Stay here Tonight 11.rész - Kiáltás

11.rész

Kiáltás

♦Nicole♦

Eltelt 3 nap én megy egyre jobban úgy éreztem, hogy a világ amibe élek Emily-re összpontosul. Mindenki rá figyelt és mindig volt vele valaki. Megértettem hiszen vigyázniuk kellett rá, mert ő különleges velem ellentétbe.

- Megőrülök… - motyogtam miközben az MBLAQ főhadiszállásán a konyhába az egyik pulton üldögéltem duzzogva.

 - Kaphatok egy kis vizet? – hallottam Emily hangját.

 - Hozom! – ugrott egyből Mir. Mint  mindig. Berohant a konyhába majd szaladt is ki egy pohár vízzel. Rám se nézett mintha ott se lettem volna.

Megelégeltem a dolgot majd leszálltam a pultról és bementem a nappaliba és leültem a földre majd a hátamat a falnak döntöttem és csöndbe figyeltem.

- Menjünk el valahova! – csillogtak Mir szemei miközben Emily-t kérlelte akinek az arcára volt írva, hogy nem érdeklődik Mir iránt.

- Nem mentek sehová. – vágta rá Seungho.

- De…de…- dadogott Mir kiábrándulva.

- Viselkedj. – szólalt meg G.O is.

- Miért ne mehetnének? – kérdeztem.

- Sose fog felnőni agyilag… - morogta Seungho.

- Ne várj a csodára… - rázta a fejét G.O.

- Meg se szólaltam… - motyogtam sértődötten.

Pár percig még ott vártam majd felálltam és kisétáltam az ajtón. Azt se vették észre, hogy elmentem. Visszanéztem a házra majd elindultam a semmibe, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem.

- Vajon ha nem mennék vissza azt se  vennék észre? – gondolkodtam el majd vállat vontam és mentem tovább. 

Fejemet lehajtva sétálgattam mikor véletlenül nekimentem valakinek. Meglepődöttségembe bocsánatot kérni is elfelejtettem.

- Szedd már össze magad! – paskoltam meg az arcom.

- Hé! – kapta el valaki a karom. – Nem mondtam, hogy nem mehetsz egyedül sehova?! – förmedt rám Joon.

- Vannak még csodák… - pislogtam lepetten.

- Mi? – lepődött meg.

- Semmi. – intettem le. – Megyek is vissza főnök. – gúnyolódtam majd elmentem mellette.

- Mi bajod van? – kiabált utánam.

- Talán érdekel? – kérdeztem miközben mentem tovább.

- Még szép. – ragadta meg a karom majd maga elé fordított.

- Nem unod, hogy folyton rángatsz mint egy rongybabát?! – rántottam ki a karom a kezéből mérgesen.

- Most miért vagy rám mérges?

- Nem vagyok az! – kiabáltam.

Joon csak csodálkozva mégis kicsit mérgesen nézett rám majd idegesen a hajába túrt.

- Emily-vel mi van? – kérdeztem.

- Mi? – értetlenkedett.

- Neked is rá kéne figyelned. Mint mindenki másnak. – mondta miközben szúrós szemekkel az útra meredtem.

- Ne… - lepődött meg mire ránéztem. – Csak nem féltékeny vagy? – mosolyodott el.

- Nem vagyok féltékeny! – csattantam fel de épphogy befejeztem odalépett hozzám és magához ölelt.

- Olyan buta egy kiskutya vagy… - motyogta miközben azt hittem összetörök erős karjai között.

- Miért? Te se figyeltél rám. – dünnyögtem miközben alig kaptam levegőt annyira szorosan ölelt magához.

- Ha rád figyeltem volna, kicsit feltűnő lett volna a többieknek nem?

- De-

- Ha tehetném csak téged figyelnélek. – szakított félbe.

Az idő mintha megállt volna csak ott pislogtam értetlenül a karjai között miközben az érzéseim teljesen összekavarodtak. A szívem gyorsan kezdett verni és szinte levegőt is elfelejtettem venni.

Lassan elengedett majd rám mosolyogott én még mindig értetlenül meredtem a semmibe.

- Gyere. – fogta meg a kezem majd húzni kezdett maga után. 

Mikor már közeljártunk a főhadiszálláshoz lassan elengedte a kezem és komoly arckifejezést öltött magára.

Mikor beléptünk a házba minden szem egy pillanatra ránk szegeződött de Joon nagyon természetesen kezelte a szituációt míg én csak tehetetlenül próbáltam játszani a nemtörődömöt.

- Mi történt? – jött oda hozzám Emily.

- M-mire gondolsz? – dadogtam.

- Van valami köztetek? – kerekedtek ki a szemei.

- Ja.. pár száz év korkülönbség… - motyogtam.

- Mi?

- Semmi. – vigyorogtam. – Nincs semmi. Ezt honnan veszed? – vakargattam a tarkómat.

- Aha. – hajtotta le a fejét. Úgy nézett ki mint aki nagyon gondolkodik valamin.

- Kijössz velem egy kicsit? – mutatott az ajtóra.

- A-aha. – lepődtem meg majd elindultam az ajtó felé Emily után.

- Hé! – szólt utánunk Seungho.

- Csak pár perc. – intett Emily majd kiment az ajtón én meg követtem.

- Gyere velem. – mondta majd elindult az utcán. Csak néztem ahogy egyre távolabb kerülünk a háztól közben pedig egyre furcsábbnak találtam Emily viselkedését.

Mikor már egy utcával arrébb jártunk megállt és visszafordult mosolyogva h rám nézhessen.

- Most elmondhatod.

- Mit? – kerekedtek ki a szemeim.

- Hogy mi van köztetek.

- Semmi! Már mondtam…

- Nem hiszem el. – komolyodott el az arca.

Egy darabig csak néztük egymást mikor valaki a semmiből megjelent Emily mögött amitől a frász jött rám. Emily ezt látta rajtam és megfordult. Mikor szembe nézett azzal az alakkal hátrébb lépett majd mögém állt.

Remegve bújt mögém én meg azt sem tudtam mi történik. Az alak nyakát stíröltem, hiszen gondoltam, hogy nem emberrel van dolgunk. Szerettem volna tudni, hogy kihez tartozik.

- Ő ki? – suttogtam Emily-nek.

- Nem tudom de ő is azokkal volt akik…

- Jó-jó értem. – szakítottam félbe.

Az alak csak gonosz vigyorral és fenyegető tekintettel meredt ránk amitől a víz is kivert.

- N-nem lehetne megbeszélni a dolgokat? – vigyorogtam kínosan.

- Eltaláltad. – mondta amitől egy pillanat alatt lefagyott a mosoly az arcomról.

- Fuss! – fordultam hátra majd ellöktem Emily-t. Mikor visszanéztem az alak már ott állt mögöttem. Ijedtembe felsikítottam majd menekülni akartam de elkapta a karom. Emily rémülten nézett ránk.

- Menj! – szóltam oda neki mire futni kezdett.

- Játszunk egy kicsit. – suttogta miközben erősen lefogott.

- És mi van ha nem akarok játszani?

- Ilyen opció nincs. – mosolygott.

Maga elé fordított majd a kezemet lassan a szájához emelte, hogy igyon belőlem de meglendítettem a másik kezem és arcon vágtam amit szinte meg se érzett de a keze megállt majd elengedett és lassan az arcához nyúlt.

- Ezt te se gondoltad komolyan. – mondta elképedve.

Megfordultam majd futni kezdtem. Nem néztem merre megyek csak futottam amennyire csak tudok. Megkerültem az egyik házat majd a falnak dőltem és imádkoztam h ne találjon rám. Hol jobbra, hol ballra néztem, hogy hol fog felbukkanni ha rájön, hogy itt vagyok. Már kezdtem azt hinni, hogy megmenekültem mikor megkönnyebbülve magam elé néztem és láttam tőlem nem messze azt az alakot ahogy engem néz vigyorogva.  Ahogy találkozott a tekintetünk éreztem, hogy most nem tudok elmenekülni. Láttam ahogy gyorsan akár a villám közelít felém.

- Joon! – tört ki belőlem szinte ösztönösen miközben a falhoz simultam és becsuktam a szemem, és vártam azt aminek jönnie kell.