége"

18.rész

"Itt a vége"

♦Nicole♦

Késő reggel fejfájásra ébredtem, és mindenem fájt. Lassan felültem és a fejemhez kaptam mert megszédültem. Fogalmam sem volt arról, hogy hogy kerültem haza, vagy hogy mi történt Joon csókja után, de az ágyában ébredtem bár ő sehol sem volt. Lassan kimásztam az ágyból majd keresni kezdtem őt, de nem volt otthon. Csalódottan huppantam vissza a puha ágyra. 

Fél órás tanakodás után arra jutottam,  hogy elmegyek az MBLAQ főhadiszállására. Nem akartam egyedül otthon gubbasztani, és nem érdekelt, hogy lehet, hogy Joon nincs ott akinek a jelenlétére a legjobban vágyom, de legalább nem vagyok egyedül.

A főhadiszállás ajtaja előtt nagy levegőt vettem majd kinyitottam az ajtót és beléptem. Az első akit megláttam Thunder volt aki a TV-t nézte Mir-rel.

- Sziasztok. – emeltem fel a kezem és mosolyogtam mikor rám néztek.

- Neked nem Joon-nál kéne lenni? – lepődött meg Thunder.

- De…csak untam magam otthon. – vakargattam a tarkóm. – Miért?

- Úgy tudtuk, hogy beteg vagy… - nézett Thunder Mir-re értetlenül.

- Beteg? – lepődtem meg.

- Joon ezt mondta…- válaszolt Mir.

- Hm… - kezdtem el gondolkodni. 

Bementem a konyhába majd levettem egy poharat, öntöttem bele vizet majd épp a számhoz akartam emelni, hogy igyak belőle mikor Joon trappolt be dühösen a nappaliba majd mikor meglátott megtorpant és egy kicsit meglepődött. A kezem megdermedt egy pillanatra a pohárral a szám előtt néztem Joon-t.

- Te meg mit keresel itt?! – mondta halkan mégis dühösen.

Elemeltem a poharat a számtól majd letettem a pultra.

- Ezt meg mégis hogy érted? – kerekedtek ki a szemeim. – Miért mondtad azt mindenkinek, hogy beteg vagyok? – érdeklődtem.

- Menj haza! – lépett oda hozzám.

- De miért?

- Mert azt mondtam! – mondta határozottan de még mindig suttogott.

- Nem akarok otthon egyedül gubbasztani itt akar lenni a többiekkel… - mutattam a nappali irányába.

- A többiekkel? – húzódott egy halvány huncut mosoly Joon arcára.

- Jó, nem velük hanem veled, tudod jól. – hadartam el miközben helyeslően bólogattam magamnak. Joon mosolygott még egy darabig majd hirtelen újra komoly lett az arca.

- Épp ezért kell hazamenned. – hajolt oda hozzám, majd a szemeimbe nézett.

- De…

- Kérlek… - tette össze a kezeit.

- Nicole! – szólított Emily mire odafordultam ő meg hatalmas mosollyal az arcán a nyakamba ugrott.

- I-igen? -  dadogtam miközben majd megfojtott.

- Végre megjöttél. – engedett el majd rám mosolygott.

- Meg. – mosolyogtam vissza rá majd Joon-ra pillantottam aki komoly arckifejezéssel meredt rám.

- De, mennem kell. – fordultam vissza Emily-hez miközben próbáltam leplezni a csalódottságom,  hogy el kell mennem.

- Ne! – kapta el a karom majd erősen megszorította.

- Tessék? – lepődtem meg.

- Maradj még légyszi. – nézett rám csillogó szemekkel.

- Jó… - egyeztem bele egy kis gondolkodás után majd mikor boldogan hátat fordított és beugrált a nappaliba Joon-ra néztem majd vállat vontam.

- Ne haragudj… - néztem rá bocsánat kérően. – Nem maradok sokáig. – mosolyogtam rá majd elfordultam de ekkor hirtelen mögém lépett és megához ölelt.

- Siess kiskutya, mert már nem tudom megjátszani, hogy nem érdekelsz. – súgta a fülembe.

- Rendben. – mosolyodtam el majd szembe fordultam vele, nyomtam egy gyors puszit az arcára és kimentem a nappaliba.

Mire kiértem, már mindenki a nappaliba volt. Leültem a kanapéra Thunder mellé, Joon pedig a szemben  lévő fotel mögött állt meg amibe G.O ült. 

Beszélgetni kezdtem a többiekkel de eközben számtalanszor találkozott a tekintetem Joon igéző szemeivel, amitől mindig elmosolyodtam és szégyenlősen hajtottam le a fejem.

- Nicole mondtad már a nagy hírt Seungho-nak? – kérdezte Emily boldogan mire megfagyott a levegő.

- Mi? – fordult Seungho Emily felé.

- Emily… - motyogta Mir kiábrándulva majd rám nézett teljesen kétségbeesetten.

- Mi történt? – kérdeztem tőle de nem válaszolt csak rémültem kapkodta a tekintetét.

- Miről van szó? – néztem Emily-re.

- Nem mondtad el neki? – lepődött meg.

- De mit?

- Hát, hogy Joon-al szerelmesek vagytok egymásba. – mutatott Joon-ra. Ahogy befejezte a mondatát mindenki rám meredt én meg felugrottam a kanapéról. Úrrá lett rajtam a rémület, és kétségbeesetten Joon-ra néztem aki lepetten nézett vissza rám. Mikor Seungho-val találkozott a tekintetünk éreztem ahogy szikrákat szórnak a szemei.

Végem van.

- Te meg mégis miről beszélsz? – egyenesedett ki Joon majd Emily-re nézett.

- Mir… - kezdte nagy lendülettel Emily majd elhallgatott. – Láttalak titeket tegnap. – folytatta.

- Tudtam, hogy ez lesz. – állt fel a fotelből Seungho majd Joon elé állt.

- De ez nem igaz! – csattantam fel. – Valamit félreértettél! – mentegetőztem.

- De hát csókolóztatok… - bizonytalanodott el Emily. 

Mindenki rám nézett én meg legszívesebben eltűntem volna a föld színéről. Ezt már nem tudom kimagyarázni. Idegesen toporzékoltam és levegő után kapkodtam miközben könnyes szemekkel néztem Seungho-ra.

- Ennek vége. – indult el felém Seungho mire megfagyott bennem a vér.

- Várj! – kiáltott utána Joon de Seungho nem törődött vele.

Mikor elém ért lendült a keze majd nem sokkal később tenyere az arcomon csattant. Oldalra fordítottam a fejem majd az arcomhoz nyúltam és folyni kezdtek a könnyeim.

- Sajnálom…

- Legszívesebben megölnélek… - morogta Seungho.

A szívem kihagyott vagy 2 ütemet majd hirtelen hatalmas lángok csaptak fel köztem és Seungho között. Becsuktam a szemem de láttam ahogy Seungho meghátrál a lángoktól.

- Ha hozzá érsz megöllek. – hallottam Joon fenyegető hangját. 

Lassan kinyitottam a szemem majd láttam Joon-t a lángok mögött ahogy Seungho-t nézi mérgesen.

- Joon! – nyújtottam ki felé a kezem de ekkor a lángok még magasabbra törtek amiken már nem tudtam átlátni.

- Menj! – hallottam Joon hangját. – Siess!

Az ajtó felé fordultam majd a könnyeimmel küszködve rohantam ki  a házból, majd egyre távolabb kerültem tőle. Csak azok a gondolatok jártak a fejemben, hogy többé nem jöhetek vissza. Többé nem látom Joon-t. Elvesztem.

Rohantam az utcákon mikor kifulladva térdre rogytam és sírva, levegő után kapkodva temettem az arcom a kezeimbe.

- Sajnálom. – hallottam Seungri hangját mire lassan felemeltem a fejem. – Itt a vége.

Stay here Tonight 17.rész - Whisky

17.rész

Whisky

♦Tiffany♦

Miután beléptünk a Black Rose-ba, szinte azonnal vetette 2 nő Joon nyakába magát. Láttam Nicole-on ahogy a szemei szikrákat szórnak, de próbált nem foglalkozni azzal ami történik. A többiek szétszóródtak én meg ott maradtam Nicole-al, Joon-al és a két nővel.

- Maradsz? – kérdeztem tőle kicsit kárörvendően.

- Dehogy. – vágta rá majd el is indult a tömeg felé.

- Hülye liba. – motyogtam az orrom alatt vigyorogva.

Én is elindultam a zene irányába a sok ember közé. Semmi kötelességem nem volt arra az éjszakára semmire se kellett figyelnem, úgyhogy ki akartam ezt használni. Azt tehetek amit csak akarok anélkül, hogy valaki a nyakamon lógna. Odaléptem a pulthoz majd kértem egy whiskyt. Felültem az egyik székre majd miközben iszogattam figyelőztem. Sok ismerős arcot láttam, akik mind Defenderek. Én is közéjük tartozom de ők most nem ismernek fel engem. 

- Egy tánc? – lépett oda mellém egy pajzán mosollyal Kai.

Nem válaszoltam csak kortyoltam még egyet az italomból majd unottan ránéztem.

- Nem. – válaszoltam.

- Ugyan már… - forgatta meg a szemeit vigyorogva majd megragadta a karom.

- Kai mondtam, hogy nem akarok! – szóltam rá majd visszaültem mérgesen a székemre.

- Ismersz? – meredt rám.

- Én vagyok az Tiffany te balhere. – ittam bele megint az italomba.

- Hogy kerülsz ide? És hogy nézel te ki?! – akadt ki.

- Most szépen elmész mintha mi sem történt volna ha nem akarod, hogy véletlenül miattad balul süljön el a tervünk amin GD-vel dolgozunk. Tudod milyen morcos szokott lenni, ha keresztbe tesznek neki… - mosolyogtam.

- Chh.. – pufogott Kai majd elment.

- Tök filkó. – fintorogtam majd ittam tovább.

Miután megittam  az italom levágtam az üres üveget a pultra és felálltam. Kicsit a fejembe szállhatott az ital mert néha megszédültem. Elfelejtettem, hogy nem vámpír vagyok így nem bírok olyan sokat…

Néha láttam a tömegbe Nicole-t, vagy valamelyik MBLAQ tagot de csak egy pillanatra. Táncnak nem nevezhettem azt amit műveltem csak lépkedtem ide oda. Kezdett kiszállni belőlem a lélek. Hirtelen valaki hátulról magához ölelt én meg reflexszerűen a karjához nyúltam, hogy lehámozzam magamról.

- Junhyung… - morogtam az orrom alatt. – Engedj el. – szóltam rá hangosan. – Azt mondtam eressz! – kiáltottam rá miután láttam, hogy nem reagál semmit. Kiszabadultam a szorításából de elkapta a karom és vissza rántott. Szembe álltam vele és dühösen meredtem rá.

- Hé. – lépett oda hozzánk valaki akinek a hangja ismerős volt. Túlságosan is. Teljesen meglepődtem.

- Engedd el. – nézett Mir Junhyung-ra.

- És ha nem teszem? – kérdezte mérgesen Junhyung.

Mir megragadta Junhyung karját amivel fogott mire engem elengedett és én meg hátrébb léptem.

- Menj el. – nézett Mir fenyegetően Junhyung-ra miközben a karját szorította. – Tünés. – engedte el a karját majd hátralökte.

Sosem láttam még ilyennek. Mindig kis mosolygós, gyerekes, játszadozós. Sosem gondoltam volna, hogy van egy ilyen férfias oldala is.

- Jól vagy? – fordult felém Mir mosollyal az arcán.

- Persze. – intettem le. – Mehetsz. – mondtam neki semmit mondóan.

- Mi? – lepődött meg.

- Már jól vagyok menj a dolgodra.

- De..

- Ha valami van sikítok basszus de menj már! – kérleltem.

- Nem iszunk valamit? – vigyorgott.

- Te süket vagy? – fogtam a fejem.

- Gyere. – fogta meg a kezem és húzott maga után a tömegben a pult felé.

Mikor odaértünk leültünk de én csak unottan támasztottam a fejem. Az idegeimre ment ez a gyerek. Mindig a nyomomba volt, egyszerűen le se lehetett rólam vakarni. De azért mindig éreztem egy kis szánalmat amikor belegondoltam abba, hogy mekkorát fog szegény koppanni mikor rájön, hogy nem az vagyok akinek hisz…

- Mit kérsz? – mosolygott rám.

- Egy kólát. – mondtam unottan.

- 2 kólát kérek! – intett Mir.

- Miért iszol te is kólát? – néztem rá morcosan.

- Én nem rúghatok be. Dolgom van. – mosolygott még mindig.

- Akkor menj! – mutattam a tömegre.

- Nem. – nevette el magát.

Idegesen túrtam a hajamba és fordultam el tőle.

Miután megittam a kólám azonnal lepattantam a székemről és sietve elindultam.

- Hé, hova mész? – szólt utánam.

- Megkeresem Nicole-t! – hazudtam.

- Várj, segítek! – mondta majd elindult utánam.

- Nem kell! – fordultam felé és nyújtottam ki a kezem.

- Miért? – biggyesztette le az ajkait és kezdtek csillogni a szemei. Kiskutya effektus…

- Fú, de utállak! – morogtam majd intettem egyet és mentem tovább.

Az egész estém azzal telt, hogy tudtam valahol a közelembe van és figyel. Nem tudtam, eldönteni,  hogy olyan volt-e mint egy testőr vagy mint egy pincsi kutya ami követi minden lépésem. Úgy döntöttem nem törődöm vele. Úgy teszek mint akit nem érdekel. Elkezdtem táncolni a zenére, és elhessegettem minden idegesítő gondolatom. Átadtam magam a zenének és nem foglalkoztam mással. Semmin se gondolkodtam, ami jó érzés volt. 

Aztán megint éreztem ahogy valaki mögém lép. Mellkasa a hátamhoz simult, és végig simította a karom majd megfogta a kezem.

- Mir ki fog nyírni. – bólogattam helyeslően magamnak majd megfordultam.

- Én kivétel vagyok. – vigyorgott Mir.

- Te levakarhatatlan vagy… - fogtam a fejem de a végére már én is elmosolyodtam.

- Egy tánc? – nézett rám mosolyogva a boci szemeivel.

- Van választásom? – vontam fel a szemöldököm, majd felemeltem a karom és Mir nyaka köré fontam.

- Seungho mérges lesz. – jelentettem ki miközben egymáshoz simultunk.

- Már mindegy. Amúgy is az lesz… - mosolygott majd elkomolyodott.

- Miért? – néztem rá kíváncsian.

- Bár lehet nem látta őket. – mosolyodott el újra majd megfordított és hátulról szorosan magához ölelt.

- Kiket? – kérdeztem.

- Joon és Nicole. – mondta ki végül.

Tehát összemelegedtek. 

Egy pillanatig végig futottam az agyamon, hogy ez hogy hat ki a tervünkre de nem akartam jobban belegondolni, mert csak a fejem kezdd el tőle fájni. Aznap este nem akartam ilyenekkel foglalkozni. Viszont az a tény, hogy ijesztően jól éreztem magam Mir-rel és nem akartam elválni tőle  aggodalomra adott okot. Aztán megnyugtattam magam, hogy csak amiatt a kevés whisky miatt amit ittam lehet ez…