Stay here Tonight 2.rész - Árulkodó jelek

2.rész

Árulkodó jelek

♦Nicole♦

Beszélgetést hallottam, miközben lassan kezdtem magamhoz térni. Fájt a fejem és úgy éreztem arra sincs erőm, hogy kinyissam a szemem. Végül többszöri nekifutás után kinyitottam a szemem. Először csak homályosan láttam de aztán kitisztult a kép. Egy kanapét láttam magammal szembe amin ült valaki. A kanapé mögött állt valaki a háttámlára könyökölve.  Pislogni kezdtem majd lassan felültem mire az a 2 alak rám nézett.

- Na végre. – mondta valaki. 

Én a szemeimet törölgetve próbáltam felébredni.

- Hol vagyok? – kérdeztem fáradtan majd körbe néztem.

A ház hatalmas volt és szép. Modern cuccok csillogtak mindenhol a tágas nappaliban.

- Az mindegy. – mondta ugyanaz a hang. – Csak gyorsan tűnj el.

- Chh. – mérgelődtem majd a hang felé fordultam. Egy hosszú barna hajú sráccal találtam szembe magam. – Te meg ki vagy? – kérdeztem meg tőle unottan miután végig mértem.

- N-Nem tudod ki vagyok? – mutatott lepetten saját magára.

- Tudnom kéne? – vontam meg a vállam.

Mindenki lepetten nézett a másikra. Mintha a saját nevemet nem tudtam volna.

„Mi is a nevem?”

Futott végig az agyamon.

- Mindegy. – intett a barna hajú fiú. – Merre laksz? Haza viszlek.

- Én? – kezdtem el gondolkodni. – Nem tudom…

- Hogy hívnak? – kérdezett a szöszi.

- Nem tudom…

A barna hajún kívül mindenki röhögni kezdett. Nagyon idegesnek tűnt, de nem értettem miért az.

- Ez érdekes. – mondta egy harmadik alak.

- Most mégis mihez kezdjek vele?! – háborodott fel a barna hajú.

- Vidd el a házadba amíg nem jutnak eszébe a dolgok. Csak nem akarod kitenni az utcára. – mondta a szöszi.

- Kizárt! – vágta rá.

- Mindig ilyen? – mutattam rá majd a szöszire néztem, mire az csak elmosolyodott. – Egyáltalán, hogy kerültem ide?

- Az úgy volt ho-

- Elestél én meg ide hoztalak! – szakította félbe barátját a barna hajú.

- Nem emlékszem… - vakargattam a fejem.

- Mert szerencsétlen vagy. – intett le.

- Chh. Bunkó. – motyogtam.

- Mit mondtál? – nézett rám.

- Semmit! – emeltem fel a hangom.

- Na Joon, hadd legyen nálad. – mondta a szöszi.

- Mondtam már, hogy kizárt!

- Alig vagy otthon! A legtöbbször itt alszol akkor meg nem mindegy?! – mondta egy másik.

- Francba. – morogta.

Fél óra múlva már a kocsiban ültünk. A csend egyre kínosabb lett, főleg úgy, hogy tudom, hogy valamiért utál engem.

- Hogy is hívnak? – kérdeztem tőle.

- Lee Joon. – válaszolt. – Most megkérdezném, hogy „téged?” de tudom, hogy annyira szerencsétlen vagy, hogy nem tudod.

- Én kérek elnézést. – dőltem hátra duzzogva.

- Amíg eszedbe nem jut Kiskutyának foglak hívni. – mondta.

- Miért pont kiskutya? – fordultam felé.

- Mert idegesítő vagy és esetlen mint egy kiskutya.

- Utállak. – dőltem újra hátra mire valamiért elmosolyodott.

- Többet kéne mosolyognod. – mondtam halkan.

- Huh? – nézett rám lepetten.

- Sokkal aranyosabb vagy ha mosolyogsz. – mondtam majd elfordultam, mert kínosnak találtam a helyzetet.

- Ez rólad nem mondható el. – nevetett.

- Állj meg. – mondtam.

- Mi?

- Azt mondtam állj meg! Kiszállok! – emeltem fel a hangom hisztisen.

Joon lassan  megállt én meg kinyitottam a kocsi ajtaját, kiszálltam majd bevágtam magam után jó erősen az ajtót.

- És mégis hova akarsz menni? – kiabált utánam.

- Mit érdekel? – kiabáltam miközben határozottan nagy léptekkel haladtam előre. A semmibe.

- Ne hisztizz már!

- Hagyjál!

Mérgesen trappoltam végig az utcán. Teljesen elborult az agyam.

- Seggfej. – motyogtam.

- Hé! – szólított majd megfogta a karom és maga elé fordított.

Az idő mintha megfagyott volna egy kis időre mikor hozzám ért. Ismerős érzés volt mégis idegen. Számomra ismeretlen érzések kavarogtak bennem abban a pillanatban. Idegesítő volt, mert nem tudtam mik ezek az érzések. A karomra néztem ahol megfogott. Csak egy pillanat volt az egész.

- Sajnálom oké? – magyarázkodott, de egyetlen egy szava sem volt igazán őszinte. Elszomorított a viselkedése.

Megfogtam a kezét majd rá néztem. Megilletődve meredt vissza rám míg én csak komolyan néztem a szemeibe.

- Miért ilyen hideg a kezed?