Stay here Tonight 16.rész - Black Rose

16.rész

Black Rose

♦Nicole♦

Az elkövetkező napokban ha nem volt muszáj nem szóltam Joon-hoz. Nem tudtam mit mondhatnék és kedvem se volt hozzá. Emily látványosan vonzódott hozzá amit én minden egyes alkalommal végig néztem. Egyszer sem láttam, hogy elutasítaná őt. Arra a következtetésre jutottam, hogy Joon egyszerűen szeret a lányokkal szórakozni de ennél többet egytől sem akar. Ezzel vigasztaltam magam.

- Ne ennyire látványosan. – ült le mellém Mir.

- Hagyjuk már. – forgattam a szemeim. – Nem érdekel az egész. – mosolyogtam.

- Engem sem. – sóhajtott Mir.

- Gondoltam.

- Ti meg mit csináltok? – állt meg előttünk Joon szúrós szemekkel.

Hátradőltem majd elfordítottam a fejem. Nem gondoltam, hogy pont én tartozom azzal, hogy magyarázkodjak.

- Beszélgetünk. – válaszolt Mir.

- Aha, azt látom. – mondta majd elfordult mire előrehajoltam és elvigyorodtam.

- Hé, Joon milyen volt? – mosolyodtam el érdeklődően mire Mir csodálkozva nézett rám.

- Miről beszélsz? – fordult meg Joon és nézett rám értetlenül.

- Hát Emily. Ennyire bejön? – mosolyogtam mintha különösebben nem érdekelne a dolog.

- Hülye egy kutya vagy. – röhögte el magát majd ölbe tette kezeit.

- Mi? – tűnt el az arcomról a mosoly.

- Nem emlékszem, hogy neki mikor sikerült legyőznie engem. – mondta komolyan. – Ellene nem veszítettem. Vagy már el is felejtetted?

- Nem értem… - vakargatta a fejét Mir.

- Nyugi, én sem. – mosolyodtam el mikor újra össze tudtam szedni magam és kiverni a fejemből a Joon félreértelmezhető mondatait.

- Este megyünk. – jött be a nappaliba Seungho.

- Hova? – kérdezte Mir.

- Black Rose.

- Á, de régen voltunk ott. – sóhajtott Mir majd elmosolyodott. – Megint meló?

- Az. – válaszolt Seungho. – Megint ellepték a Defenderek.

- És ki marad itthon ezzel a két nyűggel? – nézett Joon Seungho-ra.

- Visszük őket magunkkal.

- Mi?! – emelte fel a hangját Joon.

- Mindenkire szükség van. – jött be G.O. – És mivel rájuk is vigyázni kell sokkal ésszerűbb a közelünkben tartani, mint itthon egyedül hagyni őket.

- Végre kicsit kimozdulhatok. – dőltem hátra.

- Te is és Emily is mindig maradjatok valamelyikünk közelébe. – jött be Thunder.

- Rendben. – mosolyogtam a plafonra miközben szétfolytam a kanapén.

- Rég volt már.. – mondta G.O miközben kiszálltunk az autóból egy hatalmas épület előtt aminek az ajtaja felett világított a „Black Rose” felirat. 

- Ez egy diszkó? – néztem Thunder-re aki bólintott.

- A kis diszkó patkányok. – vigyorogtam.

- Na én mentem. – mondtam boldogan majd elmentem mellettük de valamelyikük visszarántott.

- Mindig legyél valamelyikünk közelébe. – mondta Joon.

- Jó-jó. – mondtam majd kivettem a karom a szorításából és elsőként beléptem az épületbe. Hangos zene csapta meg a fülem és villódzó fények sértették a szemem de hamar hozzá szoktam mindkettőhöz.

- Ez eszméletlen. – néztem körbe.

- Régebben sokat lógtunk itt. – mondta Mir.

- Joon! – kiáltotta egy idegen női hang majd mikor hátra fordultam egy nő lógott Joon nyakán. Nem tűnt valami józannak és első ránézésre meg lehetett mondani,  hogy egy kurva.

- De rég láttalak. – mondta a nő miközben összevissza taperolta.

- Amíg Joon-t ellepik a nők mi haladjunk. – vigyorgott G.O majd szétszéledtek és Mir is eltűnt mellőlem.

- Rég szórakoztunk… - nyavalygott a Joon nyakába lógó kurva.

- Az biztos. – válaszolt Joon.

- Hát kit fújt erre a szél? – jött egy másik aki már egy kicsit józanabbnak tűnt.

- Jessica, rég láttalak. – mosolygott Joon.

- Nicole te maradsz? – kérdezte Emily.

- Dehogy. – mondtam majd utoljára ránéztem Joon-ra aki ott enyelgett 2 nőcivel. Biztos voltam benne, hogy még ma este megdugja őket ahogy abban is, hogy nem először tenné.

Elindultam a nagy tömegben miközben egyre jobban átadtam magam a zenének. Ide-oda lépkedtem a zene ritmusára és élveztem a pillanatot. Nem voltam nagy bulizós de jó volt végre kikapcsolódni. A zene olyan hangos volt, hogy a saját gondolataimat sem hallottam, de ez volt benne a jó. A fények gyönyörűek voltak amik elvonták a figyelmem a sok kurváról. Nem érdekelt kik vannak körülöttem csak magammal foglalkoztam. Miután már egy kicsit elfáradtam odamentem a pulthoz és leültem az egyik székre.

- Defenderek mi? – röhögtem el magam majd körbe néztem.

Mindenhol lányok vonaglottak és srácok taperolták őket. Mint minden más buliban. Ezt utáltam a szórakozó helyekben.

- Mit adhatok?

- Egy tequila-t. – fordultam vissza mosolyogva.

Pár perc múlva már ittam is amit kértem és miközben pihentem nézelődtem a tömegben. Se Joon-t se a többieket nem láttam sehol, de nem is érdekelt. 

Elbambultam egy táncoló fiún és lányon. Megakadt rajtam a szemük és csak őket figyeltem. A köztünk elhaladó emberek miatt nem mindig láttam mindent, de aztán mégis észrevettem ahogy a srác a lány nyakát harapja. Felálltam a székről és elindultam feléjük mert nem voltam biztos abban amit láttam. Mikor közelebb mentem láttam, hogy a lány nyaka véres de nem foglalkozik vele. Észre se vette, hogy a vérét szívják. Hátrálni kezdtem majd mikor messzebb mentem tőlük újra körbe néztem. Bárhova néztem láttam legalább egy lányt akit épp egy vámpír harap. 

Elindultam a sok ember között, hogy megkeressek valakit de túl sötét volt és a hatalmas tömeg sem volt segítségemre. Végül addig tolakodtam sietve míg meg nem láttam Joon-t a pultnál állva, már egy másik nő társaságában. Nem mertem odamenni csak figyeltem őket. Joon mint mindig, most is hagyta magát hadd tegyenek vele azt amit csak akarnak.

- Hé. – ölelt meg valaki hátulról amitől teljesen megijedtem.

Felnéztem és láttam a nyakán a hétágú pentagram-ot. Kapálózni kezdtem, hogy kiszabaduljak a szorításából de fölösleges próbálkozásnak bizonyult. Megnyalta a nyakam amitől teljesen kirázott a hideg.

- Joon! – kiáltottam mire az ismeretlen alak szinte villámgyorsasággal arrébb vitt, a földre lökött majd eltűnt.

Gyorsan felálltam majd körbe néztem de sehol sem láttam. Mintha soha nem is lett volna. Elvonszoltam magam a pultig majd kértem még egy italt és pihentem.

- Itt alkoholizálsz? – ült le mellém G.O.

- Hol máshol kéne? – néztem rá unottan.

- Jogos. – mosolyodott el. – Látod azt ott? – mutatott bele a tömegbe. Hunyorogni kezdtem, hogy  mégis mire gondolhat.

- Arra a srácra gondolsz? Az ecset frizurával?

- Nem. A lányra aki a földön kúszik.

- Mi van vele?

- Ha nem figyelsz te is így jársz. – nézett rám kárörvendően.

- Hagyjál már! – ütöttem meg. – Inkább menj és intézd el a Defenedereket van elég dolgod. Az előbb is összefutottam eggyel. – mondtam majd ittam tovább.

- Hol?

- Mit tudom én.

G.O felállt majd eltűnt a tömegben én meg miután megittam az italom a lépcső felé vettem az irányt, hogy felmenjek a tetőre. Miután felmentem a hosszú lépcsőn megálltam az ajtó előtt. Sóhajtottam egyet majd mikor kinyitottam megcsapott a hideg levegő és a csend. Becsuktam magam után az ajtót majd elsétáltam a tető pereméig és felkönyököltem rá. Csak pár ember volt még rajtam kívül a tetőn. Addig csodálkoztam a város fényeiben, hogy mikor legközelebb körbe néztem nem volt már rajtam kívül fent senki.

- Egy tánc? – mondta egy ismeretlen hang. Körbe néztem és egy fekete hajú egész aranyos srácot láttam.

- Te ki vagy? – bizalmatlankodtam.

- Senki. – vont vállat.

Egy szempillantás alatt termett előttem. Már akkor rájöttem, hogy vámpír.

- Gyere. – fogta meg a kezem majd visszavezetett a zajos épületbe. Behúzott a tömegbe majd elengedte a kezem és táncolni kezdtünk. Próbáltam kideríteni, hogy Defender-e vagy Lirit de túl sötét volt és nem láttam. 

Hirtelen magához húzott majd megölelt és a nyakamat nézegette.

- Hogy hívnak?

          - N-Nicole. – dadogtam idegességembe. – Téged?

      - Yoseob. – válaszolt én meg próbáltam nem feltűnően távolodni tőle de nem sikerült. Lassan a nyakamhoz hajolt majd hirtelen megállt. Kiegyenesedett és a szemembe nézett.

- Te Joon-al vagy?

- Mi?

- Vele jöttél? Érzem rajtad a szagát.

- I-igen…

Alig, hogy kimondtam el is tűnt a szemem elől. Úgy tűnt, hogy a vámpírok, félnek Joon-tól, amibe ha jobban belegondoltam nem csodáltam.

Kimentem a tömegből és nekidőltem a falnak. Nem sokkal később láttam Joon-t a tömegben azzal a Jessica nevű lánnyal. Jessica Joon felé hajolt én meg már mosolyogtam is kínomban. Már nem tudott érdekelni, kivel mit csinál, csak mosolyogva figyeltem. Az utolsó pillanatban Joon eltűnt Jessica elől, a lány meg csodálkozva nézett körbe. Én is előrébb léptem és kerestem Joon-t a tömegben. Olyan hirtelen tűnt el, hogy fel se fogtam. Aztán ott termett Jessica mögött, mire a lány csak elmosolyodott és jobbra-ballra lépegetett a zene ritmusára. Joon megragadta a karját majd a lány nyakába harapott. A mosoly az arcomról eltűnt és elborzadva figyeltem tovább. Miután végzett megint eltűnt a szemem elől Jessica pedig nehezen elvonszolta magát a pultig majd leült és kért egy italt.

- Ch… - mérgelődtem.

Körbe néztem hátha meglátom valahol Joon-t. Mikor újra magam elé néztem csak egy lépésnyire állt előttem. Szájából folyt a vér, szemei pedig vörösen izzottak.

- Már megint elvesztetted az irányítást mi? – tettem ölbe a kezem.

Joon lassan felemelte a kezét majd letörölte a vért a szájáról és elmosolyodott.

- A puszta jelenléted elég ahhoz, hogy megőrüljek.

- Igaz is. Akkor el is megyek. – mutattam oldalra mosolyogva majd ahogy léptem egyet gyorsan mögém lépett majd megölelt.

Megdermedtem mert nem tudtam mire készül.

- Fáj, hogy ennyire hülye vagy.

- Az érzés kölcsönös. – mosolyodtam el egy pillanatra. – Mi volt múltkor az a győztes-vesztes duma? Vagy úgy egyáltalán az, hogy „vesztettünk”. Arról nem volt szó, hogy te csak játszadozni akarsz. – léptem egyet előre mire levette rólam a karjait én meg szembe álltam vele.

- Hihetetlenül bunkó vagy és meguntam a játékaid. – vágtam a fejéhez nyugodt arckifejezéssel.

- Játékaim? – lepődött meg.

- Létezik még egyáltalán olyan lány a földön akit legalább egyszer nem csókoltál meg? – tettem csípőre a kezem és néztem rá szúrós szemekkel. – Egyszer kedves vagy máskor meg egy tuskó. Ember számba se veszel az utóbbi időben.

Joon nem válaszolt csak komoly arckifejezéssel bámult.

- Hagyjuk. – sóhajtottam majd elfordultam de ekkor újra megölelt. Szorosan ölelt magához homlokát pedig a vállamra tette.

- Joon? – lepődtem meg.

- Ha a többiek megtudják, hogy szeretlek el kell menned. Ezt akarod?

A zene hangja már nem jutott el a tudatomig és csak a semmibe meredtem.

- M-mit mondtál? – kérdeztem meg kiábrándulva, de ahelyett, hogy válaszolt volna maga elé fordított majd kezét a derekamra tette és magához húzott. Kezemet a karjára tettem és elvesztem a szemeiben. Az arcomhoz hajolt majd megcsókolt. Egyre szorosabban ölelt magához ami hihetetlenül jól esett. Beletúrtam a hosszú barna hajába, majd mikor a szemembe nézett újra visszavonhatatlanul szerelmes lettem.

- Ne hagyj el,  jó? – mondta lágy hangon.

- Nem megyek el addig, amíg el nem engedsz. – mosolyodtam el miközben örömkönnyek csillogtak a szemeimben. 

INFÓK AZ ÚJ RÉSZEKRŐL

Infók az új részekről a facebook oldalunkon:

Black Paradise Fan Fictions

^^

Stay here Tonight 15.rész - Egy pohár Tequila

15.rész

Egy pohár Tequila

♦Tiffany♦

Nem sokkal később minden remény szertefoszlott, mikor Joon sétált be az MBLAQ főhadiszállásának ajtaján Nicole-al az oldalán. Rettentő dühös voltam, amit nem is lepleztem. Ha szemmel ölni lehetett volna, az a liba már rég nem lenne az élők sorában. A beszélgetésből ítélve Seungho-nak is böki a csőrét, hogy itt lábatlankodik. Ezt könnyen meg lehetne oldani, de persze hülye lennék elmondani nekik az igazságot. Elmélyült gondolataimból Mir szavai hoztak vissza a valóságba.

- Hál’ Istennek mindenki jól van. – vigyorgott, mint akit arcon csaptak egy serpenyővel és úgy maradt. 

- Ja. – válaszoltam unottan.

- Megmutattuk nekik, remélem megtanulták, hogy ki a főnök. Soha nem érhetnek a nyomunkba, ezerszer erősebbek vagyunk, de ha visszatolják a rusnya pofájukat, azt nagyon meg fogják bánni. Nem fogom hagyni, hogy bántsanak, vagy elvigyenek. – mosolygott tovább, éreztem a melegséget, amit felém árasztott.

- Köszi. – erőltettem hamis mosolyt az arcomra, pedig inkább fejbe rúgni lett volna kedvem az előbbi mondatai után.

- Valami baj van? Olyan furcsán viselkedsz. – nézett a szemeimbe.

- Nem, dehogy is, csak eléggé elfáradtam. – mosolyogtam tovább.

- Haza is mehetünk, ha szeretnél?

- Az jó lenne. – mondtam fáradtságot színlelve.

- Rendben, elköszönök a többiektől, te addig várj meg itt oké? – meg se várta a válaszom, csak egy mosollyal az arcán eltűnt az ajtó mögött. Több mint tíz perce vártam rá, de még mindig nem jött. Átfutott az agyamon egy csomó hülyébbnél hülyébb tipp, hogy vajon hová tűnt. El is vetettem őket, mikor láttam, hogy éppen rohamléptekkel közeledik felém.

- Bocsi, volt egy kis megbeszélni valónk Seungho-val. – mentegetőzött, mire megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi gond. Beszálltunk a kocsiba és indultunk is Mir lakása felé, ami kb. fél órára volt a főhadiszállástól. Egész úton nem szóltunk egymáshoz, megnyugtató csend uralkodott, csak az autó motorjának zúgását lehetett hallani. Amint megérkeztünk és beléptünk a házba, mindketten ledobáltuk a cuccainkat és elindultunk, Mir a szobájába én pedig a vendégszobába, amit kisajátítottam magamnak az itt tartózkodásom idejére.

- Nincs kedved megnézni egy filmet? – rontott be Mir a szokásos vigyorával, úgy, hogy még a szívem is megállt egy pillanatra.

- Ne haragudj, de tényleg nagyon fáradt vagyok. – tettettem a szomorút. Amióta itt vagyok, ha mást nem is, de folyékonyan hazudni megtanultam.

- Hát jó. – hajtotta le a fejét. Láttam rajta, hogy tényleg letört a visszautasításom miatt.

- De majd talán legközelebb. – vágtam rá, egy őszinte mosoly kíséretében. Nem tudom, hogy ez azért volt, mert sajnáltam vagy mert kezdtem megszeretni a hülye fejét.

- Rendben. – csillant fel a szeme.

- De most, ha nem haragszol szeretnék lefeküdni.

- Persze, holnap találkozunk. Jó éjt. – köszönt el, majd kiment. Csak forgolódtam vagy két órán keresztül, nem jött álom a szememre. Hirtelen ötlettől vezérelve írtam egy sms-t GD-nek, hogy nem e találkozhatnánk a közeli parkban. Nem kellett sokat várnom, már érkezett is a válasz üzenet egy „ok”-al. Rekord idő alatt felöltöztem, már csak azt kellett kitalálnom, hogyan masírozzak ki a házból, úgy, hogy ez Mir-nek ne szúrjon szemet. Rengeteg ötlet megfordult a fejemben, de végül amellett döntöttem, hogy kimászom a szobám ablakán és az ereszcsatorna mentén lecsúszok. Mennyivel egyszerűbb is lett volna a dolog, ha vámpír lennék most, ilyenkor elképesztően hiányzik az erőm. Mielőtt elindultam volna résnyire nyitottam az ajtót, hogy megbizonyosodjak róla, hogy Mir éppen mit csinál. Éppen valami doramát nézett, amibe nagyon bele volt merülve. Ez pont kapóra jött nekem, így nem valószínű, hogy feltűnik neki, hogy eltűntem. Jöhetett a tervem gyakorlatban való megvalósítása, kimásztam az ablakon és haladtam egyre a föld felé. Hál’ Istennek az ablak nem volt túl magasan, így nem volt olyan nehéz dolgom, mégis sikerült lehorzsolnom a karom. Sikerült megint bebizonyítanom, milyen fenomenálisan tehetséges vagyok. Amint leértem, körül néztem, majd elkezdtem rohanni a parkig, ahol GD már biztos, hogy vár. A park kapujában, már levegőért kapkodtam, így sétára váltottam. Kellett pár perc mire a szívverésem valamelyest normalizálódott. Viszonylag hamar megtaláltam GD-t egy terebélyes fa alatt ácsorgott és a telefonját nyomkodta. Egyre közeledtem hozzá, mikor ő is észrevett, mosolyra húzta a száját, én pedig oda rohantam hozzá, hogy megölelhessem. Nem hittem volna, hogy ez alatt a majdnem egy hét alatt ennyire fog hiányozni. Mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot. Percekig csak álltunk ott egymás karjaiban, nem akartam, hogy véget érjen, olyan tökéletes volt ez a pillanat, majd végül ő törte meg a csendet.

- Nagyon hiányoztál! – hallottam a melegséget hangjában.

- Te is nekem! – vágtam rá, miközben a könnyeimmel küszködtem. Majd elengedett és leültünk a legközelebbi padra.

- Nos, miért akartál találkozni? – tért a lényegre.

- Hát, először is érdekelne, hogy mi történt pár órája.

- Joon súlyosan megsebesítette Seungri-t, aki nem tudta teljesíteni a küldetést. Röviden ennyi. – szorította össze a fogait.

- És hogy van most Riri? – érdeklődtem.

- Még mindig elég rosszul fest, de hála a vámpírok gyors gyógyulásának, nem sokára rendbe fog jönni. – enyhült meg egy kicsit.

- Ennek örülök. –mosolyodtam el.

- És nálad mi a helyzet? – kérdezte.

- Minden oké, de azért jó lenne már haza menni. Utálom, hogy folyton figyelik minden lépésem. – hajtottam le a fejem.

- Elhiszem, de hamarosan vége, ne aggódj. Amúgy, ha minden lépésedet figyelik, hogy sikerült most eljönnöd? – vonta fel szemöldökét.

- Hát, most csak Mir volt ott és valljuk be őt nem túl nehéz kijátszani. – nevettem fel.

- Így már mindent értek. – nevetett ő is. Ez után megbeszéltük Nicole elrablásának tervét nagyvonalakban. Mivel legutóbb Joon kavart be nekünk, most az a legfontosabb dolgunk, hogy őt félre állítsuk az útból. Miután végeztünk sietnem kellett vissza, nehogy lebukjak. Fájt újra elválnom GD-től, de tudtam, hogy nincs más választásom. Nagy nehezen visszaügyködtem magam a szobámba, úgy, hogy Mir-nek fel sem tűnt. Egész büszke voltam magamra. Másnap reggel, szokásos időben indultunk el az MBLAQ főhadiszállására, mikor odaértünk, majdnem mindenki ott volt, csak Nicole és Joon hiányoztak. Nem kellett sokat várni rájuk, hamar megérkeztek. Itt vette kezdetét a terv, ami megfogalmazódott a fejemben. Mindenképpen el akartam választani őket egymástól, ezért, amint beléptek Nicole nyakába ugrottam és elinvitáltam sétálni, de Joon közbe avatkozott, még mielőtt válaszolhatott volna.

- Még mit nem! – förmedt rám.

-  Na… - öleltem meg hátulról.

-  Már mondtam. – fogta meg Joon a kezeimet, majd letépte magáról és odébb állt.

-  Joonie… - kérleltem lágy hangon tovább, majd megfogtam a kezét és szembe álltam vele.

-  Mi bajod van? – kérdezte Joon.

-  Semmi… - mondtam sejtelmesen, majd rátettem a kezem Joon izmos hasára és a szemébe néztem.

- Joon csak értetlenül nézett rám, de nem ellenkezett egy percig sem.

- Mit kell tennem, hogy engedélyt kapjak? – rebegtettem a szempilláimat miközben egyre közelebb hajoltam Joon-hoz. Egyszer csak valaki megragadta a karom és elráncigált onnan.

- Gyere menjünk. – amint megszólalt egyből leesett, hogy Nicole az. Csak nem féltékeny?

 - Azt mondtam nem mentek sehová! – kiabált utánunk Joon mire megtorpant -Ne kelljen többször szólnom! – mondta majd elvih...

- Azt mondtam nem mentek sehová! – kiabált utánunk Joon mire Nicole megtorpant.

- Ne kelljen többször szólnom! – mondta majd elviharzott. Kivágtattam a nappaliból, Joon pedig feldúltan trappolt be. Nem mentem messzire így fültanúja voltam a kis beszélgetésüknek Nicole-al. A következő, amit hallottam a bejárati ajtó csapódása volt. Egyértelmű volt, hogy Joon ment ki. Kapva az alkalmon utána rohantam, de nem sokkal azután, hogy kiléptem Mir ráncigált vissza.

- Eressz el! Hadd menjek utána! – kiáltottam rá hisztisen.

- El van borulva az agya hagyd most békén! – magyarázott Mir.

- Nem érdekel! – emeltem fel a hangom, majd kirántottam a karom Mir szorításából. Joon után rohantam, aki a kocsija felé tartott. Elkaptam a pólóját, mire mérgesen hátra fordult. Lassan megcsókoltam Joont. Éreztem az égető pillantásokat a hátamon, tudtam, hogy Mir és Nicole mindent láttak.

- Ezt nem kellett volna. – szólalt meg halkan Joon, miután ajkaink elváltak egymástól. Mikor oldalra pillantottam, nem láttam senkit ott. Ezután Joon bepattant a kocsijába és elhajtott, engem pedig otthagyott. Bármennyire is kíváncsi voltam Nicole arckifejezésére, még nem mehettem vissza, inkább elmentem sétálni, közben pedig írtam egy sms-t GD-nek ezzel a szöveggel: "A pohár kedd megtelni Tequila-val.”

Stay here Tonight 14.rész - Te érzed?

14.rész

Te érzed?

♦Nicole♦

- Ugyan már, gyere. – támaszkodott a falnak Joon a szobája ajtaja előtt.

- Mondtam már, hogy nem! – erősködtem. Fél órája folyamatosan vitatkoztunk. Azt akarta, hogy vele aludjak. Legutóbb mikor az történt nem lett jó vége.

- Rád se fogok nézni. – röhögte el magát majd rám mosolyogot.

- Hagyjál már. A kanapé tökéletes. – forgattam meg a szemeim.

- Csak nem félsz? – kerekedtek ki a szemei.

- Nem, csak nem bírom a kettős személyiséged. – mondtam komolyan majd hátat fordítottam neki és lementem a nappaliba. Betakaróztam a kanapén majd ledőltem és hamar el is aludtam.

- Jössz vagy maradsz? – rántotta le rólam Joon a takarót kora reggel mire összerezzentem.

- Add vissza! – emeltem fel a hangom.

- Válaszolj.

- Maradok.

- Akkor gyere. – mosolyodott el.

- Idióta. – kaptam ki a kezéből a takarót.

- Siess. – mondta majd bement a konyhába én meg szúrós szemekkel néztem ahogy távozik a nappaliból. Kedvtelenül felálltam majd a fürdőszobába ballagtam, hogy rendbe tegyem magam.

- Nem szeretek ott lenni. – törtem meg a csendet az autóban.

- Miért? – nézett rám egy pillanatra Joon majd újra az útra figyelt.

- Nem látnak ott szívesen. Nem  jó érzés. – mosolyodtam el.

- Ne törődj velük, majd megszokják.

- Emily meddig marad?

- Nem tudom. – sóhajtott.

- És én? – kérdeztem félve mire Joon rám nézett.

- Ameddig akarsz. Ha úgy van örökre. – mondta komolyan mitől még a víz is kivert.

- É-Értem. – dadogtam majd megkönnyebbülve sóhajtottam mikor Joon újra az utat nézte.

- Nicole! – ugrott a nyakamba Emily mikor beléptünk a házba. – Elmegyünk sétálni? – csillogtak a szemei.

- Még mit nem! – rántotta le rólam Joon erőszakosan. 

Ahányszor belépünk a házba egy teljesen más Joon tárul elém.

-  Na… - ölelte meg hátulról gyengéden Emily majd a keze egyre feljebb csúszott. Meghökkenve figyeltem mi történik.

- Már mondtam. – fogta meg Joon Emily kezeit majd letépte magáról és odébb állt.

- Joonie… - kérlelte lágy hangon tovább majd megfogta a kezét és szembe állt vele, bár én leragadtam annál a pillanatnál amikor az ujjaik egymás köré fonódtak.

- Mi a fene…? – motyogtam alig hallhatóan miközben tekintetem Emily és Joon között cikázott.

- Mi bajod van? – kérdezte Joon.

- Semmi… - mondta sejtelmesen Emily majd rátette a kezét Joon hasára és a szemébe nézett.

Joon csak értetlenül nézett a lányra de nem ellenkezett csak tűrt.

- Mit kell tennem, hogy engedélyt kapjak? – rebegtette a szempilláit miközben egyre közelebb hajolt Joon-hoz. Joon megfogta Emily kezét ami a mellkasán pihent mire a lábaim akaratlanul cselekedtek. Megragadtam Emily karját majd elrántottam onnan egy kínos vigyorral az arcomon.

- Gyere menjünk. – próbáltam őszintén mosolyogni és nem kimutatni hogy mennyire zavarban vagyok.

- Azt mondtam nem mentek sehová! – kiabált utánunk Joon mire megtorpantam. – Ne kelljen többször szólnom! – mondta majd elviharzott. 

Lassan megfordultam és láttam ahogy Emily csalódottan kirohan a nappaliból.

- Ilyenkor mi van? – néztem magam elé az üres nappaliban. 

Leültem a kanapéra majd vártam, hogy valaki felbukkan. Nem sokkal később Joon jelent meg, és egy kicsit feldúltnak látszott. Mikor elment a kanapé mellett utána nyúltam és megfogtam a kezét mire egy pillanatra megállt majd kirántott a karját a kezemből.

- Mit akarsz? – szólt mély hangon.

- S-semmi… - bátortalanodtam el. 

- Helyes. – mondta majd alig tett pár lépést felemeltem a fejem és utána szóltam.

- Joon! – megállt de nem fordult vissza én meg lassan felálltam a kanapéról.

- Neki miért engedted…? – akadt el a hangom.

- Mit? – nézett rám a válla mögött szúrós szemekkel. 

- Azt, hogy fogja… - hagytam abba mikor a vörösen lángoló szemeibe néztem. – Semmi. – adtam fel végül az egészet. Visszafordult majd kinyitotta a bejárati ajtót.

- Hova mész? – kiáltottam utána.

Nem válaszolt csak bevágta maga után az ajtót.

- Joonie! – rohant keresztül a nappalin Emily majd kirohant az ajtón én meg csak grimaszolva próbáltam értelmezni a szituációt.

- Emily! – jelent meg Mir is.

- Még valaki esetleg? – tártam szét a karjaim és vártam, hogy ki fut még végig a nappalin valaki nevét kiáltva.

Nem sokkal később Mir ráncigálta be az ajtón Emily-t aki nagyon ellenkezett.

- Eressz el! – siránkozott Emily. – Hadd menjek utána!

- El van borulva az agya hagyd most békén! – magyarázott Mir.

- Nem érdekel! – emelte fel a hangját Emily majd kiszabadult Mir karjai közül és kirohant az ajtón mire én Mir-rel  utána mentünk. 

Mikor kifutottunk az ajtón láttuk ahogy Emily Joon után rohan aki a kocsija felé tart határozott léptekkel. 

- Emily! – szólítottam majd sietni kezdtem, hogy utolérjem. 

Láttam, ahogy Emily megragadja Joon pólóját, mire Joon dühösen megfordult. Lassan kezdtem megállni és már nem futottam csak lépkedtem. Emily Megragadta Joon pólóját majd lábujjhegyre állt. Lassan megálltam és csak figyeltem. Megfogta Joon karját majd a derekára helyezte és megcsókolta.

Alig, hogy láttam a filmbe illő csókjelenetet Mir maga elé fordított és gyorsan magához ölelt. Azonnal sietve másztam ki a karjai közül és egyből Joon felé fordultam aki lassan kinyitotta a szemét miközben Emily ajkai elváltak az övétől. Karjait óvatosan levette róla majd kifejezéstelenül nézett rá. Valamit mondott neki de nem hallottam belőle semmit.

Lassan elfordítottam a fejem, hogy ne is lássak többet, az is sok volt. Próbáltam én is kifejezéstelen arcot vágni de nehéz volt miközben a szívem darabokra tört. Tekintetem véletlen Mir-re tévedt miközben kerültem Joon és Emily látványát. 

Mereven nézte őket de láttam a szemében a könnyeket. Ugyanazt érezte mint én. Mozdulatlanul állt miközben a szél a hajával játszott. 

- Már megint… - motyogta halkan. 

Aggódva rá néztem majd megfogtam a kezét.

- Gyere. – mondtam halkan majd bementem vele a házba.

Becsuktam magunk után az ajtót majd elindultam a konyhába. Felültem az egyik pultra és a fejemet fogtam.

- Te nem érzed? – ült fel mellém Mir a pultra.

- Mit? – néztem rá

- Azt amit én. 

- Nekem nem szabad. – fordultam el majd az ablakon bámultam kifelé.

- Seungho miatt?

- Nem. – válaszoltam. – Hagyjuk is. – fordultam felé mosolyogva. – Ennek ezek szerint így kellett történni és én elfogadom. Nincs miért csalódottnak lennem, és neked sincs. – bíztattam magam és őt is. – Felejtsük el amit láttunk.

- Nem ismered még a szerelmet. – emelte fel a fejét Mir és nézett a plafonra.

- És az a bolondos kisfiú aki itt ül mellettem igen?

- Persze,  hogy nem. – nézett rám majd elmosolyodott. 

Stay here Tonight 13.rész - Hazugságok

13.rész

Hazugságok

♦Nicole♦

Szinte azonnal, hogy megpillantottam azt az alakot tudtam, hogy ezt a „fogócskát” elvesztettem. Rémülten dőltem a falnak és csuktam be a szemem miközben Joon nevét kiáltottam amin még magam is meglepődtem. Nem sokkal később, hogy becsuktam a szemem ütések hangját hallottam. Mikor kinyitottam a szemem Joon-t láttam aki büszkén állt előttem, az alak meg tőle kicsit távolabb a mellkasát szorongatta.

- Rég láttalak Seungri. – szólalt meg Joon.

Seungri neve ismerős volt valahonnan de magam sem tudtam, hogy honnan. Csak egy mosollyal válaszolt Joon-nak majd hirtelen újra közelíteni kezdett határozottan, és vérszomjasan. Joon felemelte a kezét mire hatalmas lángok kerültek közé és Seungri közé. Elképedve bámultam a hatalmas lángokat amiket Joon csak úgy „odavarázsolt”.

- Megakarsz sülni? – kérdezte Joon.

- Ki mondta, hogy akarok? – bukkant fel Seungri a másik oldalon és tartott egyenesen Joon felé.

- Attól még megfogsz akár akarod akár nem. – emelte fel Joon a másik kezét újabb lángokat előigézve amik visszaszorították Seungri-t. Azonnal reagált és kikerülte a lángokat és felém vette az irányt kárörvendően.

- Főleg ha hozzá érsz! – emelte fel a hangját Joon majd hirtelen minden lángba borult körülöttem. Becsuktam a szemem és összehúztam magam, hogy ne érjek a lángokhoz. Mikor kinyitottam a szemem a lángok még mindig körbevettek de Seungri nem volt sehol. Forgolódni kezdtem a lángok között, hogy hová tűntek de csak vörösen izzó lángokat láttam mindenhol. Aztán megláttam Joon-t ahogy jön felém a lángokon keresztül. Mintha nem is lettek volna ott a lángok, neki nem okoztak fájdalmat. Egyre közelebb és közelebb jött felém majd  mikor elém ért én hátrálni kezdtem míg a hátam a falnak nem ütközött. Joon egy hirtelen mozdulattal a kezét a falnak támasztotta a fejem mellett. Ahogy a keze a falhoz ért a lángok eltűntek én megcsodálkozva néztem körül. Mintha mi sem történt volna. Mikor újra ránéztem az arca csak pár centire volt az enyémtől mire egy kicsit megszeppentem.

- És még mered a nevemet kiáltani? – mosolyodott el.

- V-véletlen volt. – dadogtam. – Többet nem fordul elő! – ijedtem meg.

- Remélem is. – nézett rám szúrós szemekkel. – Tudnod kéne, hogy fölösleges hívnod. Mindig ott leszek ha kell. – lágyult el a tekintete. – Ha akarod. – lépett hátra és vágta zsebre a kezét.

- Ez most mi akar lenni? – lepődtem meg.

- Semmi különös - fordult el, hogy ne tudjak a szemébe nézni.

- Mit értesz azalatt hogy „Mindig ott leszek ha kell”? – játszottam a hülyét.

- Azt amit jelent. – vágta rá.

- De nálad mit jelent?

- Azt amit másnál.

- És másnál mit jelent?

- Azt amit nálam.

- Biztos?

- Nicole ne húzd az agyam! – nézett rám kicsit mérgesen. Megszeppentem majd kiábrándulva néztem rá mire az ő haragja is kezdett eltűnni és lassan átment aggodalomba.

- Ne haragudj ne- kezdett magyarázkodni de elakadt mikor odaléptem hozzá és átöleltem.

- M-most ilyenkor mi van? – tárta szét a karjait értetlenül, mintha zavarban lenne.

Egyre jobban hozzá bújtam és szorosan öleltem magamhoz majd elmosolyodtam.

- Végre elhagytad azt a hülye kutya dumát és megtanultad a nevem.

Kezei megkönnyebbülve estek vissza mellé és sóhajtozni kezdett.

- Hozod itt rám a frászt a hirtelen érzelem kitöréseiddel.

- Huh? – hagytam abba a mosolyogást.

- Tudod, hogy megijedtem attól, hogy csak gondoltál egyet majd megöleltél?! Előbb néztem volna ki belőled h pofán vágsz vagy valami…

- Az csak ne beszéljen aki..! – engedtem el majd a szemébe néztem de mikor végig gondoltam,  hogy mit is akarok mondani nem mertem megtenni. Zavarban voltam.

- Aki? – kérdezett vissza.

- Aki miatt vesztettem! – kiabáltam majd elfordultam, hogy ne lássa, hogy vörös lettem mint egy rák.

Nem mertem megfordulni így csak ott álldogáltam hátat fordítva neki. Aztán éreztem ahogy a hátamhoz simul majd a keze az enyémhez téved és ujjait az enyéim köré fonja. Azt hittem meghalok. Az érzéseim olyanok voltak mint a falevelek amelyeket egy vad vihar söpört ide-oda. Teljesen felkavarta őket én meg összezavarodtam. Éreztem a leheletét a nyakamon amitől a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett verni. Gyengéd csókot nyomott a nyakamra mire behunytam a szemem.

- Együtt vesztettünk – suttogta majd elengedett.

Mikor kinyitottam a szemem láttam ahogy elmegy mellettem. Utána siettem és követni kezdtem egészen hazáig. 

Mikor beléptünk a házba úgy éreztem, hogy Emily mérges rám. Szinte szikrát szórtak a szemei.

- Mi tartott ilyen sokáig? – jegyezte meg Seungho.

- Seungri. – adott egyszerű választ Joon.

- Velünk kellett volna jönnöd. – folytatta Seungho.

- Miért?

- Emily biztonsága fontosabb. – vágta rá G.O.

- Chh… - röhögte el magát Joon. – Szerintetek az az új hobbim hogy kis csitrikre vigyázok? – dobta le magát a kanapéra. – Nem vállalom.

- Mi az, hogy nem vállalod?! Ez parancs volt nem kérés. – emelte fel a hangját Seungho.

- Elegem van. Ti csináljátok csak nekem elég erre a szerencsétlenre vigyázni. – mutatott rám mire kikerekedtek a szemeim. Már nem nyűg hanem szerencsétlen vagyok. A következő a nyomorék buddhista lesz.

- Tényleg, mikor akarsz elmenni? – nézett rám Seungho.

- H-hova?

- Hát haza.

- Azt sem tudom hol van…

- Egy boszi segítségével elhitetjük egy családdal, hogy a gyerekük és ott hagyjuk. – viccelődött Mir.

- Mi? – ijedtem meg.

- Nem rossz! – mosolyodott el Joon.

- Taemin már nem üldöz nincs kitől védenünk. – mondta Seungho.

- Ha Joon-t nem zavarja miért ne maradhatna? Sok vizet nem zavar… - nézett Thunder Seungho-ra.

- Épp ellenkezőleg. – nézett rám Seungho szúrós szemekkel.

- Ne legyél goromba. – szólalt meg Mir is.

- Jó tudjátok mit nem érdekel! – akadt ki Seungho. – De ha valami történik Joon-al azonnal megy!

- Te meg mitől félted? – röhögött Mir. – Talán attól, hogy megerőszakolja?

- Legyen az bármi velem gyűlik meg a baja.

- Alábecsülsz engem. – állt fel Joon. – Tudom mire gondolsz. – nézett rám egy pillanatra Joon majd újra Seungho-ra önelégülten. – Ő ha meggebed se lesz képes arra amire te gondolsz. Nézz rá. – mutatott rám. – Fáj, hogy ennyire gyengének hiszel. Én ennél válogatósabb vagyok.

- Remélem is. – válaszolt Seungho majd Joon kiment a nappaliból.

Hazugság hazugság hátán. Hamis érzelmek vettek körül és hamis szavak. Ebben biztos voltam. Csak azt nem tudtam melyik az igaz és melyik a hamis. A két tűz közötti tengődés pedig egyre több fájdalommal járt. 

Stay here Tonight 12.rész - Az első próbálkozás

12.rész

Az első próbálkozás 

♦Tiffany♦

Még csak fél napja vagyok az MBLAQ-esekkel összezárva, de kezdem úgy érezni magam, mintha diliházba zártak volna. Nem is, az megváltás lett volna ehhez képest. Mir a legrosszabb, olyan, mint egy Duracel nyuszi, egész nap megállás nélkül pörög és nem enyhén nyomult. Idegesítő volt, de egy kicsit élveztem is, hogy minden körülöttem forog, bár látszólag ennek nem mindenki örült. Ott van az a lány, Nicole, hál istennek nem sejt semmit. Olyan kis naív, szinte észre se veszi, mi történik körülötte, csak magával van elfoglalva. Szólnom kéne a többieknek, hogy mikor jöhet a következő „támadás”, de ez így nem lesz egyszerű, ha minden egyes mozdulatomat figyelik. Falálltam, majd a telefonommal a kezemben elindultam a mosdó felé.

- Hová mész? – kérdezte egyből Mir.

- WC-re, vagy már oda sem mehetek? Szeretnél esetleg velem jönni?

- N-nem, menj csak. – dadogott, láttam rajta, ahogy elpirult, olyan kis aranyos volt. Vártam pár percet, mielőtt tárcsáztam volna. Nem lett volna jó, ha Mir meghallja és ilyen közel a célhoz elbukunk. Miután megbizonyosodtam róla, hogy Mir már elment, egyből hívtam GD-t. Nem kellett sokat várnom, hogy felvegye.

- Végre, azt hittem már sosem hívsz. – mondta ingerülten.

- Nyugi, eddig nem tudtalak. – csitítottam.

- Bocsi, csak elég ideges vagyok, de mondd megtudtál valamit? – érdeklődött.

- Nem sokat tudnak az átok megtöréséről, sőt szinte semmit, de kiterveltem valamit. 2 nap múlva gyertek ide az MBLAQ főhadiszállásához, megpróbálom valahogy elcsalni és onnantól tiétek a pálya. – ecseteltem a tervem részleteit.

- Rendben, ott leszünk. –válaszolta.

- Most viszont mennem kell, szeretlek.

- Én is téged, vigyázz magadra. – mondta, majd kinyomta a telefont. Amikor kimentem Mir egyből felpattant és odajött.

- Már azt hittem megfulladtál. – hadonászott előttem.

- Nem, nem fulladtam meg. – fogtam le a kezeit. Rettenetesen kezdett elegem lenni az apáskodásából, holott pont ő az, aki folyton gyerekként viselkedik. Teljesen olyan mintha ez az énje és az, aki a színpadon áll két külön személy lenne.

- Na mit gondolsz? – vigyorgott.

- Miről, mit gondolok? – értetlenkedtem.

- Hát arról, amit az előbb mondtam! – csattant fel.

- Bocsi nem figyeltem. – nevettem kínomban.

- Ahj, azt kérdeztem, hogy mit szólnál, ahhoz, ha elmennénk, fagyizni, vagy moziba?

- Ne haragudj, de ma nincs kedvem. – biggyesztettem le a szám, tudtam, hogy ez be fog válni.

- Hát jó. – hajtotta le a fejét szomorúan, majd besétált a nappaliba, ahol a többiek épp TV-ztek. Unalmas volt, de látszólag ők nagyon jól szórakoztak, inkább megkértem Mirt, hogy menjünk haza. Egyből belement, majd miután elköszöntünk a többiektől bepattantunk a kocsiba és mentünk is. Egész úton nem szóltunk egymáshoz, amit nem is bántam, nem bírtam volna elviselni a hülyeségeit, így is túl sok volt, hogy egész nap azokat a baromságokat kellett hallgatnom, amikkel előrukkolt. A következő nap hamar eltelt, az után pedig végre eljött az idő. Már kezdtem egyre izgatottabb lenni, hogy minden sikerüljön, csak egy bibi volt. Fogalmam sem volt hogyan csaljam ki Nicole-t az utcára, látszólag, mintha került volna, de nem tudom miért. Nem tettem semmit, ami miatt oka lett volna rá. Feldúltnak és csalódottnak tűnt, csak nem féltékeny lenne? Máris nem tetszik neki, hogyha nem vele foglalkozik mindenki. Elkényeztetett liba. Durcásan motyogott valamit, aztán elviharzott. Alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam, annyira szánalmas ez az önsajnálat. Úgy látom senkinek nem tűnt fel, hogy elment, vagy csak nem akarnak róla tudomást venni.

- Hé, Mir! Ő mindig ilyen hisztizsák? – kérdeztem.

- Kicsoda? – értetlenkedett.

- Hát Nicole! – vágtam rá.

- Ja nem, de most, hogy így mondod tényleg elég furcsán viselkedik mostanában. – gondolkodott el.

- Értem. – zártam le a beszélgetést. Nem sokkal később Nicole is vissza jött Lee Joon-al az oldalán. Biztos voltam benne, hogy azok ketten titkolnak valamit, több lenne köztük egyszerű barátságnál? Vagy talán még maguknak sem merik bevallani? Mindenképp kiderítem, és ez egy tökéletes indok arra, hogy félre hívjam Nicole-t. Tényleg spontán születnek a legjobb ötletek.

- Mi történt? – mentem oda hozzá.

- M-mire gondolsz? – dadogott.

- Van valami köztetek? – láttam rajta, hogy váratlanul érte a kérdés.

- Ja.. pár száz év korkülönbség… - vágta rá.

- Mi?

- Semmi. – vigyorgott. – Nincs semmi. Ezt honnan veszed? – vakargatta a tarkóját.

- Aha. – hajtottam le a fejem.

- Kijössz velem egy kicsit? – mutatottam az ajtóra.

- A-aha. – Meglepődött, de aztán követett.

- Hé! – szólt utánunk Seungho.

- Csak pár perc. – intettem neki, majd távoztunk.

- Gyere velem. – mondtam majd elindulta az utcán.

Mikor már egy utcával arrébb jártunk megálltam és visszafordultam mosolyogva, hogy a szemébe nézhessek.

- Most elmondhatod. – böktem ki.

- Mit? – kerekedtek ki a szemei.

- Hogy mi van köztetek. – forgattam a szemeimet, ennyire sötét nem lehet.

- Semmi! Már mondtam…

- Nem hiszem el. – mondtam komolyan.

Egy darabig csak néztük egymást mikor, egyszer csak kikerekedtek a szemei, láttam bennük a félelmet. Megfordultam. Mikor megláttam Seungrit velünk szemben ismét elkezdtem játszani a szerepem és Nicole háta mögé bújtam.

- Ő ki? – kérdezte suttogva.

- Nem tudom, de ő is azokkal volt akik…

- Jó-jó értem. – szakított félbe.

- Fuss! – fordult hátra majd meglökött. Csak néztem őket, ijedtséget színlelve.

- Menj! – kiáltott, mire elkezdtem futni. Próbáltam játszani a kétségbeesetett minél hitelesebben de sokszor tört rám a nevethetnék. Sokszor hátranéztem miközben rohantam, hogy megnézzem mi a helyzet a hátam mögött. Egyszer csak felbukkant előttem a többi Big Bang tag mire én megtorpantam és rémülten néztem rájuk. Velem ellenétben ők ijesztően jól játszották a szerepüket amitől már tényleg megijedtem. Megfordultam, hogy elmenekülhessek de ahogy megfordultam GD állt előttem.

- Jó újra látni. – mosolyodott el gonoszan mire én levegő után kezdtem kapkodni a hitelesség érdekében.

- Hol vannak már? – suttogta Daesung mire Taeyang rögtön arcon vágta hogy ne beszéljen.

- Viselkedjetek! – szólt rájuk GD. – Siessünk. – mondta majd megragadta a karom és húzni kezdett maga után én meg próbáltam ellenkezni.

- Emily! – hallottam Mir hangját, majd a következő pillanatban ott állt előttünk.
- Úristen… - motyogtam az orrom alatt  majd lehajtottam a fejem. Már megint ez az idióta… Kezdett már nagyon irritálni a jelenléte. GD észrevétlenül oldalba bökött én meg felkapta a fejem és Mir felé nyúltam.

- Segíts! – játszottam el a hattyú halálát.
Hirtelen GD mellettem a földre rogyott mire rémültem odafordultam.

- G- kezdtem ijedten de gyorsan befogtam a szám. Nem bukhattam le. Seungho elégedetten állt mögöttem amiből arra következtettem hogy ő küldte földre. Felkapott az ölébe majd futni kezdett.

- Kapjátok el! – utasította GD a többieket de Mir, G.O és Thunder feltartóztatták őket, hogy elmenekülhessünk.

- Jól vagy? – kérdezte Seungho majd óvatosan letett a földre mikor már messze jártunk.

- A-azt hiszem. – dadogtam és tetettem a rémült kislányt.

- Joon hol van? – néztem fel Seungho-ra miközben ő figyelőzően forgolódott.

- Elment megkeresni Nicole-t.

- A fenébe. – csaptam a kezemmel a földre. Biztos voltam benne,  hogy akkor Seungri kudarcot vallott.

- Mi? – kérdezett vissza Seungho.

- Fáj a karom. –kezdtem el álkönnyeket potyogtatni nyafogva.

Már nem kellett volna sok ahhoz, hogy megszerezzük azt a libát. Legközelebb sikerülnie kell.