Stay here Tonight 14.rész - Te érzed?

14.rész

Te érzed?

♦Nicole♦

- Ugyan már, gyere. – támaszkodott a falnak Joon a szobája ajtaja előtt.

- Mondtam már, hogy nem! – erősködtem. Fél órája folyamatosan vitatkoztunk. Azt akarta, hogy vele aludjak. Legutóbb mikor az történt nem lett jó vége.

- Rád se fogok nézni. – röhögte el magát majd rám mosolyogot.

- Hagyjál már. A kanapé tökéletes. – forgattam meg a szemeim.

- Csak nem félsz? – kerekedtek ki a szemei.

- Nem, csak nem bírom a kettős személyiséged. – mondtam komolyan majd hátat fordítottam neki és lementem a nappaliba. Betakaróztam a kanapén majd ledőltem és hamar el is aludtam.

- Jössz vagy maradsz? – rántotta le rólam Joon a takarót kora reggel mire összerezzentem.

- Add vissza! – emeltem fel a hangom.

- Válaszolj.

- Maradok.

- Akkor gyere. – mosolyodott el.

- Idióta. – kaptam ki a kezéből a takarót.

- Siess. – mondta majd bement a konyhába én meg szúrós szemekkel néztem ahogy távozik a nappaliból. Kedvtelenül felálltam majd a fürdőszobába ballagtam, hogy rendbe tegyem magam.

- Nem szeretek ott lenni. – törtem meg a csendet az autóban.

- Miért? – nézett rám egy pillanatra Joon majd újra az útra figyelt.

- Nem látnak ott szívesen. Nem  jó érzés. – mosolyodtam el.

- Ne törődj velük, majd megszokják.

- Emily meddig marad?

- Nem tudom. – sóhajtott.

- És én? – kérdeztem félve mire Joon rám nézett.

- Ameddig akarsz. Ha úgy van örökre. – mondta komolyan mitől még a víz is kivert.

- É-Értem. – dadogtam majd megkönnyebbülve sóhajtottam mikor Joon újra az utat nézte.

- Nicole! – ugrott a nyakamba Emily mikor beléptünk a házba. – Elmegyünk sétálni? – csillogtak a szemei.

- Még mit nem! – rántotta le rólam Joon erőszakosan. 

Ahányszor belépünk a házba egy teljesen más Joon tárul elém.

-  Na… - ölelte meg hátulról gyengéden Emily majd a keze egyre feljebb csúszott. Meghökkenve figyeltem mi történik.

- Már mondtam. – fogta meg Joon Emily kezeit majd letépte magáról és odébb állt.

- Joonie… - kérlelte lágy hangon tovább majd megfogta a kezét és szembe állt vele, bár én leragadtam annál a pillanatnál amikor az ujjaik egymás köré fonódtak.

- Mi a fene…? – motyogtam alig hallhatóan miközben tekintetem Emily és Joon között cikázott.

- Mi bajod van? – kérdezte Joon.

- Semmi… - mondta sejtelmesen Emily majd rátette a kezét Joon hasára és a szemébe nézett.

Joon csak értetlenül nézett a lányra de nem ellenkezett csak tűrt.

- Mit kell tennem, hogy engedélyt kapjak? – rebegtette a szempilláit miközben egyre közelebb hajolt Joon-hoz. Joon megfogta Emily kezét ami a mellkasán pihent mire a lábaim akaratlanul cselekedtek. Megragadtam Emily karját majd elrántottam onnan egy kínos vigyorral az arcomon.

- Gyere menjünk. – próbáltam őszintén mosolyogni és nem kimutatni hogy mennyire zavarban vagyok.

- Azt mondtam nem mentek sehová! – kiabált utánunk Joon mire megtorpantam. – Ne kelljen többször szólnom! – mondta majd elviharzott. 

Lassan megfordultam és láttam ahogy Emily csalódottan kirohan a nappaliból.

- Ilyenkor mi van? – néztem magam elé az üres nappaliban. 

Leültem a kanapéra majd vártam, hogy valaki felbukkan. Nem sokkal később Joon jelent meg, és egy kicsit feldúltnak látszott. Mikor elment a kanapé mellett utána nyúltam és megfogtam a kezét mire egy pillanatra megállt majd kirántott a karját a kezemből.

- Mit akarsz? – szólt mély hangon.

- S-semmi… - bátortalanodtam el. 

- Helyes. – mondta majd alig tett pár lépést felemeltem a fejem és utána szóltam.

- Joon! – megállt de nem fordult vissza én meg lassan felálltam a kanapéról.

- Neki miért engedted…? – akadt el a hangom.

- Mit? – nézett rám a válla mögött szúrós szemekkel. 

- Azt, hogy fogja… - hagytam abba mikor a vörösen lángoló szemeibe néztem. – Semmi. – adtam fel végül az egészet. Visszafordult majd kinyitotta a bejárati ajtót.

- Hova mész? – kiáltottam utána.

Nem válaszolt csak bevágta maga után az ajtót.

- Joonie! – rohant keresztül a nappalin Emily majd kirohant az ajtón én meg csak grimaszolva próbáltam értelmezni a szituációt.

- Emily! – jelent meg Mir is.

- Még valaki esetleg? – tártam szét a karjaim és vártam, hogy ki fut még végig a nappalin valaki nevét kiáltva.

Nem sokkal később Mir ráncigálta be az ajtón Emily-t aki nagyon ellenkezett.

- Eressz el! – siránkozott Emily. – Hadd menjek utána!

- El van borulva az agya hagyd most békén! – magyarázott Mir.

- Nem érdekel! – emelte fel a hangját Emily majd kiszabadult Mir karjai közül és kirohant az ajtón mire én Mir-rel  utána mentünk. 

Mikor kifutottunk az ajtón láttuk ahogy Emily Joon után rohan aki a kocsija felé tart határozott léptekkel. 

- Emily! – szólítottam majd sietni kezdtem, hogy utolérjem. 

Láttam, ahogy Emily megragadja Joon pólóját, mire Joon dühösen megfordult. Lassan kezdtem megállni és már nem futottam csak lépkedtem. Emily Megragadta Joon pólóját majd lábujjhegyre állt. Lassan megálltam és csak figyeltem. Megfogta Joon karját majd a derekára helyezte és megcsókolta.

Alig, hogy láttam a filmbe illő csókjelenetet Mir maga elé fordított és gyorsan magához ölelt. Azonnal sietve másztam ki a karjai közül és egyből Joon felé fordultam aki lassan kinyitotta a szemét miközben Emily ajkai elváltak az övétől. Karjait óvatosan levette róla majd kifejezéstelenül nézett rá. Valamit mondott neki de nem hallottam belőle semmit.

Lassan elfordítottam a fejem, hogy ne is lássak többet, az is sok volt. Próbáltam én is kifejezéstelen arcot vágni de nehéz volt miközben a szívem darabokra tört. Tekintetem véletlen Mir-re tévedt miközben kerültem Joon és Emily látványát. 

Mereven nézte őket de láttam a szemében a könnyeket. Ugyanazt érezte mint én. Mozdulatlanul állt miközben a szél a hajával játszott. 

- Már megint… - motyogta halkan. 

Aggódva rá néztem majd megfogtam a kezét.

- Gyere. – mondtam halkan majd bementem vele a házba.

Becsuktam magunk után az ajtót majd elindultam a konyhába. Felültem az egyik pultra és a fejemet fogtam.

- Te nem érzed? – ült fel mellém Mir a pultra.

- Mit? – néztem rá

- Azt amit én. 

- Nekem nem szabad. – fordultam el majd az ablakon bámultam kifelé.

- Seungho miatt?

- Nem. – válaszoltam. – Hagyjuk is. – fordultam felé mosolyogva. – Ennek ezek szerint így kellett történni és én elfogadom. Nincs miért csalódottnak lennem, és neked sincs. – bíztattam magam és őt is. – Felejtsük el amit láttunk.

- Nem ismered még a szerelmet. – emelte fel a fejét Mir és nézett a plafonra.

- És az a bolondos kisfiú aki itt ül mellettem igen?

- Persze,  hogy nem. – nézett rám majd elmosolyodott.