Stay here Tonight 11.rész - Kiáltás

11.rész

Kiáltás

♦Nicole♦

Eltelt 3 nap én megy egyre jobban úgy éreztem, hogy a világ amibe élek Emily-re összpontosul. Mindenki rá figyelt és mindig volt vele valaki. Megértettem hiszen vigyázniuk kellett rá, mert ő különleges velem ellentétbe.

- Megőrülök… - motyogtam miközben az MBLAQ főhadiszállásán a konyhába az egyik pulton üldögéltem duzzogva.

 - Kaphatok egy kis vizet? – hallottam Emily hangját.

 - Hozom! – ugrott egyből Mir. Mint  mindig. Berohant a konyhába majd szaladt is ki egy pohár vízzel. Rám se nézett mintha ott se lettem volna.

Megelégeltem a dolgot majd leszálltam a pultról és bementem a nappaliba és leültem a földre majd a hátamat a falnak döntöttem és csöndbe figyeltem.

- Menjünk el valahova! – csillogtak Mir szemei miközben Emily-t kérlelte akinek az arcára volt írva, hogy nem érdeklődik Mir iránt.

- Nem mentek sehová. – vágta rá Seungho.

- De…de…- dadogott Mir kiábrándulva.

- Viselkedj. – szólalt meg G.O is.

- Miért ne mehetnének? – kérdeztem.

- Sose fog felnőni agyilag… - morogta Seungho.

- Ne várj a csodára… - rázta a fejét G.O.

- Meg se szólaltam… - motyogtam sértődötten.

Pár percig még ott vártam majd felálltam és kisétáltam az ajtón. Azt se vették észre, hogy elmentem. Visszanéztem a házra majd elindultam a semmibe, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem.

- Vajon ha nem mennék vissza azt se  vennék észre? – gondolkodtam el majd vállat vontam és mentem tovább. 

Fejemet lehajtva sétálgattam mikor véletlenül nekimentem valakinek. Meglepődöttségembe bocsánatot kérni is elfelejtettem.

- Szedd már össze magad! – paskoltam meg az arcom.

- Hé! – kapta el valaki a karom. – Nem mondtam, hogy nem mehetsz egyedül sehova?! – förmedt rám Joon.

- Vannak még csodák… - pislogtam lepetten.

- Mi? – lepődött meg.

- Semmi. – intettem le. – Megyek is vissza főnök. – gúnyolódtam majd elmentem mellette.

- Mi bajod van? – kiabált utánam.

- Talán érdekel? – kérdeztem miközben mentem tovább.

- Még szép. – ragadta meg a karom majd maga elé fordított.

- Nem unod, hogy folyton rángatsz mint egy rongybabát?! – rántottam ki a karom a kezéből mérgesen.

- Most miért vagy rám mérges?

- Nem vagyok az! – kiabáltam.

Joon csak csodálkozva mégis kicsit mérgesen nézett rám majd idegesen a hajába túrt.

- Emily-vel mi van? – kérdeztem.

- Mi? – értetlenkedett.

- Neked is rá kéne figyelned. Mint mindenki másnak. – mondta miközben szúrós szemekkel az útra meredtem.

- Ne… - lepődött meg mire ránéztem. – Csak nem féltékeny vagy? – mosolyodott el.

- Nem vagyok féltékeny! – csattantam fel de épphogy befejeztem odalépett hozzám és magához ölelt.

- Olyan buta egy kiskutya vagy… - motyogta miközben azt hittem összetörök erős karjai között.

- Miért? Te se figyeltél rám. – dünnyögtem miközben alig kaptam levegőt annyira szorosan ölelt magához.

- Ha rád figyeltem volna, kicsit feltűnő lett volna a többieknek nem?

- De-

- Ha tehetném csak téged figyelnélek. – szakított félbe.

Az idő mintha megállt volna csak ott pislogtam értetlenül a karjai között miközben az érzéseim teljesen összekavarodtak. A szívem gyorsan kezdett verni és szinte levegőt is elfelejtettem venni.

Lassan elengedett majd rám mosolyogott én még mindig értetlenül meredtem a semmibe.

- Gyere. – fogta meg a kezem majd húzni kezdett maga után. 

Mikor már közeljártunk a főhadiszálláshoz lassan elengedte a kezem és komoly arckifejezést öltött magára.

Mikor beléptünk a házba minden szem egy pillanatra ránk szegeződött de Joon nagyon természetesen kezelte a szituációt míg én csak tehetetlenül próbáltam játszani a nemtörődömöt.

- Mi történt? – jött oda hozzám Emily.

- M-mire gondolsz? – dadogtam.

- Van valami köztetek? – kerekedtek ki a szemei.

- Ja.. pár száz év korkülönbség… - motyogtam.

- Mi?

- Semmi. – vigyorogtam. – Nincs semmi. Ezt honnan veszed? – vakargattam a tarkómat.

- Aha. – hajtotta le a fejét. Úgy nézett ki mint aki nagyon gondolkodik valamin.

- Kijössz velem egy kicsit? – mutatott az ajtóra.

- A-aha. – lepődtem meg majd elindultam az ajtó felé Emily után.

- Hé! – szólt utánunk Seungho.

- Csak pár perc. – intett Emily majd kiment az ajtón én meg követtem.

- Gyere velem. – mondta majd elindult az utcán. Csak néztem ahogy egyre távolabb kerülünk a háztól közben pedig egyre furcsábbnak találtam Emily viselkedését.

Mikor már egy utcával arrébb jártunk megállt és visszafordult mosolyogva h rám nézhessen.

- Most elmondhatod.

- Mit? – kerekedtek ki a szemeim.

- Hogy mi van köztetek.

- Semmi! Már mondtam…

- Nem hiszem el. – komolyodott el az arca.

Egy darabig csak néztük egymást mikor valaki a semmiből megjelent Emily mögött amitől a frász jött rám. Emily ezt látta rajtam és megfordult. Mikor szembe nézett azzal az alakkal hátrébb lépett majd mögém állt.

Remegve bújt mögém én meg azt sem tudtam mi történik. Az alak nyakát stíröltem, hiszen gondoltam, hogy nem emberrel van dolgunk. Szerettem volna tudni, hogy kihez tartozik.

- Ő ki? – suttogtam Emily-nek.

- Nem tudom de ő is azokkal volt akik…

- Jó-jó értem. – szakítottam félbe.

Az alak csak gonosz vigyorral és fenyegető tekintettel meredt ránk amitől a víz is kivert.

- N-nem lehetne megbeszélni a dolgokat? – vigyorogtam kínosan.

- Eltaláltad. – mondta amitől egy pillanat alatt lefagyott a mosoly az arcomról.

- Fuss! – fordultam hátra majd ellöktem Emily-t. Mikor visszanéztem az alak már ott állt mögöttem. Ijedtembe felsikítottam majd menekülni akartam de elkapta a karom. Emily rémülten nézett ránk.

- Menj! – szóltam oda neki mire futni kezdett.

- Játszunk egy kicsit. – suttogta miközben erősen lefogott.

- És mi van ha nem akarok játszani?

- Ilyen opció nincs. – mosolygott.

Maga elé fordított majd a kezemet lassan a szájához emelte, hogy igyon belőlem de meglendítettem a másik kezem és arcon vágtam amit szinte meg se érzett de a keze megállt majd elengedett és lassan az arcához nyúlt.

- Ezt te se gondoltad komolyan. – mondta elképedve.

Megfordultam majd futni kezdtem. Nem néztem merre megyek csak futottam amennyire csak tudok. Megkerültem az egyik házat majd a falnak dőltem és imádkoztam h ne találjon rám. Hol jobbra, hol ballra néztem, hogy hol fog felbukkanni ha rájön, hogy itt vagyok. Már kezdtem azt hinni, hogy megmenekültem mikor megkönnyebbülve magam elé néztem és láttam tőlem nem messze azt az alakot ahogy engem néz vigyorogva.  Ahogy találkozott a tekintetünk éreztem, hogy most nem tudok elmenekülni. Láttam ahogy gyorsan akár a villám közelít felém.

- Joon! – tört ki belőlem szinte ösztönösen miközben a falhoz simultam és becsuktam a szemem, és vártam azt aminek jönnie kell.

Stay here Tonight 10.rész - "Majd egyszer..."

10.rész

"Majd egyszer..."

♦Nicole♦

Bezárkóztam a fürdőszobába és nem voltam hajlandó onnan kijönni. Az ajtónak dőltem és idegesen levegő után kapkodtam miközben a szívem egyre hevesebben vert. Hirtelen változtak a játékszabályok anélkül, hogy szólt volna nekem róla. Tudtam, hogy mit érzek, tisztában voltam vele, hogy nincs sok esélyem most már küzdeni ellene, de megpróbáltam.

Kora reggel lépteket hallottam. Összekucorodtam és csöndbe hallgatóztam és reméltem, hogy nem nyit be. Aztán hallottam, ahogy a bejárati ajtó bevágódik. Megkönnyebbülve folytam szét a padlón majd lassan felálltam és kimentem a fürdőből.

Megint egyedül maradtam.

Elszunnyadtam a kanapén majd arra ébredtem, hogy valaki finoman rázogat.

- Hé! – mondta egy ismerős hang mire kinyitottam a szemem.

Felugrottam a kanapéról és a szoba másik felébe futottam takaróval együtt, amit magamra terítettem és úgy néztem vissza Joon-ra.

- Most mi van? – tárta szét a karjait értetlenül.

- Ne érj hozzám. Légyszi. – mondtam alig hallhatóan.

Lassan elindult felém majd kinyújtotta felém a kezét mire becsuktam a szemem. Féltem az érintésétől, de végül nem ért hozzám.

- Most akkor életed végéig félni fogsz tőlem?

- Mondj egy okot, amiért nem kéne.

A tarkóját kezdte vakargatni és szégyenlősen kerülte a tekintetem, amitől olyannak tűnt, mint egy kisfiú. Egy aranyos kisfiú, és nem egy vámpír.

- Vannak érzéseim. – nézett rám csillogó szemekkel.

- És még hazudsz is. – indultam el mire megfogta a kezem.

Annak ellenére, hogy pár perccel előtte azt kértem, hogy ne érjen hozzám, egy pillanatig se ellenkeztem az ellen, hogy a kezemet fogja.

- Gyere velem. – mondta majd húzni kezdett maga után én pedig szótlanul követtem.

Hirtelen az megállt az ajtóban, majd levette rólam a pokrócot és a földre dobta.

- Erre nem lesz szükséged. – mosolygott majd kimentünk a házból.

Autóba ültünk és elindult velem a számomra ismeretlen utakon.

Mikor megállt egy nagy ház előtt csodálkozva méregettem a házat.

- Nem ismerős? – kérdezte.

- Egy kicsit .. miért? – fordultam felé.

- Itt ébredtél fel. Nem rémlik?

Gondolkodni kezdtem mire megforgatta a szemeit.

- Miután megmentettelek, hülye kutya! – pöckölte meg a fejem.

- Jó-jó emlékszem. – vakargattam a fejem ahol megütött.

Kiszállt a kocsiból én meg követtem a példáját.

Miután beléptünk a házba már minden eszembe jutott az ébredésemmel kapcsolatban. Főleg az, hogy Joon mennyire nem akarta, hogy a közelébe legyek.

- Hol lehetnek ezek az idióták… - járkált fel s alá a házban Joon.

- Kik?

- Nem emlékszel rájuk? – fordult felém.

- Hm… van Mir aki egyszer átjött. Rá emlékszem. Volt egy szöszi…

- Ő Thunder. – mondta Joon.

- És a-

Kezdtem érdeklődően mikor kinyílt a bejárati ajtó és mind a ketten reflexszerűen arra fordultunk.

- Bemutatom neked az MBLAQ maradék tagját. – mondta Joon miközben a többek bejöttek. – Mi mind vámpírok vagyunk. – nézett rám szelíd mégis komoly arckifejezéssel. Mindenki szúrós szemekkel és lepetten nézett Joon-ra majd rám.

- Mit művelsz? – kérdezte Seungho fenyegetően.

- Ez az igazság. – mondta Joon nyugodtan. – Csak szerettem volna, ha tud róla.

Arcom elkomolyodott mikor megláttam Mir háta mögül egy szőke göndör hajú lányt kikukucskálni félénken.

- Ő ki? – mutattam a lányra.

- Mir bébi csőszöset játszik. – intette le Thunder.

- Miért hoztátok ide? – kérdezte Joon.

- A Defenderek rá vadásznak. Állítólag ő képes megtörni az átkot. Nem hagyhatjuk, hogy megszerezzék, mert akkor ők megszabadulnak mi meg itt maradunk az átokkal. – magyarázott Mir.

- 2 nyűg… - vakargatta a tarkóját Joon majd rám nézett.

- Már megint ez a nyűg szó… - mondtam alig hallhatóan majd lehajtottam a fejem.

- Ne duzzogj kiskutya. – kócolta össze a hajam mire dühösen ránéztem, de ő csak elmosolyodott.

Tekintetem véletlen a szőke lányara tévedt, aki furcsán nézett rám. Mint aki épp le akarna engem vadászni. Furcsa érzést keltett bennem. Féltem egy kicsit tőle, Furcsának tartottam és láttam rajta, hogy elég ravasz is.

- Biztos vagy benne Seungho, hogy hagyod Mir-t bébit csőszködni, amikor még neki is arra van szüksége? – komolyodott el Joon.

- Azt csináltok, amit akartok. – ment át a nappalin Seungho a kezeivel hadonászva, mint egy őrült. Látszott rajta hogy annak sem örül, hogy én és a másik lány is itt van, de úgysem tud ellen tenni.

Miközben figyeltem a nap folyamán a fiúkat mindenkinek a nevét megjegyeztem és valamennyire meg is ismertem.

Mindenki tette a dolgát, amikor hirtelen a szőke lány leült mellém és mosolyogva rám nézett. Nagyon aranyos lány volt, de akkor is félelmetesnek találtam.

- Szia! – vigyorgott.

- Sz-szia… - dadogtam.

- Én Emily vagyok. – döntötte kicsit oldalra a fejét. – És te?

- Nicole… - válaszoltam vonakodva.

- Most mindenkit arra akarsz utasítani, hogy védjék?! – hallottam Joon hangját a nappali másik feléből. Mikor odanéztem láttam, ahogy Joon mérgesen kérdőre vonja Seungho-t, Seungho meg csak ölbe tett kézzel gondolkodott.

- Tudod jól, hogy Mir képtelen megvédeni. – válaszolt megfontoltan. – Már pedig meg kell védenünk, ha tényleg ő az, aki képes megtörni az átkot.

- Csak pár Lirit-re van akkor szükség nem az egészre! – mérgelődött Joon.

- Joon, ez most fontos! Nem bízhatunk semmit a véletlenre…

- Milyen átokról van szó? – néztem Emily-re.

- N-nem tudom pontosan. – kezdett el dadogni idegesen. – Valami olyasmit mondtak nekem, hogy én képes vagyok megtörni valami átkot és el akartak engem kapni, de szerencsére a többiek megmentettek. – mosolyodott el a végére.

- Értem… - gondolkodtam el.

- Te miért vagy itt? Téged is bántani akarnak? – kérdezte kedvesen.

- N-nem. Ez bonyolult.

- Akkor te nem azért vagy itt, hogy megvédjenek? – lepődött meg.

- Nem hiszem, hogy van bármi is, amitől meg kéne védeniük…. – mosolyogtam kínosan és vakargattam a tarkóm. – Leszámítva egy-két személyt, de az is csak a véletlen műve volt…Senki sem akar az életemre törni. Csak egy egyszerű lány vagyok.

- Neked nem beszéltek semmilyen átokról? – kérdezte komolyan.

- Nem… semmi ilyesmiről. – néztem a szemébe.

- Érdekes… - gondolkodott el.

- Miért?

- Ja, semmi. – mosolyodott el újra majd gyorsan elterelte a témát.

- Kinél akarsz maradni? – jött oda hozzánk Joon zsebre vágott kézzel és szúrós szemekkel méregette Emily. Mint ahogy engem is, amikor abba helyzetbe voltam, mint ő…

Végig futottam az agyamon, hogy vele is azt fogja csinálni, mint velem?

- Mir. – válaszolt egy kis gondolkodás után Emily.

- Gondolhattam volna. – forgatta meg a szemeit Joon.

- Mikor megyünk haza? – kérdeztem Joon-t.

- Te! – bökött felém a fejével. – Gyere csak velem. – ragadta meg a karom majd erősen húzni kezdett maga után. Alig tudtam vele lépést tartani. Berángatott a konyhába majd szembe magával szembe fordított.

- Egy szót se a többieknek arról, ami történt! – nézett mélyen a szemembe.

- M-miért mi történt? – lepődtem meg.

- Te tényleg ilyen hülye vagy? – sóhajtott majd csalódottan hajtotta le a fejét. – Amúgy meg maradj távol a lánytól. Kicsit gyanús nekem.

- Miért?

- Nem tudom. Csak legyél vele óvatos rendben? – mondta majd újra zsebre vágta a kezét és elindult a nappali felé.

- A többiek beszélni akarnak veled. – nézett vissza rám. – Egy szót se arról, hogy „vesztettünk”! – mosolyodott el majd visszafordult a nappali felé és ment tovább.

Vörös lettem, mint egy rák majd mikor pislogtam párat,  hogy észhez térjek utána siettem. Követtem őt az egyik szobába ahol a többiek már vártak.

- Mennyit mondtál el neki? – tért a lényegre Seungho.

- Csak a szokásosat… - vont vállat Joon.

- És miért? – kérdezte G.O.

- Kicsúszott a számon.

- Nem ilyen felelőtlennek ismertelek meg… - gyanakodott G.O.

- Mindenki hibázik.

- Nem fogok mindent elmagyarázni, és csak egyszer mondom el, úgyhogy figyelj. – jött oda hozzám Seungho. – Mi vagyunk a Lirit-ek vezetői. Tőlünk nem kell félned. A Defenderek-től annál inkább. Taemin volt aki megtámadt, nem?

- Igen ő volt. – vágta rá Joon mire vettem rá egy gyors pillantást majd újra Seungho-ra néztem megszeppenve.

- Ő is Defender volt. Kerüld el őket ha tudod!

- És azt honnan szüljem meg, hogy melyikük Defender és melyikük Lirit? – húztam az orrom és értetlenül néztem vissza rá.

 - Mivel már harapott meg vámpír látnod kell a jelek a nyakunkon. – húzta lejjebb a pólója nyakát, amin egy kör volt benne egy szívvel és háromszöggel, ami élénkvörösen izzott. – Ha ilyet látsz valakin az nem ellenség számodra. De ha egy kört látsz benne egy hét ágú csillaggal, akkor bajban vagy. Sikerült felfognod? – fordult el tőlem.

- Azt hiszem… - legszívesebben pofán vágtam volna magam, amiért ennyire figyelmetlen vagyok. A sebet se vettem észre a nyakamon se a jeleket a nyakukon, amit kiszúrhattam volna Joon-on…Figyelmetlen voltam.

- Azt meg mondanunk sem kell, hogy tartod a szád. – mondta G.O.

- O-oké… - ijedtem meg.

- Nem kell így beparázni nem lesz semmi baj. – tette Joon a kezét a vállamra. – akkor ha ennyi volt én haza vinném ezt a kiskutyát. – terelt finom az ajtó felé.

- Nicole…- motyogtam halkan megint kijavítva Joon-t.

- Joon! – szólt utána Seungho mire Joon levette a kezét a vállamról és visszafordult én meg már nyitottam ki az ajtót.

- Remélem nem történt semmi, amiről nem tudok. – mondta Seungho sejtelmesen.

- Ismerned kéne. – válaszolt komolyan Joon majd kijött velem a szobából.

- Miért ke-

Kezdtem de Joon gyorsan befogta a számat majd a szája elé emelte a mutató ujját.

Lassan elvette a kezét a számtól majd elindult a nappali felé.

- Menjünk haza. – szólt utánam.

- Haza megyek egyedül, ha gondolod. – futottam utána majd mikor utolértem hirtelen megfordult majd megállt én meg neki mentem.

- Szó sem lehet róla. – vágta rá.

- Jó-jó… - vakargattam a homlokom, amivel az ütközést tompítottam.

Megfogta a kezem majd maga után húzva kisietettem velem a házból, miközben Emily lepetten nézett minket.

- Szokj hozzá a gondolathoz, hogy nem foglak hagyni egyedül járkálni. – mondta miközben beült a kocsiba.

- Gyereknek nézel? – vontam kérdőre.

- Majd egyszer elmondom, hogy minek tekintelek. – nézett rám mosolyogva majd elindult az autóval.

Az ablakon bámultam ki miközben az utolsó mondata csengett a fülemben: „Majd egyszer elmondom, hogy minek tekintelek.”

Kiskutyának, igaz? Válaszoltam rá magamban.

Stay here Tonight 9.rész - Színjáték

9.rész

 Színjáték

♦Tiffany♦

Másnap első dolgunk volt, hogy megosszuk a többiekkel a tegnap szerzett infókat. Mindenki csak úgy állt előttünk, mint akik most látnak először fehér embert.

- Hahó, sikerült feldolgozni az előbb hallottakat? – csettintgettem előttük.

- Mi az, hogy náluk van a lány? – értetlenkedett Daesung.

- Ó, látom még forog a loading karika. – forgattam a szemeimet.

- És most akkor hogyan tovább? – kérdezte Taeyang.

- Mi lenne, ha elhitetnék velük, hogy nálunk van az a valaki, aki képes elpusztítani az átkot?- vetette fel Seungri.

- És majd lesznek olyan hülyék, hogy beveszik nem? – szólt vissza cinikusan Taeyang.

- Várjatok, ez nem is olyan hülye ötlet! – mondta GD.

- Jó, de ki legyen az? Lánynak kéne lennie, hogy hitelesebb legyen nem? – kérdezte TOP.

- Vállalom. –jelentkeztem.

- Ki legyen az? – gondolkodott hangosan Daesung.

- Mondom vállalom! – mondtam kicsit, hangosabban, de mintha öt süketnek beszélnék.

- Te? Esélytelen. – nevetett fel a maknae.

- Mért is? Szeretnéd inkább te magadra vállalni a lány szerepet? – mosolyogtam rá.

- Nem hagynátok abba? Éppen próbálunk valami értelmeset kitalálni. – szólt ránk GD.

- Ha azt mondanánk, hogy Tiffany az, szerintem nem vennék be, nem olyan hülyék, meg ismerik. – gondolkodott TOP.

- És, ha emberré változtatnánk? – kérdezte csillogó szemekkel Seungri.

- Mért, már ilyen rejtett képességeid vannak? – kíváncsiskodtam.

- Nekem, nem, de hallottam egy boszorkányról, akinek igen. – vigyorgott mint a vadalma.

- Maknae, most tényleg nagy segítség voltál!- dicsérte meg GD. Miután Seungri elmondta, hogy pontosan hol is van ez a boszorkány, GD-vel kettesben elindultunk. A többieknek be kellett mennie még a YG-be, valójában neki is kellett volna, de rosszullétre hivatkozva lemondta. Nem bolt hosszú az út, hamar odaértünk. A boszi elég szimpatikusnak tűnt és segítőkész volt. Amint vázoltuk neki a helyzetet felajánlotta, hogy segít nekünk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak kicsit féltem, valójában majd meg haltam az idegességtől, hogy újra ember leszek. Ugyanis nincs teljesen egy éve, hogy GD vámpírrá változtatott. Sosem fordult meg a fejemben, hogy esetleg újra a régi lehetek. Miután a boszi kotyvasztott valamit, aminek nem volt túl bíztató kinézete és elmormolt egy varázsigét, megitatta velem azt a trutyit. Förtelmes íze volt, bele se mertem gondolni, hogy miket rakhatott bele. Pár perccel később szédülni kezdtem, forgott velem a világ, majd egyszer csak elsötétült minden. Mikor felébredtem fekvő helyzetben találtam magam a kanapén. Nem nagyon emlékeztem, hogy mi történt és nem is éreztem semmi változást. Felálltam, majd a tükörhöz mentem, ami nem messze volt tőlem. Nem hittem a szememnek, amikor belenéztem, mintha nem is én lennék. A hosszú egyenes fekete hajam szőkére változott, ami hullámokban omlott a vállamra és ha jól láttam egy pár centivel alacsonyabb is lettem. Így biztos nem ismernek fel, hisz én is alig ismerem fel magam. Miután alaposan szemügyre vettem magam, átbaktattam a másik szobába, ahol GD-ék tartózkodtak. Amint megpillantottak mindkettejüknek tátva maradt a szája. GD-n láttam, hogy próbál valamit kinyögni. Majdnem elnevettem magam, olyan viccesen motyogott artikulálatlanul. Megköszöntük a boszorkány szolgálatait, majd haza indultunk. Már éjfél volt, mire haza értünk, ezért egyből bedőltünk az ágyban mind a ketten. Másnap reggel arra ébredtünk, hogy valaki eszeveszetten be akar jönni és rátapadt a csengőre. Miután magunkra kaptunk valami ruhát, GD nyitotta ki az ajtót, mire a Big Bang maradék négy tagja szinte köszönés nélkül viharzott be.

- Hűha! – nyögte ki Taeyang, mikor meglátott.

- Jól áll a szőke! – bókolt TOP.

- Legalább jobban megy az agyi szintjéhez! – vetette oda Seungri.

- Akkor a te hajad a sötétségedet szimbolizálja? – kacsintottam rá.

- Ugyan, mindketten tudjuk, hogy sokkal intelligensebb vagyok nálad.

- Hát hogyne! – mosolyogtam cinikusan.

- Befejeznétek?! – szólt ránk GD erélyesen, mire abba hagytuk a kis „vitánkat”.

- Na és mi legyen a következő lépés? – érdeklődött Taeyang.

- Eltereljük a figyelmet arról a lányról, hogy megkaparinthassuk magunknak. – húzta ördögi mosolyra a száját GD.

- Jó, de mégis, hogy akarod ezt csinálni? – kérdezte Daesung.

- Hát, mondjuk megmondjuk nekik, hogy Tiffany képes megtörni az átkot. – mondta balta arccal.

- Már kezdtem azt hinni, hogy tényleg van valami ötleted. – forgattam a szemeimet, majd mindenki elkezdett nevetni. Kicsit oldódott a hagulat.

- És, ha eljátszanánk, hogy próbáljuk megölni, ő pedig menekül előlünk? Szerintem egész hihetően elő tudnánk adni. – mosolygott Seungri.

- Nahát maknae ez egész jól hangzik. –veregette meg a vállát Taeyang.

- Mondtam én, hogy okos vagyok, többet kéne hallgatnotok rám! – emelte fel az állát.

- Az kéne még, hogy még többet hallgassunk rád, így is fenn hordod az orrod, csak aztán el ne ess a saját lábadban. – kuncogott TOP.

- Remek, mikor kezdjük? – kérdeztem izgatottan. Tetszett az ötlet és már nagyon vártam.

- Szerintem várjuk, meg míg nem lesznek otthon, sokkal hitelesebb, ha az utcán futunk össze, mintha háztól házig megyünk. – okoskodott Dae.

- Remek, akkor rá is állítom a csapatokat és amint megadják a jelet indulás! Legyetek készen. – adta ki a parancsot GD. Ezután, mindenki ment a dolgára, majd egy pár óra múlva meg is kaptuk azt a bizonyos jelet az indulásra. Lee Joon kivételével az összes MBLAQ tag együtt volt. Amint látótávolságon belülre értünk kezdetét vette a játék. Sikítozva, esetlenül rohantam feléjük, miközben a Big Bang tagjai „üldöztek”. Odarohantam Mir-hez és kétségbe esetten, kezdtem bele a hazugságokba. Úgy sejtettem őt lesz a legkönnyebb meggyőzni, hisz nem az eszéről híres.

- Kérlek, segíts! Meg akarnak ölni, valami átokról beszéltek, nagyon félek. – kérleltem siránkozva.

- Nem lesz semmi baj, megvédünk! – mosolygott bíztatóan. Ezaz! Pont úgy reagált, ahogy vártuk, már csak a többieknek kell belesétálniuk a csapdánkba. Szembe szálltak a Big Bang-el, egyedül Seungho állt mozdulatlanul. Nem vette volna be a színjátékomat? Odajött hozzám, majd így szólt.

- Mit mondtak, pontosan az átokról?

- N-nem hallottam tisztán, valami megtörésről, és vérről beszéltek. – dadogtam.

- Értem. – gondolkodott el.

- Ugye nem hagyod, hogy bántsanak? – vágtam könyörgő arcot, miközben egyenesen a szemébe néztem.

- Nem, dehogy. –erőltetett mosoly ült ki az arcára, majd ment segíteni a társainak. Végig néztem, ahogy küzdenek, majd miután végeztek, odajöttek, hozzám, hogy biztosítsanak róla, hogy most már nincs mitől tartanom. Ezután mindannyian elindultak, haza.

- U-ugye most csak vicceltek, itt akartok, hagyni egyedül? Mi lesz, ha visszajönnek? – kiáltottam utánuk.

- Hát velünk nem jöhetsz! – vágta rá egyből G.O.

- De én félek. – halkultam el a végére, majd úgy tettem, mintha sírnék. Mir a védelmemre kelt.

- Abból csak nem lehet baj, ha velünk jön. –mondta.

- Mi vagyunk mi árvaház? – kérdezte G.O.

- Nem, de a történtek után szerintem nem kéne egyedül hagynunk. – mondta, miközben erősen szuggerálta a Seungho-t.

- Jó, jöjjön, de te fogsz róla gondoskodni! - mondta a leader.

- Köszönöm. – szinte már suttogtam Mir-nek, mire ő eleresztett egy halvány mosolyt, majd elindultunk az MBLAQ közös lakásához. Eddig a terv simán ment, ha a többi is ilyen egyszerű lesz, nem lesz túl sok dolgunk, mindenesetre most arra kell koncentrálnom, nehogy lebukjak.

Stay here Tonight 8.rész - Vesztesek éjszakája

8.rész

Vesztesek éjszakája

♦Nicole♦
Teltek múltak a napok és egyik furcsább volt mint a másik. Nem tudtam, hogy tényleg csak ennyire nehéz eset vagyok és azért nem értem vagy nem is akartam megérteni, azt ami történik körülöttem..

Megigazítottam a párnámat a kanapén majd leültem és rádőlni készültem mikor Joon megragadta a karom és felrántott a kanapéról.

- Aludhatsz a szobámba. – bökött a fejével a szobája felé.

- Nem kell kösz. – mondtam majd visszaültem de újra elkapott és felrántott.

- Vissza nem térő alkalom. Gyorsan mielőtt meggondolom magam. – mondta komolyan.

Vetettem rá pár furcsa pillantást majd elindultam a szobája felé. A hálóing amit a barátja nővére vett (állítólag) egyáltalán nem az én stílusom volt. Ahogy a legtöbb ruha sem amit adott nekem. Sok volt közte a kirívó és egyben kényelmetlen ruha. Szerencsére volt egy pár amit nagyon eltalált és megfelelt az ízlésemnek. De az a rövid hálóing nem tartozott közéjük. Utáltam.

Benyitottam a szobájába majd körbe néztem mintha akkor jártam volna ott először. Óvatosan leültem a puha ágyra majd újra körbe néztem. Az ágy túloldalánál volt egy kis éjjeliszekrény rajta egy üres pohárral. Felé nyúltam, hogy kivigyem de aztán meggondoltam magam. Inkább nem nyúlok a cuccaihoz.
Ledőltem majd betakaróztam és élveztem, hogy végre alhatok egy jót. A kemény kanapénál sokkal kényelmesebb volt a nagy puha ágy. Vigyorogtam magamba mint egy hülyegyerek.
Nem sokkal később valaki benyitott mire kinyitottam a szemem.

- Csak nem megszállt a szentlélek? – mosolyogtam Joon-ra boldogan mikor megállt az ágy mellett és engem nézett.

- Miről beszélsz?

- Hát-

- Menj beljebb. – utasított.

- Mi? – gyorsult fel  hirtelen a szívverésem és kikerekedtek a szemeim.

- Azt mondtam menj beljebb.

Legszívesebben ellenkeztem volna de valamiért nem mertem. Elég fáradtnak és nyúzottnak tűnt. Gyorsan átkúsztam az ágy másik felére mire ő lefeküdt mellém. Már majdnem leestem az ágyról annyira kikúsztam a szélére. Mivel  takaró nem volt elég nagy inkább feküdtem takaró nélkül csak hadd legyek minél messzebb tőle. Nem undorodtam. Féltem.

Az éjszaka egyre hidegebb lett én meg fázni kezdtem. Órák óta nem aludtam csak a plafont bámultam szorongva. Kényelmetlenül éreztem magam. Egyszer csak a takaró rám simult mire rémültem fordultam Joon felé aki mint egy kisgyereket takargatott be mindenhol. Az ablakon beszűrődött a hold és az utca lágy fényei így láthattam az arcát. A szemei szinte ragyogtak a sötét szobába amit csodálkozva figyeltem. Mintha elvarázsolt volna. Hirtelen mintha megváltozott volna bennem minden és az járt a fejemben, hogy lehet mégsem utál annyira?
Mikor észrevette, hogy figyelem abbahagyta a takaró igazgatását és a szemembe nézett.

- Nem akarom, hogy megfázz. – mondta mire elmosolyodtam a meghatottságtól. – Csak meggyűlne veled a bajom. – folytatta majd visszadőlt. A mosoly pillanatok alatt tűnt el az arcomról. Ölbe tettem a kezem és duzzogva néztem ki a fejemből. Hülyének tartottam magam amiért egy percig is megfordult a fejemben, hogy miattam teszi.
Teltek az órák én meg azt hittem megőrülök.

- Én ezt nem bírom tovább. – mondtam halkan majd felültem az ágyon. Joon-ra néztem aki mélyen aludt. Éreztem, ha tovább nézem akaratlanul is elmosolyodok ezért gyorsan elfordultam és felálltam. Óvatlan voltam és ahogy felálltam a kezemmel levertem az éjjeliszekrényről a poharat ami hangos csörömpöléssel a földön darabokra tört.

- A fenébe! – mérgelődtem majd gyorsan leguggoltam és letettem a kezem. Véletlenül beletenyereltem a szilánkokba amitől felszisszentem majd gyorsan a számhoz emeltem a kezem, hogy magamba fojtsam a szavakat. Pár percig a földön guggolva, füleltem és sas szemekkel figyeltem, hogy Joon felébredt-e de meg sem mozdult. Elvettem a kezem a számtól majd valami furcsát éreztem rajta. Megnyaltam a szám és éreztem a vér ízét. A tenyeremre néztem ami alig látható volt  ugyan a sötétbe de észrevettem,  hogy vérzik nem is kicsit. Földre néztem és csak néhány nagyobb szilánk darabot láttam amin megcsillant a Hold fénye. Lassan felálltam majd az ajtó felé indultam.

- Vérzel? – szólalt meg Joon amitől megtorpantam. Végig futott a hátamon a hideg, kivert a víz és a szívem a torkomban dobogott. Rossz előérzetem volt. A hangja mintha agresszív lett volna.

- I-igen. – dadogtam majd lassan rá néztem.

Mikor oda néztem már az ágy szélén ült lehajtott fejjel. Félelmetes volt… de valamilyen mást érzést és keltet bennem a látványa.

- Megőrjítesz.. – motyogta.

- S-sajnálom. – mentegetőztem majd gyorsan lépkedni kezdtem az ajtó felé. Épphogy kinyitottam az ajtót, de ő erősen bevágta, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. A falhoz simultam kiutat keresve.

- Azt hiszed, hogy hagyom, hogy csak úgy kimenj ezek után? – tette a tenyerét a falhoz a fejem mellett.
- M-miért mit tettem? Csak eltört egy pohár… - mondtam halkan.

- Nem érdekel az a hülye pohár… - mondta miközben végig engem figyelt.

Szívem a szokásosnál háromszor gyorsabban vert mégis higgadtnak mutattam magam. Szemei csillogása igéző hatással voltak rám. Az eszemet elvarázsolta, de a szívemet nem, ezért vert olyan gyorsan a rémülettől.

- Nagyon ügyes vagy… - mosolyodott el sunyin egy pillanatra majd újra komoly lett. – Még nem hallottam olyan emberről sem aki képes volt kínozni egy vámpírt. – mondta mint aki csalódott magában.

A szám remegni kezdett és egyre  jobban a falhoz húzódtam. Nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam amit mondott de rázott a hideg a félelemtől. Újra elvesztettem a gondolataim ebbe a nagy világba. Minden amit tudtam szerte foszlott.

- J-Joon? – dadogtam. Meg akartam kérdezni…
A reményem, mely azt súgta, hogy meg van rá az esély,  hogy félre értem a dolgokat végig, igaz haloványan de ott égett bennem.

- Mit gondolsz? – kérdezte kizökkentve engem a gondolataimból.  Közelebb jött hozzám majd éreztem, hogy csapdába estem a fal és Joon teste között. – Ki veszített ma este? – hajolt közel az arcomhoz. – Te vagy én?

A bennem feltörni készülő őrült lángokat egy még nagyobb láng fogta vissza azzal, hogy felemésztette azt.
Miután ajkai az enyémekhez értek egy kis ideig csak lepetten meredtem magam elé, aztán becsuktam a szemem. Keze a falról az arcomhoz vándorolt. A pólójába markoltam, és még közelebb húztam magamhoz. Addig folyton csak ellöktem magamtól. Féltem a közelségétől. Akkor először húztam közel magamhoz. Úgy éreztem, hogy percek kérdése és elégek a lángok közt amik miatta egyre magasabbra és magasabbra törtek. Nem akartam elengedni és azt sem akartam, hogy ő elengedjen engem.
Ha akkor nem csókolt volna meg, biztos elvesztettem volna az eszem. Kiborultam volna és megint elvesztem volna a világba. Azon az estén ott hagytam az emberek világát, mikor Joon megnyitotta az ő világa kapuját, amin én gondolkodás nélkül beléptem. És élveztem.

Sokáig nem értettem miért kérdezte azt, hogy melyikünk vesztett. Gyakorlatilag mind ketten vesztettünk, de az igazság az, hogy az igazi vesztes én voltam.

Stay here Tonight 7.rész - Előre, a múltba

7.rész

Előre, a múltba

♦Tiffany♦

Egész éjszaka nem tudtam aludni. Csak a tegnapi eseményeken kattogott az agyam. Mit titkolnak, ki lehet az a lány? Hajnali 3-kor, mint egy zombi kimásztam az erkélyre és leültem a hintaágyra gondolkodni. Nem sokkal később GD is kijött, de annyira belemerültem a saját gondolataimba, hogy észre se vettem.

- Hahó, figyelsz te rám egyáltalán? – integetett az arcom előtt.

- Öhm, persze. – nyögtem. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.

- Akkor holnap reggel te is el akarsz jönni? – kérdezte.

- Hova? – Fogalmam sem volt miről beszél.

- A jóshoz, tudod megbeszéltük, hogy elmegyünk, hátha tud segíteni.

- Ja, emlékszem. Persze, hogy megyek, kíváncsi vagyok mit fog mondani.   

- Minden rendben? Olyan furcsa vagy. – kérdezte aggódóan.

- Igen, csak nem hagy nyugodni, ami tegnap történt.

- Ne is törődj vele, tuti, hogy csak valami kis hülyeség. – mosolygott.

- Lehet, de mért akarta ennyire titkolni?

- Ki tudja, soha nem értettem a gondolkodásmódjukat. Már régen is ilyen maguknak valók voltak. Igazából sosem jöttünk ki valami jól, a történtek óta pedig csak még jobban elmérgesedett a helyzet. Ez lenne a sorsunk, hogy folyton egymást marjuk? Ki tudja, talán sosem békülünk ki. – gondolkodott el. Mintha szomorúságot láttam volna a szemeiben. – Menjünk inkább aludni. – szólalt meg hirtelen egy erőltetett mosollyal az arcán.

Reggel a Big Bang Dorm előtt találkoztunk a többiekkel. Csak 6-an mentünk. Mikor odaértünk elkapott valami különös érzés, de nem tudnám megmondani mi volt az. Egyben voltam izgatott és féltem is. A hideg is kirázott ettől a helytől. Elmeséltünk a jósnőnek mindet a legelejéről. Azt, hogy hogyan keletkezett az átok, hogy mi lesz, ha nem sikerül megtörnünk és mindent, amit eddig sikerült megtudnunk az átok megtörésével kapcsolatban. 

- Segítek nektek, de nem lesz olcsó. Mégpedig egy vérfarkas szemfogat kérek érte cserébe. Holnap délben gyertek vissza, de ha nem lesz nálatok a fizetség, nem segítek.

- Mit képzel maga, hogy csak úgy elmegyünk, hogy semmit sem tudtunk meg és majd holnap visszajövünk? Honnan tudjuk, hogy bízhatunk magában és miután odaadtuk a vérfarkas szemfogat, segíteni fog nekünk? – kelt ki magából GD.

- Az már nem az én dolgom, hogy bíztok e bennem vagy sem. Amit mondtam megmondtam. Vagy ismét eljöttök holnap, vagy nem segítek. Ez mára ti döntésetek. – válaszolt nyugodt hangon a banya, amivel még jobban felidegesítette GD-t.

- Holnap délben itt leszünk. Ajánlom, hogy ne csalódjunk magában.

Miután eljöttünk elég feszült volt a hangulat. Mindenkit zavart a tudat, hogy egy centivel sem kerültünk közelebb a célunkhoz.

- Szólj a többieknek, hogy kezdjenek el vérfarkasokra vadászni és hozzák el az egyik szemfogát. – utasított GD. Így is tettem. Miután haza értünk, nem sokkal később a Nu’est-es JR jelent meg az ajtónkban, kezében a szemfoggal. Miután átadta azt, rögtön el is ment. Vártam a másnapot, volt egy kis reménysugár, hogy az a kiállhatatlan banya tud nekünk segíteni. Remélem utána soha többet nem látjuk. Reggel a fiúknak volt egy fotózásuk, de 11-kor már végeztek így semmi akadálya nem volt, hogy elinduljunk. Amint megérkeztünk mindenki egyre izgatottabb lett és nem bírtak magukkal.

- Látom tényleg eljöttetek. Elhoztátok, amit kértem? – tért egyből a lényegre.

- Megkapja a fogat, amint szolgál nekünk valami használhatóval. – kiabált oda neki GD.

- Rendben, lássuk csak. – a kezét a kristálygömbre helyezte, majd valamit mormolni kezdett magában. Egy arc tűnt fel benne. Egy lányé. Ismerős volt, de nem tudtam volna megmondani, hogy honnan. Szinte 100%-ig biztos voltam benne, hogy én már láttam valahol.

- Megmutattam, ami tőlem telt, most pedig fizessetek. – akaratoskodott az öregasszony.

- Valamivel azért többet vártam volna egy ilye híres jósnőtől. – cukkolta Seungri.

- Nem tehetek róla, hogy egy ilyen bonyolult dolgot kértetek, hidd el fiam, más sem tudott volna több információval szolgálni nektek. Inkább hálásnak kéne lennetek, hogy hajlandó voltam segíteni, ugyanis senki sem szívesen húzna ujjat a hírhedt Drakula gróffal.

- Drakula már réges régen meghalt. – emelte fel a hangját Taeyang.

- Biztosak vagytok ebben? Nála sosem lehet tudni. – nevetett fel a vén banya.

- Mire céloz ezzel? – kérdezte GD.

- Csak arra, hogy én nem bolygatnám sem Drakulát, sem pedig az átkot, amit ő hagyott hátra.

- Meg fogjuk törni, kerül, amibe kerül! - mondta magabiztosan GD.

- Ti tudjátok, de én szóltam. Emlékezzetek, majd a szavaimra, mikor minden elpusztul. – mosolygott. Egy szó nélkül távoztunk. Legalább valamivel előrébb tartunk az átokkal kapcsolatban, de amit mondott Drakuláról, megrémisztett. Vajon mire célozhatott ezzel? Miközben mentünk a Big Bang Dorm-ba, telepátiával megmutattam az összes csapat vámpírnak, akik a mi oldalunkon állnak, annak a lánynak a képét, akit a jósnő kristálygömbjében láttunk. Mindenkit a keresésére küldtem. Amint hazaértünk észrevettük, hogy Taemin az ajtó előtt vár ránk. Neki is a lányt kéne éppen keresnie, hogy kerül ide?

- GD, é-én, már találkoztam ezzel a lánnyal. – Amint ezt kimondta, mindkettőnk szeme elkerekedett.

- Mégis mikor és hol? – kérdezte egyből GD.

- A koncert estéjén. Ő volt az a lány, akit Lee Joon megmentett.

- Ezt nem hiszem el! – csattant fel GD.

- Tehát náluk van. – kapcsolódtam be én is a beszélgetésbe. Hát innen volt olyan ismerős. Ő veszekedett Joon-al a kocsiban. Előrébb járnának, mint mi és maguknak akarják a lányt? Mióta tudhatják és vajon mennyit?