Stay here Tonight 13.rész - Hazugságok

13.rész

Hazugságok

♦Nicole♦

Szinte azonnal, hogy megpillantottam azt az alakot tudtam, hogy ezt a „fogócskát” elvesztettem. Rémülten dőltem a falnak és csuktam be a szemem miközben Joon nevét kiáltottam amin még magam is meglepődtem. Nem sokkal később, hogy becsuktam a szemem ütések hangját hallottam. Mikor kinyitottam a szemem Joon-t láttam aki büszkén állt előttem, az alak meg tőle kicsit távolabb a mellkasát szorongatta.

- Rég láttalak Seungri. – szólalt meg Joon.

Seungri neve ismerős volt valahonnan de magam sem tudtam, hogy honnan. Csak egy mosollyal válaszolt Joon-nak majd hirtelen újra közelíteni kezdett határozottan, és vérszomjasan. Joon felemelte a kezét mire hatalmas lángok kerültek közé és Seungri közé. Elképedve bámultam a hatalmas lángokat amiket Joon csak úgy „odavarázsolt”.

- Megakarsz sülni? – kérdezte Joon.

- Ki mondta, hogy akarok? – bukkant fel Seungri a másik oldalon és tartott egyenesen Joon felé.

- Attól még megfogsz akár akarod akár nem. – emelte fel Joon a másik kezét újabb lángokat előigézve amik visszaszorították Seungri-t. Azonnal reagált és kikerülte a lángokat és felém vette az irányt kárörvendően.

- Főleg ha hozzá érsz! – emelte fel a hangját Joon majd hirtelen minden lángba borult körülöttem. Becsuktam a szemem és összehúztam magam, hogy ne érjek a lángokhoz. Mikor kinyitottam a szemem a lángok még mindig körbevettek de Seungri nem volt sehol. Forgolódni kezdtem a lángok között, hogy hová tűntek de csak vörösen izzó lángokat láttam mindenhol. Aztán megláttam Joon-t ahogy jön felém a lángokon keresztül. Mintha nem is lettek volna ott a lángok, neki nem okoztak fájdalmat. Egyre közelebb és közelebb jött felém majd  mikor elém ért én hátrálni kezdtem míg a hátam a falnak nem ütközött. Joon egy hirtelen mozdulattal a kezét a falnak támasztotta a fejem mellett. Ahogy a keze a falhoz ért a lángok eltűntek én megcsodálkozva néztem körül. Mintha mi sem történt volna. Mikor újra ránéztem az arca csak pár centire volt az enyémtől mire egy kicsit megszeppentem.

- És még mered a nevemet kiáltani? – mosolyodott el.

- V-véletlen volt. – dadogtam. – Többet nem fordul elő! – ijedtem meg.

- Remélem is. – nézett rám szúrós szemekkel. – Tudnod kéne, hogy fölösleges hívnod. Mindig ott leszek ha kell. – lágyult el a tekintete. – Ha akarod. – lépett hátra és vágta zsebre a kezét.

- Ez most mi akar lenni? – lepődtem meg.

- Semmi különös - fordult el, hogy ne tudjak a szemébe nézni.

- Mit értesz azalatt hogy „Mindig ott leszek ha kell”? – játszottam a hülyét.

- Azt amit jelent. – vágta rá.

- De nálad mit jelent?

- Azt amit másnál.

- És másnál mit jelent?

- Azt amit nálam.

- Biztos?

- Nicole ne húzd az agyam! – nézett rám kicsit mérgesen. Megszeppentem majd kiábrándulva néztem rá mire az ő haragja is kezdett eltűnni és lassan átment aggodalomba.

- Ne haragudj ne- kezdett magyarázkodni de elakadt mikor odaléptem hozzá és átöleltem.

- M-most ilyenkor mi van? – tárta szét a karjait értetlenül, mintha zavarban lenne.

Egyre jobban hozzá bújtam és szorosan öleltem magamhoz majd elmosolyodtam.

- Végre elhagytad azt a hülye kutya dumát és megtanultad a nevem.

Kezei megkönnyebbülve estek vissza mellé és sóhajtozni kezdett.

- Hozod itt rám a frászt a hirtelen érzelem kitöréseiddel.

- Huh? – hagytam abba a mosolyogást.

- Tudod, hogy megijedtem attól, hogy csak gondoltál egyet majd megöleltél?! Előbb néztem volna ki belőled h pofán vágsz vagy valami…

- Az csak ne beszéljen aki..! – engedtem el majd a szemébe néztem de mikor végig gondoltam,  hogy mit is akarok mondani nem mertem megtenni. Zavarban voltam.

- Aki? – kérdezett vissza.

- Aki miatt vesztettem! – kiabáltam majd elfordultam, hogy ne lássa, hogy vörös lettem mint egy rák.

Nem mertem megfordulni így csak ott álldogáltam hátat fordítva neki. Aztán éreztem ahogy a hátamhoz simul majd a keze az enyémhez téved és ujjait az enyéim köré fonja. Azt hittem meghalok. Az érzéseim olyanok voltak mint a falevelek amelyeket egy vad vihar söpört ide-oda. Teljesen felkavarta őket én meg összezavarodtam. Éreztem a leheletét a nyakamon amitől a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett verni. Gyengéd csókot nyomott a nyakamra mire behunytam a szemem.

- Együtt vesztettünk – suttogta majd elengedett.

Mikor kinyitottam a szemem láttam ahogy elmegy mellettem. Utána siettem és követni kezdtem egészen hazáig. 

Mikor beléptünk a házba úgy éreztem, hogy Emily mérges rám. Szinte szikrát szórtak a szemei.

- Mi tartott ilyen sokáig? – jegyezte meg Seungho.

- Seungri. – adott egyszerű választ Joon.

- Velünk kellett volna jönnöd. – folytatta Seungho.

- Miért?

- Emily biztonsága fontosabb. – vágta rá G.O.

- Chh… - röhögte el magát Joon. – Szerintetek az az új hobbim hogy kis csitrikre vigyázok? – dobta le magát a kanapéra. – Nem vállalom.

- Mi az, hogy nem vállalod?! Ez parancs volt nem kérés. – emelte fel a hangját Seungho.

- Elegem van. Ti csináljátok csak nekem elég erre a szerencsétlenre vigyázni. – mutatott rám mire kikerekedtek a szemeim. Már nem nyűg hanem szerencsétlen vagyok. A következő a nyomorék buddhista lesz.

- Tényleg, mikor akarsz elmenni? – nézett rám Seungho.

- H-hova?

- Hát haza.

- Azt sem tudom hol van…

- Egy boszi segítségével elhitetjük egy családdal, hogy a gyerekük és ott hagyjuk. – viccelődött Mir.

- Mi? – ijedtem meg.

- Nem rossz! – mosolyodott el Joon.

- Taemin már nem üldöz nincs kitől védenünk. – mondta Seungho.

- Ha Joon-t nem zavarja miért ne maradhatna? Sok vizet nem zavar… - nézett Thunder Seungho-ra.

- Épp ellenkezőleg. – nézett rám Seungho szúrós szemekkel.

- Ne legyél goromba. – szólalt meg Mir is.

- Jó tudjátok mit nem érdekel! – akadt ki Seungho. – De ha valami történik Joon-al azonnal megy!

- Te meg mitől félted? – röhögött Mir. – Talán attól, hogy megerőszakolja?

- Legyen az bármi velem gyűlik meg a baja.

- Alábecsülsz engem. – állt fel Joon. – Tudom mire gondolsz. – nézett rám egy pillanatra Joon majd újra Seungho-ra önelégülten. – Ő ha meggebed se lesz képes arra amire te gondolsz. Nézz rá. – mutatott rám. – Fáj, hogy ennyire gyengének hiszel. Én ennél válogatósabb vagyok.

- Remélem is. – válaszolt Seungho majd Joon kiment a nappaliból.

Hazugság hazugság hátán. Hamis érzelmek vettek körül és hamis szavak. Ebben biztos voltam. Csak azt nem tudtam melyik az igaz és melyik a hamis. A két tűz közötti tengődés pedig egyre több fájdalommal járt.